MENÜ

LIDEA néven egyesült az EURALIS Semences és CAUSSADE SEMENCES Csoport

2020.09.02.

Az EURALIS Semences és a CAUSSADE SEMENCES Group egyesülése 2020. szeptember 1-ével lép hatályba. Ennek a fúziónak az eredményeként létrejött a Lidea vállalat. Ezzel az egyesüléssel a vállalat bekerült a 10 legnagyobb, globális szerepet betöltő vetőmaggal foglalkozó vállalatok közé és célja, hogy vezető pozíciót érjen el bizonyos növényi kultúrákban, a tágabb értelemben vett Európa területén.

 

Ez az egyesülés a két vállalat egyetértése és elhatározása alapján jött létre annak érdekében, hogy egymást kiegészítse és erősítse a fajtaszortiment, a kutatás, az alkalmazott ipari technológiák és piaci lefedettségek területén.

Egy olyan üzletágban, ahol a verseny kiélezett, a most véglegesített egyesülés számos előnnyel jár. Először is lehetővé teszi az új gazdálkodó szervezet számára, hogy az adott iparágban elérje a kritikus méretet, miközben a hasonló egyesülések száma globálisan megsokszorozódott az elmúlt években.

Másodsorban, az egyesülés lehetőséget teremt folytatni azokat az ipari és K+F beruházásokat, melyek nélkülözhetetlenek a vetőmag előállítás fejlesztéséhez, ezen keresztül is jelentősen erősítve az európai piacokon forgalmazott márkáink pozícióit. Ennek eredménye a mezőgazdasági termelők és forgalmazók által elismert termékek és fajták széles skálája, valamint a meglévő és az új területeken való fejlődésre irányuló törekvésünk.

Ezért, a Lidea-nak gyorsan vezető pozíciókat kell elérnie, köszönhetően az egymást kiegészítő, több fajtát kínáló szortimentjének, valamint a franciaországi és európai vetőmag előállító hálózatának és feldolgozó kapacitásának.

Vezetőség

Pierre Pages-t nevezték ki az új szervezet igazgatótanácsának elnökévé. Emellett az EURALIS alelnöke. Ő maga viella-i mezőgazdasági termelő, vetőmag előállítással, kukorica és gabonatermesztéssel foglalkozik.

Pierre Flye Sainte-Marie lett kinevezve a Lidea vezérigazgatói posztjára (CEO). Pierre a CAUSSADE Semences Group vezérigazgatója 2019. márciusa óta, 30 éves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a mezőgazdasági vertikum területén. Korábban a CORTEVA Europe Africa alelnöke volt, miután a DOW AGROSCIENCES Europe-nál a Közel-Kelet, Afrika és az ázsiai-csendes-óceáni térség vezetője volt.

Küldetés

A Lidea küldetésének elsődleges célja, hogy olyan megoldásokat alkossunk és ajánljunk, melyek összhangban vannak az ökoszisztémával, mindezt személyre szabottan és fenntartható módon, több fajtájú vetőmag felhasználásán keresztül, melyek egész évben hozzáadott értéket teremtenek. Ezért is fontos a jó mezőgazdasági gyakorlatok fejlesztésében való részvételünk, a mezőgazdasági termelők e változásokban való támogatása, szem előtt tartva a gazdaságaik jövedelmezőségének megőrzését.

Az új vállalat identitása

A Lidea névadása: A vállalat neve egy modern, megkülönböztető, nemzetközi márka, amely kifejezi a megújulást anélkül, hogy megfeledkeznénk a múltunkról. Sőt, ahogy azt már észrevették, az új vállalat minden betűje a két eredeti márka közül legalább az egyikből származik. A Lidea könnyen kiejthető és könnyen megjegyezhető, hangzásában pozitív, mely kihangsúlyozza az új vállalat kreativitását és innovációját.

 

lidea-logo

 

Pierre Flye Sainte-Marie, a Lidea vezérigazgatóját idézve " jobb földrajzi lefedettséggel, a megvalósított kritikus mérettel és a megbízható partnerségre való támaszkodás képességével a Lidea célja, hogy a nemzetközi piac egyik kulcsszereplője legyen. Számtalan izgalmas kihívással kell szembenéznünk, melyek pozitív dinamikát hoznak létre és mely forrása kollégáink motivációjának".

Pierre Pages, a Lidea igazgatótanács elnökének szavai: "Bízunk az új vállalat jövőjében. Lényegében a sikert jelentő legfontosabb tényezők rendelkezésünkre állnak: földrajzi közelség és elérhetőségünk, a kollégáink képessége a hatékony együttműködésre, az ő kreativitásuk, mindemellett pedig a működési kiválóságra való igényünk".

Az új vállalat számokban

  • Több mint 2000 alkalmazott
  • 350 millió EUR forgalom
  • 8 gyártóüzem: Franciaországban, Romániában, Ukrajnában, Spanyolországban és hamarosan Oroszországban
  • 17 kutatóállomás Európa-szerte
  • Évente több, mint 30 millió EUR ráfordítás az ipari és K+F beruházásokra
  • 45.000 hektáron fémzárolt vetőmag előállítása 5 országban
  • Növényi kultúrák: kukorica, napraforgó, repce, kalászosok, takarmánynövények, szója, cirok, hüvelyesek.