Magas szintű digitalizáció szükséges a magyar agráriumban (x)

Agro Napló
Új kínálati elemmel bővült a KITE Zrt. portfoliója, amit június elején a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényén tartott sajtótájékoztatón jelentettek be. A KITE Zrt. viszonteladójává vált a kínai DJI felvételező (Phantom, Matrice, Mavic), valamint kijuttató drónoknak (DJI Agras).
Beavatkozó drón, fotó: KITE Zrt. 

Így a dróntechnológia és annak alkalmazási lehetőségei széles körben hozzáférhetővé válnak a mezőgazdasági vállalkozások számára. A dróntechnológia használata segítheti a termelést nemcsak az adatgyűjtés területén, hanem az összegyűjtött adatok felhasználásában is, például a növény- és talajvédelemben. Azaz mind a felmérő mind pedig az úgynevezett beavatkozó drónok használatát lehetséges lesz majd az agráriumban Magyarországon.

Ez lesz annak az együttműködési megállapodásnak az eredménye, amelyet a KITE Zrt. és a Duplitec Kft. kötött június elején Mezőfalván. A KITE Zrt. a Duplitec Kft. által képviselt és forgalmazott DJI Agras drónok teljes sorozatát kínálja majd ügyfeleinek megvásárlásra több más típusú drónszerkezet mellett.

A két cég között létrejött megállapodás – amelyet már mintegy másfél éves közös munka előzött meg – lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági drónalkalmazás az eddiginél szélesebb körben terjedjen el a magyar agráriumban. Erről a folyamatról többen is beszéltek a két cég vezetői közül a sajtótájékoztatón.

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a KITE Zrt. mindig is felkarolta a legújabb technológiák mezőgazdasági alkalmazását Magyarországon. Ennek a folyamatnak a részeként kívánja segíteni a drónok alkalmazásának elterjesztését a magyar agrárgazdaságban. Jelezte: a drónalkalmazások folyamata a hazai mezőgazdaságban már egy évtizede elkezdődött, és a most tető alá hozott megállapodás ennek a folyamatnak egy nagyon fontos állomása. Ma már nemcsak a technológia lehetőségeinek kipróbálása folyik a hazai mezőgazdaságban, hanem néhány helyen már gyakorlat a dróntechnológia alkalmazása a mindennapi termelési folyamatban. Mindez pedig azt jelenti, hogy Magyarországon a precíziós gazdálkodási rendszer egy olyan szintre jutott, ami már a dróntechnológia alkalmazását is megköveteli több magyar mezőgazdasági vállalkozásánál is. Megjegyezte ugyanakkor, hogy öt évvel ezelőtt ennek a technológiának az alkalmazásáról még senki sem álmodott Magyarországon.

Jelezte azt is, hogy a drónhasználat törvényi szabályozása még nem teljes, de ennek figyelembevételével is érdemes azt a precíziós gazdálkodási folyamat technológiái közé beépíteni. E technológia alkalmazásával ugyanis olyan adatok nyerhetők a mezőgazdasági termelésben, amelyek rendkívül hasznosak lehetnek sok munkafolyamat elvégzésénél, a szükséges beavatkozások tervezésénél. Továbbá a drónok nemcsak az adatgyűjtésben lehetnek hasznosak, hanem egyes technológiai folyamatokat is gyorsabbá tehetnek, például a növényvédelemben. A drónok integrálása az agrárium termelési folyamatába azt jelenti, hogy növekszik az elvégzett munka hatékonysága és így a magyar mezőgazdaság versenyképessége a mostaninál magasabb szintre kerülhet a drónok széles körű használatával. A KITE Zrt. és a Duplitec Kft. együttműködése ezt a folyamatot hivatott ösztönözni.

Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója többek között arról beszélt, hogy a dróntechnológia alkalmazásának lehetőségét a magyar agráriumban a KITE Zrt. már évekkel ezelőtt megkezdte. Négy-öt évvel ezelőtt még csak adatgyűjtés lehetőségét vizsgálták, majd a Duplitec Kft.-vel való együttműködés során az alkalmazás egyre szélesebb spektruma is láthatóvá vált a mezőgazdaságban dolgozó szakemberek számára. Először ugyanis egy olyan olcsó adatgyűjtési lehetőséget keresett a KITE Zrt. a precíziós gazdálkodási rendszerben való alkalmazáshoz, amit széles körben lehet használni az agráriumban. Ez pedig a dróntechnológia volt. Ennek alapján jutott el a KITE Zrt. oda, hogy megvásárolta az első olyan drónt a cég számára, amely már nemcsak adatgyűjtést tett lehetővé, hanem beavatkozásra is alkalmas volt, azaz egy-egy munkafolyamatot el tudott végezni, és így beilleszthető volt a precíziós gazdálkodás technológiájába.

Ezt a drónt a KITE Zrt. a Duplitec Kft.-től vásárolta meg, és ekkor kezdődött a két vállalat szorosabb együttműködése ezen a területen. Ennek eredményeként a mostani együttműködési szerződést megelőzően már kialakult a két cég között egy szorosabb együttműködés annak érdekében, hogy miként lehet a dróntechnológiát Magyarországon a precíziós gazdálkodás részeként beilleszteni az agrárium munkafolyamataiba. Mindezzel pedig a termelők széles körét kívánják segíteni, annak érdekében, hogy technológiai és termelési hatékonyságuk egyre magasabb színvonalú legyen. A KITE Zrt. a saját munkájában szerzett tapasztalatokat szeretné megosztani a termelőkkel, hogy mire és hogyan lehet használni a mezőgazdaságban a dróntechnológiát. Ezek a vizsgálatok már másfél éve folynak, és ezen a területen nagyon jó a cég együttműködése a Duplitec Kft.-vel.

Zahorán Zalán, a KITE Zrt. műszaki és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet a mostani együttműködési megállapodás aláírása annak a hosszabb ideje tartó közös munkának a megkoronázása, amit a két vállalat ezen a területen már eredményesen elvégzett. A cél pedig a KITE Zrt. részéről az, hogy az együttműködés hasznot is hajtson a cégnek, vagyis, hogy egyre több mezőgazdasági célú drónt tudjon a társaság értékesíteni. A szakember véleménye ugyanis az, hogy a mezőgazdasági technológiában az autonóm eszközök egyre nagyobb teret nyernek majd. Jelezte ugyanis, hogy nemcsak a drónok képesek önálló munkavégzésre, hanem a precíziós gazdálkodásban használt más gépek és gépkapcsolatok is. Példaként említette az önvezető traktorokat, amelyek vezérléséhez szükségesek azok az adatok, amelyeket a drónok automatikusan gyűjtenek. Ehhez pedig magas szintű digitalizáció szükséges az egész magyar agráriumban.

A cég vezérigazgató-helyettese szerint már nincs távol az az idő, amikor nem az agronómusoknak kell majd reggelente kimenniük a földekre, hogy felmérjék a szükséges teendőket – például egy-egy növényi fertőzésre adott megfelelő válaszintézkedés megtételére - , hanem kirepül majd a drónflotta és az összegyűjtött adatokat elemezve az irodából el lehet dönteni, hogy milyen hatásos intézkedést kell tenni a legmegfelelőbb növényvédelem alkalmazása érdekében, azaz melyik táblán milyen beavatkozásra van szükség. Ennek érdekében először a KITE Zrt. a kereskedelmi szálat szeretné erősíteni a Duplitec Kft.-vel való együttműködésben. Emellett a KITE Zrt. a drónalkalmazások területén a saját tapasztalatok gyűjtését is fontosnak tartja nemcsak az alkatrész-kereskedelemben, hanem a szervizszolgáltatások nyújtásában is.

Nagy György a Duplitec Kft. és Szabó Levente a KITE Zrt. képviseletében a szerződés aláírása után

Nagy György, a Duplitec Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta: az általa képviselt cég 2016-2017 óta foglalkozik drónokkal, és cége a már Magyarországon is ismert DJI vállalat vezető magyarországi viszonteladója. Ez a cég a drónforgalmazás területén a világpiac több mint 70 százalékát fedi le, ez pedig egy komoly piaci részesedési arány a kereskedelmi, fogyasztói területtől az ipari területen át a mezőgazdasági alkalmazásokig. A cégnél hisznek abban, hogy a drón a jövő technikája és technológiája, ezért is fontos a Duplitec Kft. számára, hogy a KITE Zrt.-vel szoros együttműködési kapcsolat alakult ki ezen a területen. Az együttműködésben benne van az oktatás, a szervizelés és a kereskedelem is.

Frikker Attila, a Duplitec Kft. üzletfejlesztési igazgatója emlékeztetett: a Duplitec Kft. 2016. óta képviseli a DJI-t Magyarországon. Hozzátette: a drónok iránti érdeklődés az eltelt évek alatt egyre inkább növekedett hazánkban. Mindebből kiindulva a Duplitec Kft. erős jövőképpel rendelkezik, amelynek alapja, hogy Magyarországon igény van a korszerű dróntechnológia alkalmazására, és ez az igény folyamatosan növekszik. Ezért a cég általában csak olyan dróntechnikai eszközöket forgalmaz, amelyek már kipróbáltak, és bizonyították egy vagy több területen való alkalmazhatóságukat. Példaként idézte, hogy a DJI drónokból Kínában az ipari szektorban múlt évben mintegy 40 ezret adtak el, és helyzetek üzembe.

Utalt ugyanakkor arra is, hogy a Duplitec Kft. nem kíván csupán egyetlen márkát képviselni, hanem tevékenységét diverzifikálva az adott területen leghatékonyabban alkalmazható dróntípusok forgalmazását is felvállalta, azaz a cég portfolióját folyamatosan szélesítik a felmerülő igényekhez igazodva. Mindezt teszik annak érdekében, hogy a magyar piac számára minőségi megoldásokat tudjanak kínálni. Így már a KITE Zrt. drónjai között is megtalálhatók a beavatkozásra alkalmas eszközök.

A Duplitec Kft. munkájában törekszik arra, hogy platformként működtesse az általa forgalmazott eszközöket, mert a drónpiac már Magyarországon is rendkívül szerteágazó. Ezt segítik az olyan szoros partnerségi együttműködések, mint ami a KITE Zrt.-vel is létrejött.

-an-
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Miért aggódik 100-ból 98 magyar gazda?

Miért aggódik 100-ból 98 magyar gazda?

A Vodafone Group megbízásából felmérés készült Európa és Afrika 13 országában, köztük Magyarországon a helyi gazdák digitalizációs elképzeléseiről, ki...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!