Phylazonit – Generáció – Váltás (x)

Agro Napló
Új, hatékonyabb termékcsaláddal vág bele a 2022-es évbe a Phylazonit. Garantált eredményeket és magasabb hozamot ígérnek, a kiszámíthatatlan környezeti tényezők ellenére.

Új generációs megoldások a hagyományokra építve - a 25 éves szakmai múlttal rendelkező Phylazonit célja olyan maradandót alkotni, amely újfajta szemléletet vezet be a mezőgazdasági ágazatba, segítséget nyújtva a termelőknek, a legmodernebb technológiákat a több száz éves hagyományokkal ötvözve.

“A környezet – ahogy a feltételek is vele együtt – megváltozott, így nekünk is változnunk kell. Felelősséggel tartozunk a talajért; célunk, hogy megállítsuk a romlását, és ezáltal csökkentsük az élelmezési problémákat is. Ezért, valamint a piac igényeit szem előtt tartva, kutatásainkat és fejlesztéseinket ezen célok szolgálatába állítottuk” – mondja Vajda Péter, a Phylazonit ügyvezető igazgatója és tulajdonosa. 

Eljött tehát a cégnél New Generation névvel fémjelzett, új generáció ideje. A Phylazonit korábbi, alap termékei már egy NG toldalékkal kiegészülve, magasabb szintre lépve várják a 2022-es év kihívásait. 

A Phylazonit mindig is nagy hangsúlyt fektetett termékeinek minőségére, és piacvezetőként továbbra is megbízható, magas minőséget garantál. Emellett azonban elérkezettnek látta az időt, hogy szintet lépjen, és a megszokott minőség mellett olyan újításokkal éljen, amelyekkel még stabilabbá, még hatékonyabbá és még eltarthatóbbá válnak készítményeik. 

A Phylazonit gyár és labor zárt falai mögött az elmúlt évben olyan termékcsalád került kifejlesztésre, amely a több száz éves termelői tapasztalatokat kombinálja a legmodernebb, leghatékonyabb vívmányokkal. A föld mélyreható ismeretét vegyítették a természet iránti alázattal, tisztelettel és nem utolsó sorban a legkorszerűbb technológiával. 

Az NG termékek fejlesztése a törzsfenntartás, oltóanyag-előállítás, a gyártás és kijuttatás minden területére kiterjed. Az új műszerek beszerzésével és a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával sikerült modernizálnunk a levegő- és vízszűrési rendszereinket is. A komplex fejlesztés egyik eredménye termékeink eltarthatóságának növelése, minőségének megőrzése több hónapon át.

Mit jelent ez a termelők számára? 

A továbbfejlesztett készítményekben az irányított baktériumok oldalára dől a mérleg nyelve az idegen baktériumokkal szemben. Megnöveltük a baktrériumtörzsek környezeti alkalmazkodóképességét, a talajban történő elterjedésük, szaporodásuk képességét, stressztűrő és túlékőképességét. Ennek eredménye egy még tisztább termék, amivel gyorsabb a növény kezdeti csírázása, a gyökérképződés a duplájára nő, nagyobb a szárvastagság, valamint a termésképződésben is növekedés várható. A termelők munkáját szintén segíti, hogy sikerült az eltarthatóságot duplájára növelni, így nyugodtan rendelhető nagyobb mennyiség a készítményekből. 

Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a baktériumkészítmények precíziós kijuttatásában, egyedi megoldásokat kínálunk bármely talajművelő eszközre és gépkonstrukcióra, teljessé téve szolgáltatásaink palettáját.

Új termékek a palettán

A meglévő, népszerű termékek továbbfejlesztése mellett új termékek is bevezetésre kerülnek a 2022-es év folyamán. Valamint - mivel jelenleg is több mikrobiológiai készítmény fejlesztése zajlik – a következő években is folyamatos újdonságokra lehet számítani a cég égisze alatt. 

A cég mottójaként is ismert “Szívügyünk a termőföld” kijelentés mögött valós elhivatottság áll. A Phylazonit filozófiájában központi szerepet tölt be a termelők elégedettsége, a visszajelzések és a különböző generációkkal folytatott beszélgetések – ezek sarkallják fejlesztésre a forgalmazót. 

“Nemcsak a termelőknek, de nekünk, piaci szereplőknek is fejlődnünk kell, haladnunk kell a korral. Alázattal és tisztelettel fordulunk a természethez, épp ahogy az új generáció is elismeri és tiszteli a korábbi generáció megszerzett tudását, tapasztalatait és rutinját” – mondja Vajda Péter. 

A cég a piacon egyedülálló módon komplex szolgáltatást kínál a termelőknek: a talaj állapotának megvizsgálásától kezdve, a talajok fejlesztésén át, a lombon keresztüli táplálásig. De itt még nem engedik el a szakmai partnerként kezelt vásárlók kezét: a kifejlődött növényt is segíteni szeretnék a stresszhatások csökkentésében, ehhez különböző növénykondícionáló és lombtrágyákat kínálnak. Sőt, a fejlesztett termékek mellé kijuttató berendezéseket is biztosítanak, amik használatához műszaki csapatuk folyamatosan elérhető támogatást nyújt. 

“Új generációs megoldásokat fejlesztünk, azonban bármilyen modern technológiát is dolgozunk ki, sosem fejeltem el, hogy ahogy a növények, úgy mi sem lehetnénk sehol a stabil, életet adó gyökereink nélkül. Mindennap ennek szellemében dolgozunk. Őszinte lelkesedéssel, a természet és az összes szakmabéli termelő iránti tisztelettel, akik olyan hivatást választottak, ami gyakran kiszolgáltatott és nehéz, mégis az egyik legcsodálatosabb. Ehhez ajánljuk New Generation termékcsaládunkat, amivel a siker nem egy kiszámíthatatlan faktor, hanem garantált eredmény.” 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!