ROUNDUP® MEGA az eredményesebb repce betakarításért (x)

Agro Napló
A megyei Kormányhivatalok 2012. novemberi felmérése szerint az ősz folyamán 196960 hektáron történt meg káposztarepce vetés. Ugyancsak a Kormányhivatalok kimutatása alapján 2013. április 5-én 195176 hektár volt a növény területe, ami minimális fagy és belvízkárra utal, mivel a két szám közötti különbség mindössze 1784 hektár. A viszonylag enyhe tél és a száraz nyár után egészen április elejéig tartó csapadékosabb időjárás kedvező volt a repce számára.

Az áprilisi hivatalos felmérés szerint a repce állományok 56 százaléka jó, 29 százaléka közepes, míg 15 százaléka gyenge állapotú volt. Április első dekádja után a tavaszt átugorva gyors felmelegedés következett be, amelynek köszönhetően szinte az egész országban a hónap végére azonos időben,” szinkronizálva” virágba borultak a repce táblák.  Ugyanakkor a magas hőmérséklet miatt a növény kevésbé ágazott el (1. ábra), így a talajtakaró hatása csak részben érvényesül, ami egy későbbi csapadékos periódus beköszöntével lehetőséget adhat intenzív gyomosodásra.  Amire szintén számítani lehet még, amennyiben lehűlés követné az április nyarat, az a másodvirágzás. 


1. ábra. Repce tábla részlet Zala megyéből. A növény ritkásan elágazó, nem takarja a talaj. 2013. április 30.

Bármelyik probléma jelentkezzen is, a ROUNDUP® MEGA betakarítás előtti alkalmazásával enyhíteni lehet a negatív következményeket. A kémiai anyagok betakarítás előtti alkalmazása hosszú múltra tekint vissza repcében, számos gyakorlati haszna miatt:

• Hamarabb betakarítható az értékes termény, így rövidebb ideig van kitéve a nyaranta egyre gyakrabban jelentkező, súlyos pergési veszteséget okozó viharoknak, jégesőknek.

• Táblán belüli egyenetlenül fejlett állományok azonos időben betakaríthatók.

• Gyomokkal fertőzött területeken a gyomok leszárításával gyorsabb lesz az aratás, csökkenthető a betakarítási szemveszteség.

A ROUNDUP MEGA hatása

A ROUNDUP MEGA alkalmazását számos előnye indokolja

• Kíméletesen szárít, emiatt a becők az érés folyamán kevésbé hajlamosak pergésre (2-4. ábra). Független, publikált mérési eredmények alapján 3 év átlagában 287 kg/ha volt a betakarított termés többlet a kezeletlenhez képest1.

• Különleges összetétele biztosítja a szárazságban megvastagodott viaszos növényi felületeken történő megtapadást és áthatolást.

• A heterogén állományokban későn képződött becők, hajtások leszárításával könnyebb, gyorsabb aratást tesz lehetővé.Emiatt, német mérések szerint, a kezelt állományokban átlagosan 3 liter gázolaj takarítható meg hektáronként.

• Szisztemikus hatásának köszönhetően az állomány főlé nőtt magról kelő gyomokat a repcével takart részben is szárítja (5. ábra). Az évelők esetében károsítja a földbeni szaporítóképleteket.

A ROUNDUP MEGA előnyei összehasonlítva alternatív megoldásokkal:

  

 

ROUNDUP MEGA

Kontakt készítmények

Ragasztó anyagok

A növényre kifejtett hatás

Szisztémikus, ezért hatása kiterjed az egész növényre. Kíméletesen hat, 2-3 hét szükséges a leszáradáshoz.

Csak a permetcseppek helyén és azok körül hatnak. Hatásuk gyors, növelik a becők felnyílásának esélyét.

Nincs hatásuk a növény életfolyamataira.

Az időjárási körülmények szerepe

Különleges összetételének köszönhetően változatos körülmények között is jól dolgozik. 

Nedves idő miatt elhalasztott aratásig számottevő elpergés történhet. 

Nem siettetik a száradási folyamatot. Az aratás ideje teljesen időjárás függő. 

Becő felnyílás, pergés

A kíméletes szárítás miatt a növényt nem fenyegeti a pergés miatti veszteség. 

A gyors száradás pergésre hajlamosítja a becőket. 

Gátolják a pergést, de a száradás ütemét nem befolyásolják. 

Gyomirtó hatás

Irtja az évelő gyomokat is.

Perzselő hatásúak, az évelő gyomok hamar újrahajtanak.

A gyomokra egyáltalán nem hatnak.

 

 


2. ábra. ROUNDUP MEGA 2,4 l/ha hatása 10 nappal a kezelés után. Egyenletesen száradó állomány, pusztuló gyomokkal. Pázmánd. 2005. július 14.

 


3. ábra. Kontakt készítménnyel kezelt, felnyíló becőjű repce, 10 nappal a kezelés után. A betakarítás nem történhetett meg időben a csapadékos idő miatt. Hektáronként 150 kg volt a pergési veszteség (lásd grafikon). Pázmánd, 2005. július 15.



5. ábra. ROUNDUP MEGA hatása parlagfűre a kezelés után 10 nappal. A gyom sárgul, növekedése leállt, száradásának indult. Pázmánd, 2010.

 

 

 

A ROUNDUP MEGA alkalmazása

 

A ROUNDUP MEGA kijuttatása akkor ajánlott, amikor a repce magvak nedvességtartalma 30 % alá süllyedt, mivel ekkora már befejeződött a szárazanyagok és az olaj beépülése.

Vizuálisan a következő módon határozható meg a kezelés ideje:

1, Ki kell választani egy olyan táblarészt, amely reprezentatív a teljes területre nézve vagy ha ez nem lehetséges, akkor több ponton is szükséges a szemlét elvégezni. A kijelölt területről 20-20 becőt szükséges leszedni a becőszint középső harmadából.

2, Ezt követően egyenként ajánlatos megvizsgálni a becőket és amikor a 20-ból, legalább 15 esetében a mavak kétharmadának színe zöldből barnába váltott, akkor elérkezett a ROUNDUP MEGA-s állományszárítás legkorábbi ideje. Ekkor a frissen vett átlagos becőminta sárga színű, és az ujjak között karikába hajtva a varratok még nem nyílnak fel és így a repce magok nem hullanak ki belőle.

3, Az előbbi állapot elérése után, az időjárási körülmények függvényében, 3-4 napon belül ajánlatos a kezelést elvégezni.

A kezelés szántóföldi géppel végezhető. Keskeny kerekű, önjáró, hidas permetezőgépek, széles munkaszélességű permetező kerettel a legmegfelelőbbek, mivel így minimálisra csökkenthető a taposási kár. Évelő gyomokkal fertőzött területen az engedélyezett magasabb dózis alkalmazása szükséges (6. ábra).


6. ábra. Náddal vagy más a repce fölé magasodó gyomnál a szórókeretet magasabbra ajánlatos állítani a jobb permetlé fedettség eléréséhez.

Az időjárási körülmények függvényében a kezelés után 2-3 héttel végezhető a betakarítás.

Erősen megdőlt, esetleg félbetört szárú állományban, vagy másodlagos hajtások tömeges megjelenése esetén a hatáskifejtés hosszabb időt vehet igénybe.

1Papp Z.: Pergéscsökkentési tapasztalatok repcében a KITE-nél. Agroforum. 2010. május. 36-38. oldal.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Keletre még nagyon hiányzik a csapadék

Keletre még nagyon hiányzik a csapadék

A hétvégén hullott eső valamelyest enyhített a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozók gondjain. A búzán és a repcén ez a csapadék ez már kevésbé...

Egyre nő az aszálykár

Egyre nő az aszálykár

Óriási károkat okoz a szárazság Magyarországon, hozzávetőleg 150 milliméter, tehát 3-4 hónap átlagának megfelelő csapadékra lenne szükség a helyzet me...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!