A napenergia tárolására több féle módszer is létezik, azonban hatékonyságuk, a költségigényük általában hagy némi kivetni valót maga után. A megoldást talán a sűrített levegős tárolás (CAES) jelentheti, melyet az Electric Power Research Institute (EPRI) dolgozott ki. A módszer lényege, hogy amikor alacsony az energia iránti igény, s ezért olcsó az elektromos áram, a szolgáltató tartályokba, vagy természetes tárolókba sűríti a levegőt. A csúcsidőszakban pedig a sűrített levegőt előmelegítik, majd a kitáguló levegővel hajtják meg a turbinákat. A technológia azonban egyelőre viszonylag alacsony hatásfokon működik, és továbbra sem elég költséghatékony.
A MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatói az utóbbi években ismét vizsgálni kezdték az 1970-ben felfedezett, úgynevezett termo-kémiai tárolás lehetőségét. 1996-ban már felfedezték, hogy a fulvalén-diruténium nevű molekulával miként lehet hőt tárolni, majd az igényeknek megfelelően felszabadítani.
Ekkor azonban még nem volt világos, hogy a szóban forgó molekula miként megy át azon a szerkezeti átalakuláson, mely lehetővé teszi a tárolt energia hő formájában történő kibocsátását, és hogy miként tarható az adott állapotban.
Az MIT kutatói mostanra rájöttek, hogy kétlépcsős átalakuláson megy keresztül a molekula, amely akár vissza is fordítható, vagyis ez a jelenség lehetővé teheti újratölthető hőelemek kifejlesztését, amelyek újra és újra képesek tárolni és kibocsátani napfényből, vagy más forrásokból begyűjtött hőenergiát.
Ugyan a ruténium legritkább elemek közé tartozik, gyakoriság szerint a 80. a Földön, és drága az előállítása is, azonban működési mechanizmusának ismeretében már könnyebb lesz olyan anyagokat találni, melyek hasonlóan viselkednek, így helyettesíthetik a ruténiumot.