A zab a régóta termesztett növényeink közé tartozik, ez az egyik legrégebben ismert gabonaféleség, már a kőkorszaki (neolit) ember is ismerte. Világgazdasági jelentősége nagyobb, mint azt a hazai viszonyokból gondolhatnánk, lévén, hogy nálunk elsősorban csak mint takarmány terjedt el, a lovak és a nyúl abraktakarmányaként. A hazánknál hűvösebb vidékeken humán élelmezésben betöltött szerepe is jelentős, nálunk inkább csak mint reform táplálék találkozunk a például Angliában rendszeresen fogyasztott zabpehellyel és -kásával.

A takarmányozásban betöltött szerepét a gabonákhoz képest nagy fehérje és zsírtartalma, a sok rost és a magas E-vitamin tartalma indokolja. Fehérjetartalma minőségileg is kedvező, fő fehérjéje az avenin, mely tenyészállatokra kifejezetten kedvező hatást gyakorol. Emellett szalmája is jó takarmány.

Érdekessége, hogy ugyan virágzata laza buga, hagyományosan mégis a kalászos gabonák közé soroljuk, lévén, hogy termesztéstechnológiája ezekkel analóg. Így, mint egyik jelentős tavaszi kalászosunkról szoktunk beszélni róla.

Régen nagyobb területet foglalt el, de mivel szoros a kapcsolata a lótartással, ezért a lovak létszámának XX. század közepétől kezdődő csökkenésével párhuzamosan a zab termesztés is fokozatosan háttérbe szorult. A termesztés jelenlegi színvonaláról az alábbi táblázatból tájékozódhatunk.

Forrás: EuroStat, AKI

-Ez a termőterület már hosszabb ideje stabil, a termésátlagban viszont jelentős tartalékok rejlenek. A pontosabb térbeli eloszlásról az alábbi táblázatban találhatunk információkat, melyben a 2010. évi megoszlást láthatjuk megyei bontásban.

Forrás: AKI

-Mint látható, az országban egyenletes a zab termesztésének megoszlása, nincs kifejezett termesztőkörzete. Ez összefügg azzal, hogy a talajra, éghajlatra és előveteményre nem kifejezetten igényes növényről van szó, ezért főleg ott termesztjük, ahol a lótartás miatt szükség van rá. Eredetileg ugyan a mérsékelt égöv északibb részének növénye, így hazánk éghajlata nem éppen optimális, de ezt sajátos gyökérzete kompenzálja. A talaj kultúrállapotára kevésbé érzékeny, erdőirtás talaján, kényszerhasznosítású területeken is jól alkalmazkodó, versenyképes növény, bár nagy és jó minőségű termést csak mérsékeltebben meleg, csapadékosabb áprilisi és májusi időjárású évben ad.

Az atlanti klímát jobban kedveli, ezt az is mutatja, hogy hazánkban a téli időszak számára zord, így hagyományosan a tavaszi változatokat termesztjük. Mivel minden kalászos gabonának az őszi változata többet terem, régóta próbálkoznak az őszi zab változatok meghonosításával, de ezt csak az utóbbi években koronázta siker, melynek eredményeként két őszi zab fajta (egy martonvásári és egy szegedi) került fajtajegyzékbe.
A tavaszi vetésű növények az előveteményre általában kevésbé igényesek, mint az őszi vetésűek, lévén, az előveteménytől időben távolabb vannak, az csak kisebb hatást gyakorolhat rájuk. Így a zab jól illeszthető a növényi sorrendbe, a lényeg csak annyi, hogy a talajelőkészítést az ősz során el lehessen végezni. Ez optimális esetben őszi szántást jelent, és jó vetőágyat igényel, 6-8 cm mélységben, amit korai vetése miatt szintén elő kell készíteni már ősszel. Ezzel együtt a magágy minőségére kevésbé igényes, mint például a tavaszi árpa, így nem követünk el hibát a tavaszi magágy nyitással sem.

A többi gabonához hasonlóan, a zab tápanyagigényét is főként műtrágyákkal elégítjük ki, ezek közül a foszfort és a káliumot (mivel ezek a talajban kevésbé mozgékonyak) az őszi talajelőkészítés során adjuk ki, a nitrogént pedig tavasszal, starter trágyaként. Amennyiben a nitrogént megosztva adjuk, starterként és mintegy harmadát szárbainduláskor fejtrágyaként, a fehérjetartalomra kedvező hatást gyakorolhatunk. Átlagosan 1 t termés, és a hozzá tartozó melléktermék a következő tápanyag mennyiséget veszi föl:

N: 28 kg/t
P2O5: 12 kg/t
K2O: 29 kg/t

A zab vetésére a kora tavaszi időszakban kerül sor, már február végétől kezdve, március közepéig. Ebben az időszakban a vetőmag az optimális föltételeket 3-5 cm talajmélységben találja meg. A vetés gabona sortávra, sorba vetéssel történik, a területtől függően 4-5 millió csíra/ha mennyiséggel. Minthogy a zab ezerszemtömege 27-32 g körüli, a vetőnorma 140-150 kg/ha körül alakul.

Növényvédelme jól megoldható, jó gyomelnyomó kultúra. Elsősorban a T3-as életformájú gyomokra kell fölkészülni. Kártevői közöt elsősorban polifág kártevőket találunk, de említést érdemel fonálféreg érzékenysége, emiatt a monokultúra kerülendő, illetve a gyökgumós és zöldség elővetemények is. Mivel elszórtan termesztjük, a betegségek fölszaporodására és nagyobb járványokra nem kell fölkészülni, a vetőmag amúgyis kötelező csávázása általában kielégítő védelmet biztosít.

A zab a legkésőbbi aratású kalászos gabona, július közepe környékén kerül erre sor. Érése elhúzódó, a legfölső, legfejlettebb szemek állapotát kell figyelni, és ezek teljes érésekor megkezdeni a betakarítást. Pergésre hajlamos lehet, főleg megkésett betakarításkor, holtérésben. A szem-szalma arány fajtától, évjárattól és területtől függően 1:0,9-1,5 között változik.

A betakarított termény a vizet lassan adja le, és magas zsírtartalma (5%) miatt könnyen befülledhet. Erre figyelemmel kell lenni, betárolás előtt általában szellőztetni kell. Légszáraz állapotban, a többi gabonához hasonlóan, sokáig eltartható.
Minthogy elsősorban szemes abrakként használják föl, különösebb kezelést a szükség szerinti tisztításon kívül nem igényel.

A hobbi állattartás erősödésével (ló, nyúl), illetve a humán élelmezésben végbemenő szemléletváltásban a zab iránti igény a jövőben valamelyest nőhet, de ezt elsősorban nem a termőterület növelésével célszerű kielégíteni, hanem a termésátlagok emelésében rejlő lehetőségek kihasználásával, tehát a termesztéstechnológia intenzívebbé tételével.

Tarnawa Ákos, tanársegéd, Szent István Egyetem, Növénytermesztési Intézet