A városi léttel kapcsolatos egyik legfőbb ellenérv a friss, helyi élelmiszerekről való lemondás kényszere volt egészen a közelmúltig. A házikolbász, tej vagy épp tojás beszerzése egy-egy vidéki kiruccanás idejére, vagy egy élelmesebb, "vidéki kapcsolatokkal" rendelkező ismerős, kolléga alkalmi ajánlataira redukálódott. Alkalmi külföldi barangolások során aztán kissé értetlenül csodálkoztunk rá a város közepén, olykor két panelház közé beékelődött kisebb-nagyobb piac gazdag, helyi specialitásokban bővelkedő kínálatára, és irigykedve néztük mennyire magától értetődő ezek megléte a helyieknek. Jobb híján kénytelenek voltunk továbbra is beérni a nagyobb piacok, vásárcsarnokok behatárolt választékával, illetve a közelünkben található áruházláncok tömegtermékeivel. Hiába hallhattunk napi rendszerességgel a botrányosan alacsony felvásárlási árral küszködő kistermelőkről szóló hírekkel, a boltokban csak elvétve találkoztunk termékeikkel. A kistermelő adta, a fogyasztó vette volna, az abszurd helyzet azonban nem változott, maradt az ügyeskedés.
A törvényi szabályozás megváltozása után egyre-másra nyíló termelői piacok napnál is világosabban bizonyítják: határozott igény van a tömegcikkektől eltérő termékekre attól függetlenül, hogy az emögött igen változatos, akár egyszerre is érvényesülő motivációk húzódnak meg. A termelővel való személyes kontaktustól, nagyobb bizalomtól kezdve a házias ízek, a jobb minőség keresésén át egészen a hazai termelők támogatásáig, vagy épp környezetvédelmi szempontok érvényesítéséig mindenre, és még ennél is többre akad példa. A termelői piacok felfutásának jelensége egyelőre még túl friss ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le, ám egyelőre úgy tűnik, mind a fogyasztói, mind a kistermelői oldalról nézve abszolút előnyös jelenségről van szó, mely a jelek szerint stabilan megvetheti a lábát a jelenlegi élelmiszerkereskedelmi struktúrában.
Az egyetlen biztos pont jelenleg a fentiekre való igény tartóssága, ezt már a termelői piacok elterjedését megelőző, évek óta működő civil fogyasztói csoportok megléte is bizonyította. Az úgynevezett közösségi vásárlás módozataira nincs kőbe vésett definíció, gyakorlatilag minden közösség maga alakítja ki a számára leginkább megfelelő működés szabályait. Hazánkban leginkább a bevásárlókörök terjedtek el, esetükben jellemzően olyan baráti társaságok, munkahelyi kapcsolatok mentén létrejövő társulásokról van szó, melyek elérhető közelségben lévő termelőktől egységesen intézik vásárlásaikat, azaz összeszedik az igényeket, a kínálatot, egyeztetik a fizetést és gondoskodnak a szétosztásról, illetve ha kell a szállításról is. Magyarországi történetük megkerülhetetlen szereplője a Szatyor Bevásárló Közösség, mely jócskán kinőtte magát az 5-8 alapító család óta. A már egyesületként működő szervezet mindenki számára nyitva álló webshopot, illetve május óta saját boltot is üzemeltet, mely egyszerre működik átvevő pontként, boltként és közösségi térként. A bolt kínálatában kizárólag tartós élelmiszerek találhatók, hetente mindig más 4-5 termelő kínálatából. A Szatyor jelentőségét, illetve tagjai elhivatottságát mutatja, hogy egyfajta mentori szerepet is magukra vállaltak, működésük évei alatt számos további vásárlói kör indulásához nyújtottak segítséget. Bár a bevásárlói körök is nagyobb mértékű részvételt kívánnak meg, mint amire az átlagember hajlandó, akadnak még ennél is magasabb szintű együttműködések termelő és fogyasztó között. Hazai példát még csak elvétve találni rá, de külföldön már jól bejáratottak azok a gazdaságok is, ahol a fogyasztó kis mértékben ugyan, de a gazdálkodásból is kiveszi a részét.
A vásárló számára egyértelmű az előny: megbízható forrásból, vegyszermentes, friss termékeket kap, a minőséggel arányosan még akár kedvezőbb áron is, mint az erre specializálódott bioboltokban. Cserébe legalább egy hétre előre el kell terveznie a fogyasztását, hiszen a szállítás többnyire hetente, egy meghatározott napon zajlik, továbbá el kell fogadnia, hogy idényterményekből válogathat, ha válogathat egyáltalán. Az úgynevezett dobozos rendszerek egy válfajánál ugyanis jellemzően a gazda állítja össze az épp rendelkezésre álló termékekből a csomagot, így ezeknél valamelyest csorbulhat a választás szabadsága. Ami a termelőt illeti, a legtöbb esetben szoros bizalmi viszony, azaz hűséges vásárlói kör alakul ki, ennélfogva tervezhetőbbé válik az éves munka. Szintén a jó kapcsolatok ápolása mellett szól, hogy terményeit jóval a felvásárlási ár felett értékesítheti, ráadásul nem kell kizárólag a legnagyobb hozamot produkáló növényre specializálódnia, a sokszínűség megtartása inkább előnyként jelentkezik.
Óhatatlanul is felmerül a kérdés, a termelői piacok elszaporodása nem fenyegeti-e a mára kialakult civil szerveződéseket, hiszen elméletileg ugyanazokat a termékeket hozza elérhető közelségbe, melyek hiánya elsősorban előidézte megalakulásukat. "Elképzelhető, hogy hosszabb távon valamennyire visszaesik majd az érdeklődés, de egyelőre ennek semmi jelét nem látjuk." - mondta el megkeresésünkre Kármán Erika, a Szatyor Egyesület vezetője, aki szerint ez nem is lenne feltétlenül baj, hiszen a helyi piacok nagyjából a szervezettel azonos célt valósítanak meg, csak másképpen. "A piacokkal ellentétben nálunk azért van egy bizonyos ésszerű határ, amin felül már nem tudnánk ugyanígy működni." - teszi hozzá Kármán Erika. "Ezzel együtt ha beszélhetünk is változásokról a termelői piacok színrelépése óta, az is inkább pozitív előjelű, azaz irányunkban is megugrott az érdeklődés."