A magyar mezőgazdaság számára továbbra is alapvető fontosságúak az uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatások. Az Erste Bank elemzése szerint hogyan hasznosultak a 2007-2013-as, előző uniós költségvetési ciklus forrásai, és hogyan kellene felhasználni a 2014-2020 közötti támogatásokat?
Az Erste Bank Agrár Kompetencia Központjában az a tapasztalatunk, hogy a mezőgazdasági támogatások nem minden esetben hasznosulnak hatékonyan, értékteremtő módon. Sok esetben a földalapú támogatás járadéknak tekintik, kivonják a szektorból és nem járul hozzá az agrárüzlet fejlesztéséhez. Érdemes az egész támogatási rendszert és az uniós csatlakozásunkat is egy üzleti egyezségként felfognunk, amely az agrárgazdaság egyes területeit merőben eltérően érintette: pozitív oldalán elsősorban a szántóföldi növénytermesztés, a negatív oldalán az élelmiszeripar, valamint az állattenyésztés egyes szegmensei álltak. A nyereségek és veszteségek más-más ágazatokban, illetve más gazdasági szereplőknél jelentkeznek, így nem vezethetők össze, mert az elsődleges termelőtől a késztermékig tartó integrációs lánc nem sok van Magyarországon. A hazai élelmiszergazdaság egyik nagy feladata az lett volna az elmúlt 13 évben, hogy ezt az összevezetést megoldja, vagyis a beáramló uniós forrásokat valamilyen módon hasznosítsa élelmiszeriparunk és állattenyésztési ágazataink hatékonyságának, versenyképességének fokozása érdekében.
További probléma a támogatások felhasználásával, hogy a hazai agrárszektorban elért vállalkozói jövedelmeknek mintegy kétharmadát a támogatások adják. Ez főleg a szántóföldi növénytermesztőknél ahhoz vezet, hogy a nem hatékonyan gazdálkodók nem rostálódtak ki. Ha csak a szigorú közgazdasági elveket nézzük, akkor némileg kedvezőbben ítélhető meg például a tehenészetek támogatási rendszere. Itt nincs olyan mértékű túltámogatás, ami elkényelmesítette volna a gazdálkodókat, az iparág elmozdult a koncentrált struktúra irányába. Ugyanakkor az egyedi uniós és nemzeti támogatások rendre elérhetővé válnak a tejciklus nehéz fázisaiban, így védőhálót adnak a hatékonyan termelőknek. A támogatásokat úgy kellene meghatározni és felhasználni, hogy ne adjon kényelmes extrajövedelmet a nem hatékonyan gazdálkodóknak, késztessen arra, hogy lehajoljunk minden forintért, és ne ösztönözzön olyan gazdálkodói döntésekre, amiket a piaci igények vagy az adott gazdaságok helyzete egyébként nem tenne indokolttá.
Már most foglalkoztatja a magyar gazdálkodókat, miként változik az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 után. Sokan aggódnak amiatt, hogy a támogatások jelentősen csökkenhetnek. Az Erste szerint hogyan módosulhat a KAP?
Az aggodalom nem alaptalan. A konzultáció már elkezdődött, az irányelvek körvonalazódnak. Az EU felméri a jelenlegi rendszer pozitív és negatív hatásait, és ennek fényében javasol módosításokat. Létező verzió a jelenlegi rendszer megtartása, kisebb technikai módosításokkal, de még a jövedelemstabilizáló eszközrendszer is alternatíva lehet. Az Erstében azt gondoljuk, eljött az ideje a kifizetéseket jobban célhoz rendelő, egyértelmű eredményorientáltság melletti, a gazdálkodói kockázatok kezelésére, a versenyképesség javítására irányuló támogatási rendszernek. Az Erste Agrár Kompetencia Központjának prognózisa az, hogy a támogatási rendszer egyre több olyan elemet tartalmaz majd, amely kötelezettségvállalásokat vagy közvetett költségek növekedését eredményezi. Bárhogyan is változnak a dolgok, törekedni kell a támogatások nélkül is eredményes gazdálkodásra. Aki évek óta ezt teszi, az nyugodtabb lehet.
A magyar mezőgazdasági számára kulcskérdés a versenyképesség, mert a termelési potenciál jóval nagyobb a hazai élelmiszerpiaci igényeknél, így - jelentős exportot lebonyolítva - "Európa éléskamrája" lehetünk. A Földművelésügyi Minisztérium stratégiája évi 20 milliárd eurós agrárgazdasági exportot célzott meg 2050-re. Reális ez a cél?
Az FM hosszú távú agrárstratégiája számos kitörési pontot fogalmaz meg, amivel jelentősen javítani lehetne európai pozíciónkat az agrárgazdaság területén. Ha megnézzük Lengyelország példáját, egy ilyen jelentős exportnövekedést célul kitűző fejlesztési program egyáltalán nem megvalósíthatatlan még régiónkban sem. Ha azonban megnézzük az elmúlt 20-25 évünket, egyelőre kevéssé láthatóak azok a hosszú távú stratégiába illeszthető lépések, melyek elvezethetnek minket ide. Változtatnunk kell szemléletünkön ahhoz, hogy esélyünk legyen hosszú távon valóban versenyképes termékekkel, magas hozzáadott értékű fázisokban részt venni a globális piacokon. A megcélzott 20 milliárd euró a jelenlegi agrár-, elsődleges terményre alapuló kivitelünknek mintegy négyszerese. Ehhez éves átlagban 4,3 százalékos növekedésre lenne szükség a következő 33 évben. Ha nem számolunk radikális élelmiszer áremelkedéssel a következő évtizedekben, ez a növekedés legfeljebb megközelíthető lehet abban az esetben, ha elindulunk a precíziós gazdálkodás és a nagyobb hozzáadott értéket jelentő, intenzívebb ágazatok, például az üvegházas zöldségtermesztés felé. Jelenleg Magyarország részesedése az európai mezőgazdasági kibocsátásból mindössze 2 százalék. Természeti adottságainkon nem tudunk változtatni, nagyok nem lehetünk, de ettől még sikeresek igen.
A piaci eredményességet jelentősen befolyásolhatja az üzemméret, amelyről folyamatos vita zajlik. A kormány a kis- és a közepes családi gazdaságokat részesíti előnyben, más szakértői vélemények szerint viszont a nagyobb gazdaságok hatékonyabbak. Milyen üzemszerkezet lenne az ideális?
A termelési rendszerek idejében azt tanították a gépesítés, vetésforgó és hasonló agrárszakmai szempontok alapján, hogy 600 hektáros méretnél nyílik meg az ideális gabonatermesztés lehetősége. Ma már a még jobban gépesített, egyébként előnyként értékelhető hazai nagy és földrajzilag osztatlan szántóföldek egyértelműen a nagygazdaságok felé tolnák el a képet. Egy-egy kiváló adottságú dél-dunántúli és alföldi térségben felmerül az emberben a kérdés, ugyan mi értelme lenne ennek a sok ezer hektár egybefüggő, szinte hibátlan képességű földterület feldarabolásának? A rideg közgazdasági szempontok a méretgazdaságosságról, hatékonyságról szólnak. Más területeken viszont nem lehet ekkora gazdaságokat kialakítani domborzati, vízrajzi viszonyok miatt. A családi gazdaságok megélnek ilyen körülmények között is - tulajdonképpen ez a KAP egyik lényege. Egy nagygazdaságnak jelentős változó költsége van. Ott már nemcsak a gépkezelőket, hanem szellemi foglalkozásúakat, menedzsmentet is fizetni kell. Ezt hatékony termelés nélkül nem lehet kigazdálkodni. A családi vállalkozás gyakran önfoglalkoztatásról szól, ahol a hatékonyságot a tulajdonosoknak ki nem fizetett munkabér vagy földbérleti díj jelenti. De ne becsüljük alá a közvetlen tulajdonból fakadó extra motivációt se. Megél a két forma egymás mellett, de el kell fogadni: a belépési küszöb ma már sokkal magasabb, mint korábban, a KAP esetleges átalakítása után 100 hektárból nagy eredményeket elérni nem lehet.
Az állattenyésztés, kertészet esetében szintén vezérelv a méretgazdaságosság. Ezek nagy tőkelekötést, évtizedekre szóló elkötelezettséget jelentő ágazatok. Az üvegházak megtérülési ideje vagy az állatállomány felépítése 10 éves időintervallumban mérhető. Mi az Ersténél azt mondjuk, hogy nemzetközi versenyképességhez négy dolog kell: minőség, mennyiség, tartós piaci jelenlét és marketing. Szinte mindegy, hogy ezt nagy gazdaságokkal vagy kis integrált családi gazdaságokkal teremtjük meg. A lényeg az, hogy elő kell állítani a homogén árualapot.
A hazai mezőgazdasági termelés alapját a termőföld jelenti, amely komparatív előnyöket nyújt a hazai gazdálkodók számára. A 2014-ben hatályba lépett földforgalmi törvény azonban jelentősen korlátozta a földforgalmat. Mi jellemzi ma a földpiaci viszonyokat?
A földforgalom az Földet a gazdáknak! program nyomán megélénkült tavaly és az idei évben. 270 milliárd forint értében kelt el állami föld, 203 ezer hektár került magántulajdonba. Becsléseink szerint ez hozzávetőleg 200 milliárd forint hitelállomány-növekedést okozott, amelyet az állami hitelprogram mellett a kereskedelmi bankok is folyósítottak. Felértékelődött a termőföld. Kompetencia központunkban feldolgoztuk az árverések adatait, és 40 százalékos földárnövekedést tapasztaltunk a 2015-ös adatokhoz képest. Árban a gyengébb és jobb minőségű földek között átlagban 500-700 ezer forint különbség mutatkozik. Aranykoronánként 40-50 ezer forinttal többet kell ma már fizetnie a vevőnek a jobb földért. A piac díjazza a többletértéket, például a logisztikailag a termelésbe jól beilleszthető nagy, egybefüggő táblákat, öntözhető vagy vetőmagtermesztésbe fogható területeket.
A növénytermelés jövedelmezőségével kevesebb gond volt az utóbbi időszakban, az állattenyésztésről viszont ez már nem mondható el, mivel több ágazatot is komoly piaci válságok vagy állategészségügyi gondok sújtottak. Milyen lehet a magyar állattenyésztés jövőképe?
Ha a kiszámíthatóságot megteremtjük, akkor van jövő. Bármilyen ágazatot nézünk, a beruházási és termelési kedvet a kiszámíthatóság határozza meg. Az állattenyésztési ágazatok válságidőszakok idején támogatások nélkül bőven veszteségesek lennének, sőt még támogatásokkal is. Ma a problémák zöme a felvásárlási árak ingadozásából adódik. Nézzük meg, milyen pályát futott be tavaly a tej vagy a sertéshús ára. Így nem lehet egy üzleti tervet hosszú távon megvalósítani, és komoly kötelezettségeket vállalni. Ennél még az is jobb, ha kicsi a jövedelem, de az biztos. Az állattenyésztő minden tekintetben a sor végén van, teljes kiszolgáltatottságban. Ellenállóbbá kell tenni az ágazatokat a külső hatásoknak, ezért a termékpályák és integrációk fejlesztése a legfontosabb. A homogén árualapot világszínvonalú technológiájú hazai üzemekben kell feldolgozni. Ha van egy tőkeerős, koncentrált, korszerű feldolgozóiparunk, akkor az minden irányba megteremtheti a biztonságot. A termelő számíthat a tartós piacra, a kereskedelem pedig egy hatékonyan, alacsony fajlagos költségekkel dolgozó beszállítóra. Ki kell alakulnia hosszú távú, partneri viszonyoknak, ahol rosszabb időszakokban is kitartunk egymás mellett, mert egymástól függünk.
A prognózisok szerint Európában és a világban is az agrárpiaci verseny további éleződésére lehet számítani. Hosszú távon kik lehetnek a nyertesek?
Azok, akik felismerik, mekkorát közeledett a mezőgazdaság az elmúlt évtizedekben az ipari termelés felé. Az ipar már negyedik forradalomnál tart, a mezőgazdaság vajon hányadiknál? Egy nem túl bonyolult, de annál inkább csúcsra járatott agrárszerkezeté a jövő, ahol a strukturált tudás határozza meg a sikerességet. A világ népességének egyre nagyobb hányada él városokban, tavaly már több mint a fele. Őket élelmezni kell. Az alapélelmiszerekhez szükséges fajok képviselik a döntő hányadát a termelésnek. Gabonafélék, abrakfogyasztók, szarvasmarha, hal. A többi a diverzifikációhoz kell. Még ha a közgazdászok egy kevésbé globalizálódó világot jósolnak is a következő időszakra, az igazság az, hogy a világ véglegesen kinyílt. A helyi gazdák nem a szomszédjukkal, hanem lehet, hogy egy másik kontinens gazdáival versenyeznek. A szállítási rádiuszok, a tartósítási módszerek fejlettek, ez exponenciálisan növelte a lehetőségeket a kereskedelemben. A digitális fejlődés, a világháló ma már olyan kapcsolatokat hoz létre, ami korábban elképzelhetetlen volt. Aki megtanulja az információkat struktúrába rendezni, és beavatkozási pontokat következetesen megtalálni, az lesz a hosszú távú nyertes.
