Javában tartanak a betakarítási munkák Békésben - közölte Kozsuch Kornél, az aratási koordinációs bizottság elnöke. A megyében 20 290 hektáron vetettek őszi árpát, az átlagtermés 4,9 tonna körül alakul hektáronként. Ez alapján a tavalyinál legalább 20 százalékkal kevesebb termés várható, amelynek oka főként a nyári aszályban keresendő.
- mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei igazgatóságának általános alelnöke tisztét is betöltő Kozsuch Kornél.
![](https://cdn.agrarszektor.hu/hirek/image1498483865-0.jpg)
Tavaly árpából 152 ezer tonna termett Békésben, az átlagtermés hektáronként 5,2 tonna volt. Raktározási problémák idén nem lesznek, tavaly amiatt alakult ki kapacitáshiány, mert a 2016-os és a 2015-ös év is rekordtermést eredményezett a kalászos növényekből, idén azonban erre nincs kilátás - fejtette ki Adamcsik László, a 27 ezer tonna tárolókapacitással rendelkező Csabai Raktárszövetkezet elnöke.
A hétvégén kezdődik a több mint 92 ezer hektáron vetett őszi búza, valamint a csaknem 20 ezer hektáron vetett repce betakarítása is Békésben. A tavaszi fagyok és a belvíz miatt körülbelül 3400 hektáron kipusztult a repce, így közepes termésátlagra, míg a késői vetéseknél gyenge termésre van kilátás - tájékoztatott Kulcsár László, a NAK megyei elnöke.