A terményeladás normál menetrendje szerint a repcét júliusban, a napraforgót szeptember-októberben, a búzát pedig januárban adják el a legnagyobb mennyiségben. A kukorica kitárolása jellemzően márciusban, a tavaszi munkákkal kezdődik. Minél nagyobb a raktárkapacitásunk, és minél jobbak az anyagi kondícióink, annál kevésbé érdemes a dömpinggel együtt mozogni.
Új hullám
Márpedig a szántóföldi termelés jövedelmező tevékenység lett. Egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy kivárják a kukorica eladásával a július-augusztust. Miért is? Akkor már fogyóban van az ótermés, az újtermés pedig még messze. Ha a várakozásokat egy aszályról szóló hír is megspékeli, akkor rendszerint még egy utolsó lendületet vesz a kukorica ára - ilyenkor lépnek piacra a szemfüles termelők.
De igazán nagy kitárolási boomok már nincsenek ebből a terményből. A hazai feldolgozó kapacitások bővülése állandó piacot biztosít a terményre. Már a terményszárítás költségeivel sem kell számolnia a termelők egy részének: a gyárak közelében rögtön a betakarítás után, nedvesen felvásárolják a kukoricát. Ez azt eredményezi, hogy egy későbbi érésidejű, magasabb termőképességű fajta termelésébe is bátran belevágnak a gazdák, hiszen nem baj, ha nem érik be, nem szárad ki teljesen.
Alkupozícióban
A maradék, száraz termény pedig csak fokozatosan csordogál ki a piacra, de mindig megtalálja a vevőjét. Viszonylag magas szinten stabilizálódtak a hazai árak, ez viszont megnehezíti az érvényesülést a külpiacokon. Konstancában már nem versenyképes a mi kukoricánk, a Fekete-tengert az ukránok és a románok hajói uralják. A hazai "tengeri" pedig inkább a szárazföldön talál vevőre: Olaszországban, Ausztriában és Németországban.
