Aki az agribusinessben érintett - gazdálkodók, feldolgozók, kereskedők, finanszírozók és az agrárszektor döntéshozói - mindannyian saját bőrükön érzik, hogy az elmúlt években- évtizedekben új mezőgazdasági nagyhatalom született közvetlen közelünkben: Lengyelország. A 2020-2027 közötti áthangszerelt Közös Gazdaságpolitika elveinek kialakítása közben sem tanulság nélkül való azon elmélkedni, hogy az ország földrajzi - természeti adottságai mellett mi vezetett ide, milyen eszközeiket adaptálhatná Magyarország is sikeresen a következő uniós költségvetési ciklusban.

Hogy állnak most?

Lengyelország mezőgazdasága az utóbbi 25-30 évben óriási változásokon ment keresztül, lehetővé téve "visegrádi szövetségesünknek", hogy Európa meghatározó élelmiszer előállító és -feldolgozó központjává nőhesse ki magát. 2016-ban Lengyelország 24 milliárd eurót meghaladó értékben exportált mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket, külkereskedelmi mérlegtöbblete pedig a meghaladja a 7 milliárd eurót. Így Lengyelország az EU nyolcadik legnagyobb élelmiszer exportőrévé vált, míg 2004-ben még csak a tizenegyedik helyet foglalta el a rangsorban. Ráadásul a lengyel export értéke a legutóbbi 12 évben mintegy megháromszorozódott, ami európai viszonylatban is példátlan. Mára Lengyelország baromfihúsból, almából, áfonyából és gombából a világ legnagyobb exportőrei közé emelkedett és dinamikusan növekszik exportja marhahúsból, tejtermékekből, valamint reexportja teából, kávéból és fűszerekből is.

Mit tudunk ebből hasznosítani?

Mezőgazdasági területben értelemszerűen nem versenyezhetünk Lengyelországgal, amely Európa kilencedik legnagyobb, 312.687 négyzetkilométeres országa, nagy részén szántóföldekkel. A méret azonban nem minden, sőt nem is a legfontosabb a nemzetközi versenyképességhez, elég csak Hollandiára és Dániára gondolni. Sokkal lényegesebb, hogy ellentétben a magyar gyakorlattal, Lengyelországban a gazdálkodók felismerték, hogy a szövetkezeti típusú gazdálkodás révén komoly gazdasági előnyökre tehetnek szert. A gazdák együttesen, a "kollektív hatás" révén erősítik tárgyalási- és alkupozícióikat, továbbá jobb esély van a homogén és nagy mennyiségű árualap előállítására, amivel már sokkal inkább részt tudnánk venni a globális ellátási láncokban.

Mi lehet ennek az oka, hiszen Magyarországon alapvetően ódzkodnak a gazdálkodók a szövetkezeti jellegű együttműködéstől, a közös beruházásoktól, és ezen érdemben az uniós támogatási programok sem tudtak módosítani. A különbségnek egyik oka az lehet, hogy a lengyel mezőgazdaság a kommunista érában többé-kevésbé sikeresen ellen tudott állni az erőszakos kollektivizálásnak, így bár nem tudtak szabadpiaci környezetben gazdálkodni, a gazdaságok többsége (75-80%-a) magánkézben maradt. A kötelező termelőszövetkezetek sem fedték le annyira a mezőgazdaságot, mint Magyarországon, így az ezzel kapcsolatos idegenkedés bár megmaradt, de nem annyira erősen, mint nálunk.

Köszönhetően az Európai Unió és a mindenkori lengyel kormányok támogatásainak, mára a lengyel mezőgazdasági ágazat kontinensünk egyik leginnovatívabbja, és nagyobb számú fiatal gazdálkodóval büszkélkedhet, mint bármely más uniós tagállam. Az ország gazdálkodóinak csaknem 15 százaléka 35 évesnél fiatalabb, szemben a tagállamok 7,5 százalékos arányával (a magyar adat: 6%), ugyanakkor lengyel gazdák körülbelül 8,5 százaléka idősebb 64 évesnél, míg az EU átlag eléri 30 százalékot (Magyarországon is 31%).

A 2014-2020 pénzügyi periódusban a támogatások elköltésében változatlanul a struktúraváltásra koncentrálnak. Ez annyit jelent, hogy a támogatásokat konzekvensen a közepes méretű agrárvállalkozások modernizációjára fordítják, hogy később ezek a cégek képezzék a lengyel mezőgazdaság gerincét. A fókusz tehát lekerült a kis- és mikrovállalkozásokról, az így felmerülő foglalkoztatási kérdésekre pedig próbálnak a mezőgazdaságon belüli és kívüli megoldásokat találni. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy Magyarországhoz hasonlóan Lengyelországban sem jellemző mostanában a munkaerőfelesleg a mezőgazdaságban.

A kertészetben Lengyelország a Debets Schalke adatai szerint 7500 hektár üvegházi területtel rendelkezik, míg Magyarország mindössze 130-150 hektárral, jelentősen elmaradva a piaci igényektől és az itteni termelési potenciáltól is. Ennek egyik oka, hogy amíg Magyarországon a kertészet a legkevésbé támogatott ágazatok közé tartozik, Lengyelországban az állam sokkal nagyobb szerepet vállalt a fejlesztések érdekében. Kedvezményes hitelprogramokkal támogatták a kertészeti ágazat fejlődését, illetve a szövetkezetek fejlesztése is nagy hangsúlyt kapott. Bár a belső piacuk erős, elsősorban exportra alapozott stratégiát folytattak, eleinte az EU, később az orosz piacra fókuszálva (de ahogy megtapasztalhattuk, az embargó bevezetése után ismét az uniós piac felé fordultak).

Nem lehet megkerülni a növényházak fűtésének kérdését sem. A termálvízről utolérhetetlen versenyelőnyként hallhatunk Magyarországon, de úgy tűnik, mégsem az. Egyrészt nem kifogyhatatlan, ezért a vízbázis védelme érdekében használatát szabályozni kell (a szabályozási és az engedélyezési gyakorlat bürokratizáltságát és rugalmatlanságát most fel se vessük!). Másrészt a meglévő termálkutak kapacitása sok esetben nem elegendő a globális versenyben hatékony üzemméretű, 10-20 hektáros vagy nagyobb farmok kiszolgálásához, vagyis ez az adottság versenyképtelen irányba tolhatta el a hazai ágazatot.

Itt is felmerül persze az állami támogatás kérdése. Míg a hazai termelők a termálkutakat gyakorta saját forrásból vagy banki kölcsönből alakítják ki egyenként 200-300 millió forintos beruházással, addig európai versenytársaink közül sokan jelentős mértékű adókedvezményt kapnak, és bizony a szén- vagy gázfűtésű létesítményektől sem riadnak el.

Van még tartalék

Bár Lengyelország messze jutott, bőven van még tartalék a következő évekre, évtizedekre. Szakértői és tanácsadói vélemények szerint Lengyelország 2025-re akár Európa legjelentősebb élelmiszertermelője és -feldolgozója lehet, amivel Franciaország és Németország mellett a Közös Agrárpolitika motorjává léphetnek elő.

Kormányzati becsléseik szerint a lengyel mezőgazdaság könnyedén bővülhet akár 40 százalékkal is, és különösen nagy fejlődési potenciált látnak a tej-, a marhahús-, a baromfihús-,illetve a gyümölcs- és a zöldségszektorban. Ehhez jelentős támogatások állnak rendelkezésre. A fiatal gazdálkodók magas aránya megfelelő feltételeket teremt a gazdaságok korszerűsítésére és bővítésére. Lengyelországban vonzó a szakma, így az ágazatnak nem kell aggódnia az utánpótlás miatt.

A további fejlődés tartaléka egyrészt a még mindig elaprózott, de koncentrálódó birtokszerkezet. A Lengyel Statisztikai Hivatal adatai szerint az országban körülbelül 1,5 millió, 9 hektárnál kisebb területtel rendelkező családi gazdaság található, amelyek nagy része komoly versenyképességi problémákkal küzd. Annak ellenére, hogy az ágazat az utóbbi 25 évben radikális változásokon ment keresztül, termelékenységben a lengyel mezőgazdaság még mindig az uniós tagállamok átlagának csak 60 százalékán áll, részben az elaprózott gazdaságszerkezet miatt. Az átlagos birtokméret Lengyelországban 10 hektár körül mozog, szemben a német- és franciaországi 50 hektárral, illetve az Egyesült Királyság 90 hektárjával, és hasonló összehasonlításokat tehetünk az állattenyésztési ágazatokban is.

A lengyel mezőgazdaság és élelmiszeripar még mindig nagyrészt alacsony hozzáadott értékű termékeket állít elő, de fejlődési iránya helyes, és az értéknövelt élelmiszertermelés már gyorsabban nő, mint a termelés teljes volumene. A fent említett beruházásoknak köszönhetően a lengyel élelmiszeripar orszerű gyártósorokkal rendelkezik, amelyek nem egyszer az EU legmodernebbjei közé tartoznak. Különösen a tej- és a húsiparra, a fagyasztott élelmiszerek és italok előállítására jellemző ez a modern gyártó infrastruktúra.

Hollósi Dávid
igazgató
Takarék Agrár Igazgatóság