Az aszály már a tavalyi évben elérte Észak-Európát, a szántóföldi növénytermesztésben pedig egyre komolyabb problémákat okoz, ami jól látszódik azon is, hogy a búza és több kalászos ára is látványosan megemelkedett az utóbbi időben - tájékoztatott Feldman Zsolt. Ebben a szegmensben 2019 első fele is egy elég feszített piaci tempót tükröz, a kínálat ugyanis jócskán a kereslet alatt alakul szinte az egész világon. Az aszály a takarmánypiacra is rányomja a bélyegét, a gabonaárak emelkedése miatt ugyanis drága a takarmány is, ez pedig nem könnyíti meg az állattenyésztés helyzetét.
![](https://cdn.agrarszektor.hu/hirek/image1556279891-0.jpg)
Az elmúlt téli hónapokban 60 százalékkal kevesebb csapadék hullott, mint az eddigi években, emiatt pedig nagyon súlyos talajnedvességhiány van az egész országban - közölte az államtitkár. Észak-Alföldön a súlyos aszály még most is fenn áll, ami komoly hatással van az őszi vetésű terményekre, ugyanakkor az, aki most vetett napraforgót vagy kukoricát, szintén ezekkel a kihívásokkal szembesül. Már most 50 ezer hektárra jelentettek be aszálykárt a gazdálkodók, ami a tavalyi évhez képest is rengeteg, az igazi nyári szárazság pedig még messze van. A kormány már több intézkedést is hozott az öntözésfejlesztés tekintetében, emellett pedig dolgoznak a mezőgazdasági öntözési engedélyeztetésének radikális egyszerűsítésén - hangsúloyzta Feldman Zsolt.
Az államtitkár a generációváltásról is beszélt, és kiemelte, hogy most jött el az az időszak, amikor a rendszerváltás után gazdálkodásba kezdetettek jelentős része nyugdíjba vonul, és átadja a gazdaságát, ezért fontos a fiatalok benntartása a termelésben. Jelenleg ugyanis mindössze a hat százaléka 35 év alatti a mezőgazdasági termelőknek, így cél, hogy egy stabil és jövedelmező tevékenységnek lássák a fiatalok a mezőgazdaságot, így lesz ugyanis nagy vonzereje az ágazatnak.
![](https://cdn.agrarszektor.hu/hirek/image1556279832-0.jpg)
Feldman Zsolt a Közös Agrárpolitikával kapcsolatban elmondta, hogy az Európai Bizottság javaslata szerint jelentősen csökkene az európai mezőgazdaságra fordítható keret. A legnagyobb problémát azonban az jelenti, hogy a csökkentés mellett a bizottság rengeteg admininsztratív nehézséget támasztana a gazdálkodók felé. A bizottság javaslata szerint tehát szigorúbbá válna a rendszer a 2020 utáni időszakban, ami a magyar agrárium számára nehezen elfogadható.