A legyek jelenlétét leghatékonyabban július elején kihelyezett zöldessárga ragacslapokkal ellenőrizhetjük. Az imágókat júliustól októberig figyelhetjük meg. A nőstények a megtermékenyítést követően tojásaikat a dió termésének zöld burkába süllyesztik, majd a lárvák táplálkozásának következtében az egész felületre kiterjedő, besüppedő, puha foltok jelennek meg, melyek igen hamar rothadásnak indulhatnak, és mindez a dió csonthéjának elszíneződéséhez vezet. A felszíni károsítás a dióbélre is kihatással lesz. Elsődlegesen a dióbél színére, ami sötétebb árnyalatot kap, valamint a termés tömegére, amely jelentős mértékben csökkenhet. A problémát fokozza, hogy a lárvák jelenlétükkel utat nyitnak a kórokozóknak, következtében a termés megfeketedik, fogyaszthatatlanná válik és idő előtti hulláshoz vezethet.
Hazai vonatkozásban a dió miatt került a figyelem középpontjába, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni, hogy őshazájában, Észak-Amerikában a diófélék meghatározó kártevője. Magyarországon a közönséges dió mellett megtalálható egy másik diófaj is, a fekete dió (Juglans nigra). Sajnos a korábbi években kevés szó esett ennek a fajnak a légy terjedésében betöltött szerepéről, pedig éppúgy tápnövénye, mint a közönséges diónk. A fekete diót először a 17. században hozták át Európába Észak-Amerikából. Manapság utak mentén lehet a telepítéseivel találkozni, de erdészeti hasznosítása sem elhanyagolható az értékes fája miatt, amit a bútoripar előszeretettel használ. Az ilyen telepítések rezervoárként működnek, mint a közönséges szórvány diósok, ahol a legyek nyugodtan szaporodhatnak, majd ovábbterjedhetnek.
A fekete dió esetében kevésbé szebetűnő a kárkép, mivel sokáig rejtve marad a károsítás, és csak az éréshez közeledve jelennek meg az első sötétebb foltok. Sajnos ekkorra a lárvák jelentős része elhagyja már a terméseket és a talajba húzódva megkezdik diapauzájukat. Szemben a közönséges dióval a fekete diónál a burok természetes úton nem reped föl, hanem vizenyősen ráfeketedik a dióra, amivel még inkább rejtve tartja a nyüvek jelenlétét.
Komplex módon tudjuk csak felvenni a léggyel a harcot. Házikertben agrotechnikai védekezéssel is sikeresen gyéríthetjük az áttelelő populáció egyedszámát. Ehhez fontos, hogy ismerjük a légy rajzását, amiben segítségünkre lesz a csalogató anyaggal ellátott zöldessárga ragacslap. Abban az esetben, ha a szomszédságban nincs diófa, akkor a diófánkra kihelyezett több ragacslap segítségével is tudjuk gyéríteni őket. Viszont, ha megtörtént a tojásrakás, augusztus elejétől érdemes figyelnünk a terméseket. A fertőzés tüneteit mutató diókat, még a lárvák távozása előtt össze kell gyűjteni és megsemmisíteni, még most októberben összegyűjtött termésekkel is javíthatjuk a következő évi esélyeket. Célunk ezzel, hogy a lehulló nyüvek ne juthassanak el a talajig.
Ha a körülmények engedik, a légy fő rajzásának idején (augusztus eleje-közepe) kontakt és/vagy felszívódó szerrel végzett kiegészítő permetezést is beiktathatunk. A kontakt szerek közül hatásosak a piretroidok, a felszívódók közül megfelelő gyérítő hatással bírnak a neonikotinoidok. Kiegészítő eljárásként alkalmazható a betakarítás utáni talajművelés, mely kisebb mértékben, de csökkentheti a bábok számát.
