Sok a kérdés, de ha ezeket magunkban átgondoljuk, jórészt választ is kapunk a hatékonyság kérdésére:
- Visszatekintve a hazai élelmiszergazdaság mögöttünk álló évtizedeire, elsősorban az uniós csatlakozás utáni immár 16 évre, kihoztunk-e belőle mindent, amit potenciál alapján lehetett?
- Naturális hatékonysági mutatókban felvesszük-e a versenyt? Mérethatékonyan működünk-e?
- Megvan-e a szakmai nyitottság a nemzetközi legjobb gyakorlatok átvételére?
- Innovatív-e élelmiszeriparunk? Megfelelőek-e a termékeink?
- Jó helyen akarunk-e versenyezni, miben vannak komparatív előnyeink?
- Vannak-e legalább régiós szinten ismert márkáink?
- Milyen fázisaiban veszünk részt a nemzetközi munkamegosztásnak?
- Tudunk-e nagy mennyiségben, homogén minőségben beszállítani a világpiacokra?
- Hol csapódik le az exportpiacokon elérhető értéktöbblet, mennyit kap ebből a hazai gyártó?
- Van-e megfelelő belső kereslet? Melyek a fogyasztó egyéb szempontjai az árérzékenységen túl? Hogyan tudunk hatni a belső fogyasztóinkra?
- Elég erősek vagyunk-e saját élelmiszeriparunk megfelelő nemzeti támogatásához?
Fentiek arrafelé vezethetnek minket, hogy talán az egyik legfontosabb kérdés: az élelmiszergazdasági vertikumok összes elérhető jövedelméből mekkora hányad marad hazai szereplők kezében és mennyit leszünk kénytelenek átengedni tőkeerős külpiaci versenyzőknek. Itt jön a képbe a középjövedelmi csapdának nevezett jelenség, aminek lényege, hogy sok esetben a nemzetgazdasági fejlődés beragad egy bérgyártásra / bedolgozásra / alapanyagtermelésre specializált szinten, amely alacsony jövedelmet biztosít és innen nagyon nehéz a továbblépés. Hogyan tudjuk ezt elkerülni, melyek lehetnek a továbblépés fő tényezői véleményünk szerint:
- Szükséges feljebb lépni az értékláncon, jelenleg az élelmiszergazdaságban az alacsonyabb hozzáadott értékű alapanyagtermelésben exporttöbblet, a feldolgozott termékeknél importtöbblet érvényesül, ami összességében jövedelemkiáramlást indukál
- A külföldi működőtőke magas aránya a 90-es években még előny volt, mára negatívummá vált: a megtermelt profit nagy része repatriált profit lesz (Magyarországról jelenleg a GDP 6-7%-a áramlik ki ezen a jogcímen, ez közel duplája a beáramló EU támogatásoknak)
- Hazai agrárgazdaság pozíciója az EU csatlakozás után: bőkezű támogatás az agráriumban, piacvesztés az élelmiszeriparban - tárgyalópartnereink egységben kezelték az agrárgazdaságot, kérdés, hogy ez nekünk mennyire sikerült
- Belföldi erőforrásokra és tőkére alapozó növekedésre van szükség, hogy a profit is itt maradjon
- Extenzív helyett intenzív tényezők à humán vagyon minőségének erősítése, innováció, tudásszint - fontos a szemléletmód is!
- Be tudunk-e kerülni a kereskedelmi láncok kínálatába külpiacainkon? - Erősen védik egymást és a piacaikat!
Véleményünk szerint az előrelépés feltételei három tényező köré csoportosíthatóak, ezek a tőkefelhalmozás, bizonyos szintű állami szerepvállalás és a különféle "soft" tényezők. A legkritikusabbnak ez utóbbit érezzük - ide tartozik számos más tényező mellett a megfelelő piacismeret és piacstratégia, a termékmix és a vevőportfólió megfelelő összeállítása, a nemzetközi legjobb gyakorlatok megismerése és átvétele, vagyis a tudásbázis folyamatos építése, a nemzetközi trendek követése és hazai viszonyokra alkalmazása, az ún. profitcentrum szemlélet elsajátítása, ill. a minél kevésbé támogatásvezérelt beruházási stratégia megvalósítása. Mindegyikre láttunk már sok jó példát a hazai agrárgazdaságban, viszont itt is igaz az a mondás, hogy "a jó a legjobb ellensége" - érdemes tehát átgondolni, tudjuk-e vállalkozásunkban a fenti tényezőket tovább fejleszteni, ezáltal közvetve hozzájárulni a hazai élelmiszergazdaság előrelépéséhez is.
Szerző: Fazakas Péter - Takarékbank Agrárcentrum