Egy sajtműves Kft-től mentem nyugdíjba, hivatalos alkalmazásban voltam, elmondások szerint még a számviteli nyilvántartásban is ki voltam mutatva. Valami könyvelésben, mondták, de ezt ma sem tudom, hogy kell érteni. Negyven Holstein tehénre vigyáztam kint a legelőn, nem volt könnyű feladat. Télen, nyáron, hóban, fagyban, meg kánikulában. A kánikulát utáltam a legjobban.
Sokadik ükapám még Széchenyi István idején kezdett szolgálni, amikor a Tisza szabályozása megtörtént. Az addig sokat kanyargó folyó hosszát jelentősen lerövidítették, holtágak alakultak ki, az árvizek hatására pedig dús legelők. A mi falunkban is szépen elterjedt a szarvasmarhatartás. Tejet-, húst-, trágyát adott. Mivel tavaszra-nyárra-őszre itt voltak a legelők, télre meg kaszáltak és megtermett a kukorica is, egyre több lett a jószág. Nappal kihajtották őket, estére meg a házhoz vagy karámba. Ebben az időszakban nem tudományoskodták túl az állattartást. Annyi jószág volt, amit a föld elbírt. Ha sovány volt az év, idő előtt levágtak jópár tehenet.
A századforduló után megváltozott a világ. Egyik ükapám szerint például jött egyszer egy holland ember, aki már olyan szavakat használt, hogy takarmányozás meg laktáció meg tejhozam…. még több lett a jószág, egy valamire való kutya nem volt munka nélkül.
A legutóbbi nagy háború után is gyökeres fordulat következett be. A fáma szerint mindent be kellett volna vinni a közösbe. Egy csorda volt, de az hatalmas, állítólag 2.000 tehén is volt egyben. Na, azok után rohangálhattam volna napestig! Utána nem sokkal már megint lehettek a háznál is jószágok, frappánsan háztáji volt a neve. Ez az egész olyan vegyes felvágott volt, mint a nagy kedvencem, a disznósajt. Olyan kifejezéseket hallott az egyik felmenőm az itt járt fejesektől, hogy "cél a vidéki életforma megtartása, de korszerű termelő kapacitást kell kiépíteni, meg hogy el kell érni a 40 literes tejhozamot, meg hogy a jövő a nagyüzemé". Meg hogy hatékonyságban Dániával versenyzünk. Állítólag azért is volt fontos, hogy a Tisza mentén kialakult állattartási formát megőrizzük, mert ezzel az egész ökoszisztémát fenntartjuk, ami az értelmezésemben azt jelenti, hogy legeltetni kell. Így már a terelőkutya sem csak állattenyésztő szakmunkás, de egyenesen környezetgazdálkodási segédszakértő!
No, erről az ökoszisztémáról van személyes tapasztalásom is, de azt majd később mondom el. Térjünk vissza az időrendhez. Van egy nagyváros a közelben, de én soha nem jártam ott. Ott épült egy tejüzem, tőlünk is oda vitték akkoriban a tejet, teherautókkal. Sok mindent gyártottak ott, de legtöbbet valami túrórudit emlegettek. (Nálunk a Rudi az a kellemetlen bika, aki mindig fel akar rúgni.)
Később megint nagyot változott a világ, dédapám azt a szót jegyezte meg, hogy rendszerváltás. A Téesz pár év alatt széthullott, nem kellett már annyi tej sem, a felére csökkent a jószág. A földeket meg kárpótlásba vitték. Nem tudom, mi az, de mi nem kaptunk belőle. A házaknál volt még tehén, dédapám ezeket hajtotta ki az önkormányzati legelőre. Jót szórakozott a dühös autósokon, akik lépésben araszoltak a csorda után reggel és este a faluban: "jöttetek volna 5 perccel hamarabb, meg hová rohantok, nem nektek kell fejni"! Ez nem volt kemény meló, minden tehén tudta hol lakik. Ha még sem, hát várta a gazdasszony a kapuban egy bottal. A tehén pontosan érkezett, nem úgy, mint az ura a kocsmából (ebben a témakörben is tudnék szépeket mesélni). A legrosszabb időszak az volt, amikor nem az állat tartásáért, hanem a kivágásáért fizettek. Még jó, hogy a pásztorkutyákra nem vonatkozott a szabály, kihalt volna a família!
Később lassan, de megint kezdett változni a világ és előnyére. Újra egyre többen foglalkoztak mezőgazdasággal és ezen belül állattartással is. A földek gazdát cseréltek. Be lettek vetve, épültek terménytárolók, szárítók és szokatlan nevű színes gépek jelentek meg, nagyobbak, mint a fészerben álló Steiger. Telepítettek sok új gyümölcsöst is, azt mondják ezekre, hogy intenzív, de ezeket a kicsi fákat én speciel nem szeretem, jófajta kutya nem fér el az árnyékukban. Édesapám mondta, hogy a kocsmában minden este valami unió meg támogatás volt a téma. Én már bőven ebben az időszakban álltam szolgálatba, kölyökként, hadd tanuljak. A gazdám is tanult valami nagyvárosban, valami egyetemen. Bármit is jelentsen ez, én azt mondom, hogy nem volt pénzkidobás, mert tud ám okos képet vágni. Meg folyton bújja azt a laptopot meg a tabletet (ezeket a szavakat úgy tanultam). Összeolvas az mindenfélét, utána meg korszerűsít meg fejleszt meg hatékonyságot javít. Annak nem voltam ellene, hogy futás helyett időnként a pick-up platóján csapatom magam a széllel, de a szolgálati időm vége felé már komolyan aggódtam, hogy engem is valami drón nevű akárki fog instruálni, hogy merre tereljek! Még csak az kéne, becsukott szemmel is jobban tudom, mint egy gyütt-ment! Nemrég ezt a sajtüzemet pályáztuk és nyertük. Erre is azt mondom, hogy nem volt pénzkidobás, mert jók ám sajtjaink, többször is végeztem érzékszervi minősítést, amikor nyitva maradt az ajtó. A gazda azt mondja, hogy így biztosabb a tej piaci elhelyezése és magasabb a profit. Ha neki ez jó, hát nekem is. Épült egy nagy istálló is ventilátorokkal, mert mint mondtam, a tehenek nem szeretik a meleget. Luxusszálló ide vagy oda, azért még naponta kijártunk a legelőre. Mert így érjük el az optimális zöldtakarmány egyensúlyt és közben a Natura 2000-es terület legelőnyomása is megvan (mondtam, én is képeztem magam).
A nyugdíjas éveimet a tavaly épült vendégházban élem, ökoturisztikai szakértői minőségben. Újabban felkapott lett a Felső-Tisza vidék, de hát szép is! Az asszonyok jól is főznek, tájjellegű ételeket, helyben előállított alapanyagokból, ennek most nagy a keletje. Van honlapunk és Facebook oldalunk, idén tele vagyunk foglalással. Az én szakértőségem azt teszi, hogy ha kedvem van, kísérgetem az itt nyaralók gyerekeit. Márpedig kísérgetem, mert egy kis extra simogatás és dugikaja a nyuggernek is jól jön.
Szerző: Bezerédi Gábor - Takarékbank Agrárcentrum
