Nehéz idők jöhetnek a magyar sertéstartókra, miután a németországi vaddisznóállományban is megjelent nemrég az afrikai sertéspestis. A világ legnagyobb importőre, Kína rögvest megtiltotta a behozatalt Németországból, és a szakértők egy része arra számít, hogy a németeknél feltorlódó felesleg az uniós piacot fogja majd elárasztani, ennek egy része pedig Magyarországon landolhat, írta meg a 24.hu. Ez letörheti a hazai árakat, ami a boltokban olcsóbbá teheti ugyan a sertéshúst, de hosszabb távon veszteségbe sodorja a magyar állattartókat, feldolgozókat, vágóhidakat, így még az eddiginél is jobban visszaeshet a termelési kedv.
Ez a krízishelyzet amúgy is rosszkor találta a magyar sertéságazatot: a német sertéspestistől függetlenül is rekordszintre csökkent a sertésállomány, értesülésünk szerint az első félév végén már a 2,6 millió darabot sem érte el. Ez fényévekre van a 2012-ben meghirdetett nemzeti programtól, a célként megjelölt 6 milliós állománytól. Azóta csak két évben, 2014-ben és 2015-ben emelkedett 3 millió fölé a sertéslétszám, azóta viszont évről évre csökken.
Mindeközben visszaszorult a háztáji tartás, és a disznók is kisebbek lettek. A KSH 2019-ről szóló jelentése szerint a sertések több mint 80%-át gazdasági szervezetek nevelték, náluk az egyedszám 6,5%-kal csökkent, míg az egyéni gazdálkodóknál 15%-os volt az állományfogyás. 2019-ben a korábbinál 5,3%-kal kevesebb, 3,7 millió darab vágósertést vásároltak fel, átlagos tömegük az előző évinél valamivel kisebb, 116 kilogramm volt. A statisztika alapján a kilátások sem fényesek, ugyanis a rekordalacsony sertésállomány további csökkenését vetíti előre az, hogy az anyakoca-állomány (155 ezer példány) egy év alatt 13%-kal esett vissza.
Az ágazat felfuttatására közben ömlött a pénz. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) összesítése szerint a nemzeti sertésstratégia 2013-as meghirdetése óta, 163-195 milliárd forintot költhettek különböző sertéstámogatásokra, és ebből szűk 10 milliárd forint lehetett, amit kifejezetten sertésstratégia címén fizettek ki. Voltak még ágazatspecifikus (sertés-, illetve tenyészkoca állatjóléti) támogatások és általánosak is (állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére, illetve állati hullák elszállítására és ártalmatlanítására), amelyeknek csak egy része kerülhetett a hizlaldákhoz. Az idén a koronavírus miatt 2,75 milliárd forint átmeneti támogatást is kaptak a sertéstartók.
A támogatások sikeressége finoman szólva is megkérdőjelezhető. Irreális volt a 6 milliós sertésállomány célkitűzése, amihez nem teremtették meg a szükséges feltételeket, nem alkalmazták a máshol bevált gyakorlatokat, sorolta a MOSZ főtitkár-helyettese, Máhr András. Például Európában egyedüliként Magyarország bevezette a 80/20-as szabályt a 2014-2020-as vidékfejlesztési támogatások elosztásánál, azaz 80 százalékban az egyéni kisgazdaságoknak juttattak pénzt.
2010-ben Orbán Viktor kormányfő kiadta a jelszót, hogy "egy porta, egy koca", azaz vissza kell térni a régi háztáji világhoz, de ez nem jött be, és nem csak az afrikai sertéspestis (ASP) miatt. A 80/20-a szabály ellenére is folyamatosan zsugorodott a háztáji sertéstartás. Máhr András szerint a minőségi követelmények miatt csak a professzionális sertéstartásnak van jövője, zárt, állategészségügyi védelemmel ellátott telepeken.
Nem készült korrekt hazai piacvédelem sem, olyasmi, mint a dánoknál, az osztrákoknál. Erre azért lehet szükség, mert a sertés ára ingadozó. Európában ennek kivédésére termelői integrációk működnek, nemcsak a sertéstelepek, hanem a vágóhidak, de még a feldolgozók egy része is a tenyésztők tulajdonában van. Magyarországon ilyen nincs, ezért ha az árak megzuhannak, az hol a termelőt, hol a feldolgozót sújtja.
Magyarország nagyjából annyi sertést termel, amennyit elfogyaszt, és mint Máhr András megemlítette, a magyar sertés minősége bizonyos szempontból jobb, mint az uniós átlag. De miközben jelentős az export (főleg feldolgozott húsokból és húskészítményekből, mert ezek jó üzletnek számítanak), a magyar lakosság a boltokban import sertést kap. Elvileg lehetne növelni a termelést - ez még beltartalmi minőségi javulást is jelenthetne a magyarországi fogyasztásban -, de nincsenek például hűtőházak, ahol el lehetne tárolni a sertést, amikor csökken a kereslet.
Lábon pedig nem jó sokáig továbbtartani a sertést, mert elzsírosodik. Nyugaton vannak hűtőházak, és támogatják is a fenntartásukat.
A vidékfejlesztési programban 2007-2013 között az alapanyag-termelésre koncentráltak, most a feldolgozást segítenék 300 milliárd forinttal, ami jó, kivéve hogy csak a kis- és középvállalkozásoknak szól a támogatás. Márpedig az élelmiszeripar koncentrálódott a világban, és jellemzően nem kkv-k viszik. A hatékonyság érdekében a nagyüzemi feldolgozást kellene hatékonnyá tenni.
Az állattenyésztés a mezőgazdaság nehézipara, nagy tőkebefektetést igényel, lassan térül meg. Máhr András szerint nem kedvez, hogy a nagyobb állattartók (jogi személyként) nem vehetnek földet, legfeljebb bérelhetnek, vagy megvásárolhatják a takarmányt, mert ez kiszolgáltatottságot jelent. Máshol az állattartó tudja megtermelni a takarmányt is, így olcsóbb a tenyésztés.
Raskó György, volt földművelésügyi államtitkár, nagyvállalkozó Facebook-posztjában kudarcsorozatként jellemezte a sertéstenyésztést. A magyar sertés előállítása drága, 1,15-1,20 euró/kilogramm, miközben Spanyolországban, Franciaországban vagy Dániában 1,0-1,05 euró körüli az önköltség, Dél-Amerikában vagy az USA-ban meg 0,75-0,80 eurocent/kilogramm.
A legnagyobb gond mégis az, hogy Magyarország lemaradt a hatékonyságban. A magyar sertéstartó gazdaságokban egy dolgozóra vetítve átlagban csak 1500 felnevelt hízó jut, míg Dániában ez a szám 12 ezer, Franciaországban pedig 10 ezer. A magyar takarmány-felhasználás az EU-n belül a legmagasabbak közé tartozik, itthon még mindig 3 kilogramm táp kell egy kilogramm élősúly előállításához, míg a dánoknál 2,2 kilogramm is elég, de a spanyoloknál sem több 2,6 kilónál.
Magyarországon az egy kocára vetített választott malacszám évente 25-26 darab, a dánoknál 33, a spanyoloknál 28, de még Brazíliában is jobb ez a mutató, átlagban 27, sorolta Raskó György. Nem véletlen tehát, hogy a hazai állomány egyre fogy. Pedig vannak hazai sertéstenyésztők, amelyeknél a malacszaporulat a legjobbakkal vetekedik, évi 34-36 körül van. Ez is bizonyítja szerinte, hogy mi is lehetünk hatékonyak, nemzetközi szinten versenyképesek.
Az, hogy sem sertéskibocsátás, sem az állománylétszám nem nőtt, nem vet jó fényt a 2012-ben elindított sertésstratégia megítélésére a Magyar Hússzövetség elnöke szerint sem. Éder Tamás azonban rögtön hozzátette, a húsipar szemszögéből nézve az állami támogatások révén érezhetően professzionálisabbá vált a sertéstenyésztés jelentős része. Ahol fejlesztettek, ott érdemben javult a hatékonyság, és ez akkor is eredmény, ha a magyar átlag még nem hozza a nyugat-európait. Ő is megemlítette, mostanra vannak már olyan hazai gazdaságok is, ahol magasabb a hatékonyság, mint a nyugat-európai átlag, illetve közelítik a nyugati legjobb hozamokat és takarmány-felhasználást.
A Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének főtitkára, Fitos Gábor a genetikai eredményeket emelte ki: kevesebb kocával tudnak ugyanannyi szaporulatot elérni, mint korábban, és hosszabb ideig tudják őket "termelésben tartani". Jó genetikai állománnyal rendelkező kocasüldőket itthon is tenyésztenek, de külföldről is hoznak be.
Máhr András szerint le kellene vonni a sertésprogram bukásából származó tapasztalatokat, szembe kellene nézni a XXI. század követelményeivel (hatékonyság, versenyképesség, modernizáció, innováció, zöld követelmények, állategészségügyi veszélyek, stb.) és ennek megfelelő új programot alkotni. Ahogy a szakember fogalmazott, el kell felejteni a XIX. századi parasztnosztalgiát.
