Megőrülnek külföldön ezért a magyar húsért: úgy veszik, mint a cukrot
agrarszektor.hu
2022. január 7. 13:30
Link a vágólapra másolva
Az elmúlt időszakban nagyon sok fejlesztést vittek véghez a hajdúböszörményi Mangalica Farmnál, melyeket most kamatoztatnak is. A cél pedig az, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg a termékeiket. A vállalat élén álló Fekete Zsóka kislánykora óta rajong az állatokért, mára pedig már több mint 40 anyakocás állománnyal büszkélkedhet, ami körülbelül 350 mangalicát tesz ki. A vállalat megkívánja a folyamatos, következetes munkát, hiszen értékesít élőállatot, tenyészállatot, a meghizlalt egyedeket feldolgozza és a termékeket helyi termelői piacokra, Budapestre, fesztiválokra, valamint külföldre viszi.
A Hajdú-Bihar megyei cég késztermékeik között szerepel a kolbász, a szalonna és a zsír, valamint olyan prémiumtermékek, mint például a sonka. De vannak töltelékáruik is: disznósajt, hurka és különféle pástétomok. Bár a farm Fekete Zsóka nevét viseli, a családjának minden tagja szerves része ennek az eredményes vállalkozásnak. Édesapja a biotakarmányt biztosítja, édesanyja a pályázatok írásánál segít, a nagypapája a mangalicatelepének megszervezésében vett részt, a testvérei pedig szívesen segítenek be a termékek értékesítésénél - árulta el Fekete Zsóka, a vállalat ügyvezetője, aki 2021-ben a Portfolio Agrárdíjak "Az év női agrárvállalkozója" kategória egyik jelöltje volt.
Édesapám nyomdokaiba akartam lépni azzal, hogy ő biozöldség-termesztéssel foglalkozott, én pedig az élelmiszermérnöki végzettségemmel szerettem volna továbbvinni a vállalkozást, hogy feldolgozott zöldségeket készítek a piacra. A melléktermék hasznosítása céljából terveztük a mangalicát, volt lehetőségünk egy 20 kocából álló törzsállományt megvennünk. Így indult a vállalkozásunk. A mangalicák, amikor megérkeztek, rá egy hétre elkezdtek fialni, és több mint 50 mangalicám lett egy hét alatt. Azóta mangalicával kelek és mangalicával fekszem.
A Portfolio Csoport 2021-ben is díjazta a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket, és az Agrárszektor 2021 Konferencián kiosztották a Portfolio Agrárdíjakat. Egy 10 tagból álló szakmai zsűri döntött az év női agrárvállalkozójáról, az év fiatal agrárszakemberéről, az év kertészetéről, az év állattenyésztőjéről, az év növénytermelőjéről, az év agrárinnovációjáról, az év agrárberuházásáról, valamint a Portfolio Agrárgazdaságért díj nyerteséről. A 2021-es díjazottakról itt találhatóak bővebb információk:
Nem arról van szó, hogy a vasárnapi ebédre rántott sáskalábat fogunk enni, hanem, hogy a csirke vagy a sertés rovarfehérjét fogyasszon például szója helyett.
Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap