Ilyen is ritkán van Magyarországon: különleges vágóhíd épül Görbeházán

Ilyen is ritkán van Magyarországon: különleges vágóhíd épül Görbeházán

MTI
Az agrártárca elsődleges célja a sokszínű agrártermelési szerkezet megőrzése - közölte Nagy István agrárminiszter a görbeházi galambvágóhíd és feldolgozó üzem alapkőletételén.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy 2018 decemberében hirdették meg a "Szárnyaló gazdaság" Nemzeti Húsgalamb Programot, mely komoly fellendülést jelentett az egész ágazat számára. Emellett további pályázati programokat is kidolgoztak a húsgalamb-termékpálya fejlesztésére, az egységes árualap megerősítése érdekében. Az agrártárca 2019 óta a haszongalamb vásárlásához is nyújt hozzájárulást, évi mintegy 50 millió forint összegben. Az elmúlt három évben több mint 25 ezer húsgalamb vásárlásához csaknem 140 millió forint támogatás odaítélésére került sor. A pályázatot idén is meghirdetik, a kérelmeket 2022. április 1.-8. közötti időszakban lehet majd benyújtani - jelentette be Nagy István. Hozzátette, az elért eredményeket mutatja, hogy nőtt a rendszeres értékesítéshez szükséges árualap és több fővárosi áruházban már kapható húsgalamb, illetve számos étterem étlapján megtalálhatók a szárnyasból készült különleges, ínyenc fogások.

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

A miniszter kiemelte, a Görbeházi Galamb Tenyészcentrum vágóhídja és feldolgozóüzeme a Vidékfejlesztési Program segítségével valósulhat meg, a beruházás összértéke pedig csaknem félmilliárd forint. A miniszter arról is beszélt, hogy a magyar agrárium számára minden egyes beruházás értéknövelő és értékteremtő erővel bír. Egyrészt, mert ezzel hozzájárulnak sok ezer magyar család megélhetéséhez, a vidék népességmegtartó erejéhez, illetve a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar további erősödéséhez. Másrészt a fejlesztések és az innovációk révén megőrizhetjük és megújíthatjuk az agráriumhoz kötődő gazdag hagyományainkat, a tapasztalatokra és szakmai tudásra épülő szellemi örökségünket - hangsúlyozta az agrárminiszter.

Címlapkép forrása: Fekete István

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. december 21. 11:02