A hódok megmentése kétségtelenül egy sikertörténet, ám sokan gondolják úgy, hogy talán túl jól is sikerült. A mostanra már néhány évtizede védett státuszt élvező, Magyarországon eredetileg őshonos, de majd' száz évig nem tenyésző állatfaj az 1980-as évek végén kezdett visszatérni Ausztria felől. Hazai elterjedését egy visszatelepítési program is segítette az 1990-es és a 2000-es években - olvasható a HVG.hu oldalán. Mára azonban annyira elterjedt, hogy egyre többször kerül konfliktusba az emberrel, ugyanis az életmódja és a tájátalakító képességei nyomán komoly gondokat tud okozni, különösen akkor, ha az ember által intenzívebben használt környezetben bukkan fel.
A vízi rágcsálók különösen a vízügynek okoznak fejtörést, de a halágazat is érintett, ahogy agrárgazdálkodók, sőt települések önkormányzatai is. A portál megkeresésére a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) pontokba is szedte a vízügyesek fő problémáit:
- Fák megrágása: ez elsősorban anyagi kár, elviselhető probléma.
- Csatornák, patakok mentén a fák kidöntése: a mederbe döntött fa vízfolyásgátló akadályt képez, többlet fenntartást generál.
- Üregek, járatok építése a partoldalba: az üregek beszakadása miatt a gépi fenntartás ellehetetlenül, a fenntartó gépekben jelentős kár keletkezik, baleset- és életveszélyes.
- Gátépítés a folyómederben: közvetlen vízkárveszélyt okoz, ugyanis a mederbe épített gát visszaduzzasztja a vizet, így árvizek levonulásakor kiöntés keletkezik. Másrészt a mederbe épített gát felgyorsítja a hódgát fölötti meder feliszapolódását, ami jelentős többlet fenntartási költséget okoz.
- Üregek, járatok építése a víztartó depóniákban, árvízvédelmi töltésekben: Közvetlen árvízveszélyt okoz, ugyanis a járatok, üregek csökkentok a gát állékonyságát, így ez az állapot könnyen töltésszakadáshoz vezethet, veszélyeztetve a mentett oldali területeket (bel- és külterületet egyaránt).
Százmilliókba kerülhet a kárelhárítás
A Kötivizig 2016 óta tapasztalja a hódok számának gyarapodását. Mint írták, jelentős számú fát döntöttek ki az állatok a Zagyva és a Gerje mentén is. Ezt megelőzően már 2010-ben előfordult, hogy egy hódjáratok által meggyengített rámpát elvitt az ár Tiszasülynél, jóllehet az nem okozott veszélyhelyzetet. Annál aggasztóbb volt, amikor a 2021-es téli árvíz idején a Zagyván több tucat helyszínen megrongálódott a töltés vagy annak előtere a hódok miatt, aminek helyreállítása az igazgatóságnak kétmillió forintjába került. A Kötivizig csak a Tisza-tó vízfelülete és az öblítőcsatornák rendszereiben 400-ra becsüli a hódok számát, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága 2019-ben a Tisza Kisköre és Csongrád közötti szakaszán, valamint a Zagyván Jászberény és Szolnok között pedig további 750 körüli egyedet mért fel.
Az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóságnak (Émvizig) nincsenek állományfelmérési adatai, de úgy érzékelik, hogy folyamatosan gyarapszik a hódok száma. Az Émvizig jóval magasabb plusz kiadásokról számolt be: a Tarna mentén 2018-ban 17 millió forintba került egy megrongált kisebb töltésszakasz helyreállítása, de közben több tíz kilométer töltés érintett. A Szerencs-patak menti hódüregek felszámolására és a töltések helyreállítására pedig tucatnyi helyszínen 60 millió forintot kellett költeniük a közelmúltban.
Szombathely és környéke is azok között a térségek között van, ahol kimondottan gyakoriak a hódok okozta problémák, miután az elmúlt 5-6 évben jelentős mértékben megnőtt a számuk - mondta a portálnak Gaál Róbert, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Nyuduvizig) igazgatója. A szakember szerint volt, hogy a hódok egy frissen ültetett fasort döntöttek ki egy tó partján, egy alkalommal pedig a gátépítésük miatt zavartok léptek fel egy szennyvíztisztító-telep működésében is a környéken. Gaál Róbert több ezres nagyságrendűre becsüli a térségben élő hódok számát. Két évvel ezelőtt egy felmérés során ezernél is több hódgátat számoltak össze, de mivel nem találták meg az összeset, ennél szerinte akár másfélszer több is lehetett. Gátanként egy családot feltételezve akár ötszörös-nyolcszoros szorzóval is számolhat az, aki az állatok egyedszámát szeretné megbecsülni.
A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint évente átlagosan 100-200 millió forint az a helyreállítási érték, ami visszavezethető a hódfajok tömegesebb megjelenésére. A minisztérium azt is elmondta, hogy a korábbi években a rendszeres zavarásra még elvándoroltak a hódok egy-egy konfliktusos helyről, de ez mára az állomány megnövekedésével egyre kevésbé jellemző. A hódok azonban nem csak a vízügynek okoznak problémát, hanem a gazdálkodóknak is, de azt már nem lehet tudni, egészen pontosan mekkorát. Az Agrárminisztérium arról számolt be, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától (NAK) és a Magyar Gazdaszervezetek Országos Szövetségétől (Magosz) már kaptak hivatalos jelzést az eurázsiai hód által okozott erdőgazdálkodási károkról (növénytermesztési károkról viszont nem), valamint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezettől (Ma-Hal), illetve a Magyar Országos Horgász Szövetségtől (MOHOSZ) is értesültek a halgazdálkodást ért károkról, de csak a “mérték megadása nélkül".
Legalább annyit tudnak, mint a mérnökök
Az emberek és a hódok között nagyon ellentmondásos a viszony, hiszen arról a fajról van szó, amely közvetlenül az ember után áll, ha a környezetet átalakító képességet nézzük - mondta Czabán Dávid ökológus, hódszakértő, hódbefogó, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa. Emiatt az ökoszisztéma-mérnökként is emlegetett hód sokszor nem úgy és nem olyan irányban alakítja a tájat, ahogy az az embernek is megfelelne.
Pedig az eurázsiai hódok visszatelepítése igazi sikertörténet. Körülbelül 100 éve kezdődött, amikor ráébredtek a kutatók, hogy a kihalás felé sodródik az állatfaj. Akkorra mindössze körülbelül 1200 példány volt életben. A megmentésére irányuló igyekezet - védetté nyilvánítása, visszatelepítése - rendkívül eredményes volt: mostanra megezerszereződött egyedszámuk. Európában 1,2 milliósra, Ázsiában 300 ezresre becsülik az állományát. A fenti példák is mutatják, hogy ennek nem mindenki örül feltétlenül.
- mondta Czabán Dávid.
A hódok rossz hírét csak egy-egy család kelti
Sokuk kifejezetten jó hatással van a környezetére: a dombvidékeken, középhegységekben, az alföldeken általuk épített gátak néhol kimondottan hasznosak, hiszen azzal, hogy felduzzasztanak egy-egy kisvízfolyást, a csapadékszegény időszakokban is biztosítják a növényzet és az állatvilág számára szükséges vizet, a gátak környezetében a talajvízszint is növekszik. Tevékenységük így a klímaváltozással járó negatív hatásokat is képes némileg kompenzálni, és számottevően hozzájárul a biodiverzitás növekedéséhez. A kutató szerint ezért szükséges minden egyes hódcsalád esetében egyedileg megvizsgálni, hogy valóban okoz-e és mekkora problémát a jelenlétük. A gond ugyanis azok az egyedekkel van, akik olyan helyen telepedtek meg, ahol keresztezik az emberek útját és szándékait.
A szakember szerint azonban nem csak önmagában ennek a néhány hódcsaládnak a tevékenysége jelent gondot, hanem az is, hogy bár ismertek azok a módszerek, amelyekkel el tudnánk kerülni a konfliktusos helyzeteket, ezeknek sem az alkalmazása, sem pedig a finanszírozása nem megoldott. Ahogy Czabán Dávid fogalmazott, sem a vízügy, sem a természetvédelem nem akarja viselni a költségeket. Egymást nem is tudják kisegíteni, mert ha valamelyik szervezet el is vállalná a hódokkal kapcsolatban felmerülő várható konfliktusok kezelését, az erre betervezett pénzt a központi költségvetésből kellene megigényelnie, amit egyáltalán nem biztos, hogy meg is kapnak.
A biológus szerint az is problémát jelent, hogy az érintettek sokszor nem tudják, kihez forduljanak. Gyakran hozzá futnak be segítséget kérő telefonok, és sokszor el kell mondania, hogy hódgátak elbontására, az állatok, befogására, esetleg kilövésére külön engedélyt kell kérni. Ezt csak abban az esetben kaphatják meg, ha a védett faj jelenléte közérdeket sért, azaz ha árvízveszélyt okoz, vagy emberi életeket veszélyeztet. Ugyan ezeket az engedélyeket a helyileg illetékes természetvédelmi hatóságok egyre nagyobb hajlandósággal adják meg, de ez sok esetben nem elég, hiszen a beavatkozáshoz szükséges pénzt annak kell előteremtenie, aki megkapja az engedélyt, és nem mindig áll rendelkezésre a megfelelő nagyságú összeg.
Egy hódgát elbontásának költségeit a vízügyesek 100-500 ezer forint közötti összegre becsülték, egy hódjárat megszüntetését pedig 150 ezer forintra. A hódgátak elbontása ugyanakkor igazi szélmalomharc. Czabán Dávid szerint ugyanis az elbontott gátakat az állatok pár nap alatt képesek újraépíteni, és ezt évente akár 50-60 alkalommal is megteszik, ha szükséges. A hódkérdés kormányzati szinten az állatorvosi ló esete, szinte minden probléma egyszerre jön ki - mondta a kutató. Az állatok sokszor gyakorlatilag versenyeznek a vízfolyások szabályozásában a vízüggyel, amely a Belügyminisztériumhoz tartozik. A védett állatok ügyével foglalkozó természetvédelem viszont az Agrárminisztériumhoz. Vagyis a két szervezetnek össze kellene dolgoznia az ügyben. Ez a kérdés rendszeresen visszatérő elem a hódokkal kapcsolatos konferenciákon - mondta Czabán Dávid, akinek azonban nincs tudomása arról, hogy zajlana közös munka ebben a kérdésben.
Évek óta napirenden van a hódok ügye
A hódokra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát illetően a Belügyminisztérium úgy látja, hogy a megoldás "csak az érintettek összefogásával és a természetvédelemért felelős szervezetek bevonásával, a jogszabályi háttér alapos átvizsgálásával és közös álláspontok kidolgozásával érhető el. Ehhez pontos, országos szintű felmérésre is szükség van mind az állomány nagyságára, mind azok területi elhelyezkedésére vonatkozóan." Az Agrárminisztérium közlése szerint jelenleg is dolgoznak a jogszabály módosításán, konkrétan viszont csupán a fentebb is említett szakmai szervezeteket (NAK, MAGOSZ, MA-HAL, MOHOSZ) nevezve meg, mint akik támogatják ezt a munkát.
Az Agrárminisztérium emellett azt is jelezte, hogy nem fogják felülvizsgálni az állatok védettségét, mivel ezt az európai uniós szabályozás nem teszi lehetővé. Ahogy írták, az állomány lokális szabályozására lehet csak szükség, hangsúlyozva, hogy az őshonos eurázsiai hódnak fontos funkciója van a természetközeli ökoszisztémákban az élőhelyek átalakításával, sokszínűvé tételével számos más faj számára is élőhelyeket teremt, és fontos, hogy legyenek olyan területek, ahol helyet kapnak. Ilyenek például, de nem kizárólagosan, a védett természeti területek és a Natura 2000 területek. Az agrártárca szerint ugyanakkor a természetvédelmi hatóságok eddig is megadták a gyérítési engedélyeket. Ezt a vízügyesek is megerősítették, jóllehet, az Émvizig szerint egy-egy ilyen engedély átfutási ideje jellemzően 90 nap. Jelenleg is várnak három engedélyre, hogy hódgátakat bonthassanak és járatokat szüntethessenek meg néhány kisebb vízfolyáson.
A gyérítés és a befogás sem fáklyás menet
A hódok ritkítását nehezíti, hogy a ragadozóikat (a farkasokat) is kiirtották, ezért hiába viselné el az állomány a célzott gyérítést, ezt nehezíti védett státuszuk. No, nem feltétlenül azért mert engedélyt kell kérni a kilövésekre, hanem mert az engedély birtokában kilőtt hód teteme állami tulajdonnak minősül, vagyis le kell adni a természetvédelmi kezelőnek, amely maga dönt arról, mit kezd vele. Az állat húsa, bundája, pézsmája nem kerülhet kereskedelmi forgalomba - noha ez utóbbi kettőre feltehetően kereslet sem igazán volna -, de egészségesnek tekintett húsának árusításával legalább részben megtérülhetne elejtésének költsége, bár ehhez rendezni kellene az élelmiszerbiztonság kérdését is. A hódok befogása is egyre több problémát vet fel: míg korábban a befogott hódokat más-más tájra el tudták szállítani, mára nem nagyon maradt víztest, ahol ne lenne hód, sehol sem lehetne őket jó szívvel szabadon ereszteni. Ennek oka, hogy a hód kimondottan territoriális faj, és az elengedett példányokat megtámadják a már ott élő fajtársai. A szakemberek már találtak olyan elhullott állatot, amelynek teteme hódharapások nyomát viselte magán.
A hódtetemeket ezért már egy ideje igyekeznek másként felhasználni, például oktatási, gyűjteményi célokra. Czabán Dávid szerint mostanra nagyrészt telítődtek az egyetemek és a múzeumok gyűjteményei is. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy az engedéllyel kilőtt tetemeket 35 kilogrammos tömegig el szabad ásni, ha nincs egyéb elhelyezési megoldás, ez azonban a kutató szerint pazarlás. A biológus mégsem számít arra, hogy vadászható fajjá teszik a hódot, ugyanis akkor a vadászati ágazatnak kellene fizetnie a hódok által okozott károkat a jogszabályok szerint - pedig éves szinten az állomány 20%-át is ki lehetne venni, ha az lenne a cél, hogy ne növekedjen tovább a hódok száma Magyarországon.
Valamit tenni kéne a hódokkal
A hódkutató szerint ehhez szükség volna központi fajkezelési tervre, amelyben lefektetik az alapvető célokat, és a megoldási módszerek mellé forrást is rendelnek. Ahogy Czabán Dávid fogalmazott, csak el kellene kezdeni összefogni. Koordinálni kellene a munkát, létrehozni egy tanácsadói szolgálatot, legyártatni az információs anyagokat. A biológus a felülről jövő kezdeményezést hiányolja, ami összefogná és kezelné a helyi szinten keletkező konfliktusokat.
A megfelelő szervezeti keretekre több jó példa is akadna a térségben. Ausztriában minden tartományban van egy-egy úgynevezett hódmenedzser - Németországban, a bajor szövetségi államban ketten is vannak -, akik munkáját további helyi szakemberek is segítik. Ezekben az országokban a hódmenedzserek dönthetik el, hogy mit lehet és érdemes csinálni egy adott területen problémát okozó hódcsaládokkal. A jól működő nyugati példákat csak adaptálni kellene a hazai viszonyokra.
Követendő példa lehetne a csehországi zónarendszer is, ahol 3 különböző zónát határoztak meg: van, ahol egyáltalán nem engedik az állatok megtelepedését, mert jelenlétük különösen kockázatos; máshol háboríthatatlanul élhetnek, maximális védettség mellett; és van a köztes zóna, ahol megtűrik és nem pusztítják vagy fogják be őket, itt kompromisszumos megoldásokkal igyekeznek minimalizálni a konfliktusos helyzetek kialakulását. Ilyen kompromisszumos megoldás például, hogy a hódgátakba olyan túlfolyókat építenek, amelyek nem engedik, hogy a vízfolyást egy bizonyos szint fölé a duzzasszák. Ezt Magyarországon is kipróbálták már, a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén. Ezeket a módszereket a hazai sajátosságokhoz kellene adaptálni, de ehhez szükség volna valakire, aki megcsinálja, és valakire aki finanszírozza - mondta a kutató.
Hány hód van és hol?
A kérdés rendezéséhez persze előbb látni kellene a pontos hódhelyzetet. Ennek felmérését nehezíti, hogy bár a rájuk vonatkozó adatokat több érintett szervezet is rögzíti - a nemzeti parkok, a vízügy, a kutatók maguk -, de gyakran eltérő szempontok alapján készülnek, és maradnak felméretlen területek is, hiszen több százezer kilométernyi a hazai vízrendszer. Ehhez is szükség lenne az érintett minisztériumok együttműködésére.
Nemrég indult ugyanakkor egy országos felmérés az Ökológiai Kutatóközpont ernyője alatt Juhász Erika kutató együttműködésével, amelyben elsősorban a lakosság segítségére számítanak. A Hódtérképen regisztráció után lehet az állatok észlelését rögzíteni és az esetleges konfliktushelyzetekről is beszámolni. A cél nagyrészt pont az, hogy azonosítani tudják a konfliktuspontokat. Czabán Dávid szerint már sok használható információt kaptak. A kutató ezzel kapcsolatban arra is figyelmezteti az állatokat esetleg emiatt megfigyelőket, hogy saját élőhelyén egy hód egyáltalán nem mindig olyan aranyos és simogatnivaló, mint ahogy sokan képzelik.
- mondta Czabán Dávid.
