Kész, vége? Tényleg eltűnhetnek ezek az élelmiszerek a magyar boltokból?

agrarszektor.hu
A rendkívüli gazdasági helyzetben úgy tűnik, hogy felkészülhetünk arra, hogy a polcokon időleges hiányok alakulhatnak ki egyes termékekből. Sőt, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége szerint hosszabb távon nincs kizárva, hogy bizonyos élelmiszerek eltűnnek a kínálatból, helyet adva más, jellemzően olcsóbb termékeknek, vagy szűkülhet is a választék bizonyos termékkategóriákban.

A FÉSZ úgy gondolja, hogy az élelmiszergyártóknak alkalmazkodniuk kell ahhoz a jelenséghez, hogy egyes termékeknél a korábbinál kevesebb áll rendelkezésre, illetve azzal is szembe kell nézni, hogy ha más, például olcsóbb élelmiszereket igényelnek a vásárlók. Ha kellően sok fogyasztó viselkedése változik az olcsóbb termékek vagy kevesebb fogyasztás irányába, akkor az már az egész piaci kereslet alakulására is hat. Ilyenkor a termékpaletták átalakítására is szükség lehet a versenyben maradás érdekében. Ráadásul mindezt olyan környezetben kell megtenni, amikor az emelkedő takarmány-, alapanyag-, energiaárak és munkabérek miatt nekik is jelentősen megnőttek a költségeik az elmúlt évben - írja az Index. Mindezek mellett a termelők dolgát a kegyetlen időjárás és a háború sem könnyítette meg, sőt.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mi lesz a kedvenc édességeinkkel?

A szövetség rámutatott arra, hogy a mesterséges piaci beavatkozások - például árstopok - csak tovább rontják a helyzetet. Idén májusban a méltán híres Balaton szeletek hiányát is lehetett tapasztalni a polcokon. A hazai FMCG-cégeket képviselő Magyar Márkaszövetség főtitkára hozzátette, hogy ennek oka az ukrajnai gyártóbázis kényszerű leállítása és újraindítása volt, a Nestlé akkor a cseh és lengyel gyártású Balaton almárkák forgalmazásával oldotta meg az átmeneti készlethiányt. Azóta szerencsére teljesen rendeződött a helyzet, a teljes szortiment kapható itthon. Egy időben a másik nagy favorit, a Pilóta keksz is hiánycikknek számított. Az édesség a csomagoló- és alapanyaghiány, valamint a gyártókapacitásainkat érintő nehézségek együttese miatt tűnt el a polcokról. Októberben még azt lehetett látni, hogy minden bizonnyal több hónapos, tartós készlethiányra kell számítani. 

Maczelka Márk, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője a lapnak elmondta, hogy három olyan terméket - egy instant tészta, egy só és egy növényi ital - azonosítottak, amely egyértelműen a háború miatt tűnt el az egyébként több mint 20 ezer cikket tartalmazó választékukból. Mint fogalmazott, jellemző volt az elmúlt időszakban, hogy bizonyos termékekben valamely, Ukrajnából származó összetevő kicserélődött máshonnan származó alapanyagra, és az átállás alatt nem volt mindig egyenletes a beszállított mennyiség az érintett termékek vonatkozásában. 

Címlapkép forrása: MTI/Varga György

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?