Kiderült az igazság az árstopos burgonyáról: ezt jobb, ha minden vásárló tudja

Kiderült az igazság az árstopos burgonyáról: ezt jobb, ha minden vásárló tudja

Fogytán van a hazai termesztésű burgonya a tárolókban, de hacsak nem történik valami váratlan esemény, január végéig még kitarthatnak a készletek. Noha november elején, amikor a burgonyára is ársapka került, még úgy látszott, csak december végéig, január elejéig vannak elegendő készletek, de a hír hatására óvatosabbak lettek a fogyasztók és a kereskedők. Áruhiánytól nem kell tartani, de éppen az ársapka az, ami nehézségeket okozhat az ellátásban - mondta el az Agrárszektor által megkeresett Országos Burgonya Szövetség és Termék Tanács (OBTT).

Raskó György agrárközgazdász szerint már januárban behozatalra szorulhatunk burgonyából (és sertéshúsból), mivel a hazai készletek jószerével kifogytak. Az import burgonyát azonban jóval drágábban lehet behozni az országba. A szakember szerint az import nagykereskedelmi ár mindkét terméknél jelentős veszteséget okoz a viszonteladóknak, akik viszont éppen emiatt fognak spórolni a készleteikel, ez pedig akár hiányhoz is vezethet a boltokban.

Amint azt korábban az Agrárszektor is megírta, november 9-én Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy az étkezési burgonya és a friss tojás valamennyi fajtájára is árstopot vezetnek be, ennél a két terméknél a 2022. szeptember 30-i, vagy azt közvetlenül megelőző árat kell tekinteni. A két új élelmiszerre a hatósági árat eredetileg csak december 31-ig vezették volna be, ám végül ezeket is meghosszabbították 2023. április 30-ig. December végén a kormány egy újabb rendeletben kimondta, hogy az esetleges áruhiányok elkerülése érdekében az üzleteknek kétszer annyi ársapkás árucikket kell készleten tartania, mint amennyi átlagosan akkor volt készleten, amikor az árakat befagyasztották. Ez a rendelet január 13-án fog életbe lépni. Az élelmiszerárstopokról korábbi összefoglalónk itt olvasható:

EZ IS ÉRDEKELHET

A hazai burgonyakészletek helyzetét illetően az Agrárszektor megkereste az Országos Burgonya Szövetség és Termék Tanácsot (OBTT), hogy megérdeklődje, valóban ennyire súlyos-e a helyzet, illetve, hogy mit kell tudni az import burgonyák árát és elérhetőségét illetően. Kulich Éva, az OBTT sajtóreferense elmondta, hogy egyelőre nem lehet teljes bizonyossággal tudni, ténylegesen mekkorák is ezek a készletek, mivel az adatbázisok frissítése még nem történt meg. Az azonban tény, hogy a szövetség tagjainak egy részénél még van hazai burgonya. Az agrárközgazdász kijelentését illetően az OBTT jelezte, hogy a két vélemény nem zárja ki egymást. Mint ismeretes, novemberben, az árstop bejelentése után a szövetség az Agrárszektor megkeresésére szintén úgy nyilatkozott, hogy december végéig, január elejéig lesz elegendő a magyar burgonya.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ez akkor még csak egy becslés volt a rendelések és a fogyási adatok alapján. Azóta azonban azt tapasztalták, hogy - valószínűleg épp a hírek hatására - mind a lakossági, mind a kereskedelmi kereslet óvatosabb volt december első két hetében. Csak december végén élénkült meg a lakosság részéről a kereslet, emiatt pedig az áruházi igények is nőttek. Azonban ennek köszönhetően 2-4 héttel kitolódott a készletek kiürülésének határideje. Az óvatos becslések szerint január vége, február eleje lehet az az időpont, amikor végül elfogy a magyar burgonya, és teljes egészében import termékből kell kielégíteni a hazai igényeket. A szövetség szerint a boltok, hogy elkerüljék a bírságokat, oda fognak rá figyelni, hogy január 13-a után ténylegesen meglegyen a kétszeres készlet raktáron, ez azonban okozhat

Az Országos Burgonya Szövetség és Termék Tanács üdvözölte a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség azon kijelentését, hogy az árstopokat minél előbb ki kell vezetni, és ismét piaci áron kell adni a korábban ársapkás élelmiszereket. Az OBTT bízik benne, hogy eredményesek lesznek a tárgyalások a kormánnyal, és haladéktalanul eltörlik ezt az intézkedést.

EZ IS ÉRDEKELHET

Arra a kérdésre, hogy lehet-e hiány a hazai boltokban krumpliból, az OBTT közölte, hogy a kétszeres árukészletről szóló rendelettel a döntéshozók elébe mentek a problémának. A szövetség eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy az importőrök is tekintettel vannak arra, hogy hiány alakulhat ki, ezért élénkül az import, főleg Franciaországból, ráadásul az OBTT tagjain között is vannak olyanok, akik a termesztéssel és az importtal is foglalkoznak, ők már decemberben elkezdték az import kontingensek beérkeztetését. A kínálatnak csak a boltok és a kereskedelmi egységek árelfogadása szabhat gátat.

Az import burgonya árait illetően az OBTT emlékeztetett, hogy a 2022-es év egész Európában problémás volt a burgonyatermesztés szempontjából: vagy az aszály sújtotta a földeket, vagy a rosszkor érkező, nagyobb mennyiségű csapadék. A nagy burgonyatermelő országokban, Franciaországban, Németországban, Hollandiában és Írországban visszafogottabb volt a terméshozam és a betárolható mennyiség, mintegy 8-10%-kal lett kevesebb a termés idén, mint egy átlagos évben. Amikor pedig valamiből kevés van, akkor egyfajta keresleti piac érvényesül, és a termelők a kevesebb termést magasabb áron szeretnék értékesíteni. Jelenleg 10-15%-kal kerül többe az import burgonya kilója, mivel a francia és német gazdák jelenleg nemcsak megnövekedett energiaárakat szeretnék érvényesíteni az áraikban, hanem az egyéb költségeiket is, mint például az inputanyagok, vagy az üzemanyagárak. Az OBTT érdekességként jelezte, hogy egy kilogramm burgonya fuvarköltsége Franciaországból Magyarországra 30-35 forint.

Bár az étkezési burgonyának nincs osztályozottsága, az egyik paraméter, amit a válogatás során használnak, a moshatóság. Minél magasabb egy adott burgonya moshatósági kategóriája, annál szebbe néz ki, annál kevesebb rügy, heg és sérülés van rajta, vagyis annál jobb árat lehet elkérni érte. Az idei moshatósági paraméter nem olyan jó, mint lenni szokott, de ez elsődlegesen esztétikai szempont, ezt a termelők nem szeretnék érvényesíteni az áraikban, csak a fentebb említett költségnövekedéseket. A hazánkba beérkező külföldi burgonya azonban nem értékesíthető azonnal, mivel általában nem konténerben, hanem 1,2 tonnás zsákokban érkezik, méretparaméterek szerint válogatva, de mosatlanul. Ezért újra át kell válogatni, meg kell mosni, csomagolni kell, és csak utána kerülhet értékesítésre. Magyarországon a burgonyaforgalom 90%-a mosott tételekből áll.

Az OBTT szerint nem kell attól tartani, hogy áruhiány alakulna ki burgonyából a hazai boltokban, de rövid időn belül megállapodásoknak kell születniük a termelők, importőrök és beszerzők között. Nem elvárható ugyanis, hogy ha a kereskedelmet ársapka sújtja, és rögzített áron kell értékesíteni, hogy a termelő is veszteségesen adja át az áruját. A szövetség elmondta, hogy a burgonyapiacon heti áregyeztetések vannak, ahol ellentétesség áll fenn a termelő és az importőr között: a termelő minden költségét szeretné érvényesíteni, az importőr pedig olcsóbb árakra törekszik. A helyzetet bonyolítja, hogy januárban megemelték a minimálbéreket, és ebben a szektorban 70-75%-ban minimálbéres munkaerő van, amit szintén érvényesíteni kell valahogy.

Az Országos Burgonya Szövetség és Termék Tanács végezetül megismételte, hogy egyelőre még van magyar burgonya a tárolókban, és aki ezzel foglalkozik, az már jó előre elkezdett lépéseket tenni az import áru beszerzése iránt. Az importőrök nemcsak a megszokott forrásaikat keresik, de igyekeznek új partnerekre is szert tenni. Az, hogy ebből mit fog tapasztalni a lakosság, vagy tapasztal-e majd bármit, a kereskedelem árelfogadásán fog múlni. A szövetség szerint azért kellene az egyezség az ársapka ügyében, hogy ne alakulhasson ki áruhány, mivel a termelőnek és az importőrnek nincs arra semmi kötelezettsége, hogy fix áron adja el a termékét, míg a kereskedőnek igen.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?