Nagy bejelentést tett Szijjártó Péter: ez az egész világ élelmezésére hatással lehet

MTI
Aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Budapestre költözik a Világélelmezési Program (WFP) globális pénzügyi központja, ezzel jelentősen nő Magyarország szerepe az éhezés elleni harcban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Rómában. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a WFP vezérigazgatójával, David Beasley-vel folytatott találkozója után arról számolt be, hogy több hónapos tárgyalássorozatot lezárva, aláírták a megegyezést, amelyet jövő héten benyújtanak az Országgyűlésnek ratifikációra.

Ennek nyomán már tavasszal megkezdheti működését a központ, ahol nyolcvan ember fog dolgozni, a segélyszervezet globális tevékenységéhez kapcsolódó pénzügyi forgalom 70 százalékát Budapestről intézve - közölte. A magyar állam, a központ kialakítása mellett, tizenöt éven át állja a működési költségeket is, hogy ezt a pénzt a Világélelmezési Program a nehéz helyzetben lévő emberek ellátására költhesse, ezzel hazánk jelentősen növeli hozzájárulását a globális éhezés elleni küzdelem sikeréhez - mondta a tárcavezető. A Világélelmezési Program a világ legnagyobb multilaterális élelmiszer-segélyszervezete, amelynek óriási szerepe van abban, hogy a világ számos pontján sikerült a rendkívül nehéz helyzetben lévő, éhező embereken segíteni, ezáltal segíteni abban, hogy otthonaikban tudjanak maradni, ne induljanak útnak, ne induljanak ki újabb migrációs hullámok.

EZ IS ÉRDEKELHET

Szijjártó Péter kiemelte, hogy hazánkban már jelen van regionális vagy globális központtal több ENSZ-szervezet is, így az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, az ENSZ Gyermekalapja, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala és az Egészségügyi Világszervezet, ez egészül most ki a Világélelmezési Programmal. A miniszter kitért az ukrajnai háború súlyos következményeire is, hangsúlyozva, hogy példátlan globális élelmezési válság jött létre a fegyveres konfliktus miatt.

Az élelmezési válság sajnos nem újdonság, de az Ukrajnában zajló háború egészen más, egy egészen új dimenzióba juttatta a globális élelmezési válságot

- jelentette ki.

EZ IS ÉRDEKELHET

Aláhúzta: az extrém éhezéstől szenvedő emberek száma a korábbi 80 millióról 345 millióra emelkedett napjainkra az ukrajnai háború nyomán. A miniszter emlékeztetett, hogy Oroszország és Ukrajna a legnagyobb élelmiszertermelők között van, kulcspozíciójuk van a világ élelmiszerellátásában, ezért minél tovább tart a háború, annál nagyobb nehézségekbe ütközik a termelés ezen országokban és az onnan történő élelmiszerexportálás. Arra is kitért, hogy bár az élelmiszeripart nem sújtották még szankciókkal, a téves értelmezések mellett a túlzott megfelelési kényszer, a háborús retorika is súlyos károkat okoz, ezáltal komoly nehézségekbe ütközik az élelmiszerellátás a világon. Minél tovább tart a háború, annál többen fognak éhezni, annál többen szembesülnek ezzel a szörnyű élethelyzettel.

Címlapkép forrása: MTI/Soós Lajos

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. december 21. 11:02