Nagy változás jön a Spar boltjaiban: mostantól rengeteg élelmiszert így árulnak

agrarszektor.hu
Közeledik a húsvét, az ünnep ideje, s a legtöbb családban az elkövetkező napokra időzítik a nagyobb bevásárlásokat. A SPAR Magyarország ezért 2023. március 30. és április 8. között egyes termékek esetében megnöveli a maximálisan megvásárolható mennyiséget.

Az intézkedésnek köszönhetően a kristálycukorból már 4 kilogrammot, lisztből 10 kilogrammot, csirkemellből 4 kilogrammot vagy négy tálcányit, 1 literes olajból 4 darabot, tojásból 50 darabot, 2,8%-os UHT tejből pedig 6 litert vásárolhatnak egy-egy alkalommal a SPAR vevői - írja közleményében a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Ezzel a vállalat jelentősen megemelte a korábban elérhető mennyiségi plafont.

Tavaly augusztusban azért kellett egyes árucikkekre mennyiségi korlátozást bevezetnünk, mert így tudtuk mindenki számára elérhetővé tenni a friss, minőségi termékeinket. Úgy tapasztaltuk, hogy ezt az intézkedést szükségesnek tartották, és elfogadták a fogyasztók is. A húsvéti időszakra tekintettel az eddig limitált darabszámban vagy mennyiségben kapható egyes alapvető élelmiszerek esetében megemeljük a megvásárolható mennyiséget a SPAR, INTERSPAR és City SPAR áruházakban, valamint a SPAR Online shopban, ezzel is alkalmazkodva vevőink igényeihez

- mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Róka László

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?