2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Hivatalos: döntött a kormány az árstopról, ez vár a magyarokra mostantól

agrarszektor.hu
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón számolt be a kormány legújabb döntéseiről. Bejelentette többek között, hogy a tavalyi aszálykárokat mérsékelni akarják, ezért a mezőgazdasági öntözés idén ingyenes lesz, és ennek a költségeit a kormány átvállalja. A miniszer közölte azt is, hogy figyelik a nagy élelmiszerláncok árpolitikáját, ezért a kormány június 30-ig meghosszabbította az árstopokat.

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy a kormány június 30-ig meghosszabbította az árstopokat. Elmondta továbbá azt is, hogy tárgyaltak a tavalyi aszálykárok után kialakult helyzetről is, és habár idén az időjárás kegyes volt a gazdákhoz, mérsékleni akarják a tavalyi károkat. Ezért a kormány úgy határozott, hogy idén a mezőgazdasági öntözés ingyenes lesz, és ennek a költségeit a kormány átvállalja. 

A gabonakérdésről is tárgyalt a szerdai ülésen a kormány, a gazdák és a fogyasztók védelmében rendelték el a tilalmat több, Ukrajnából származó termékköre. A 25 mezőgazdasági termékköre vonatkozó importtilalom június 30-ig tart.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismertette, hogy kötelező akció lesz a boltokban, ami azt jelenti, hogy a kiskereskedelmi egységeknek egyes termékeket kötelezően akciókkal kell majd értékesítenie, és a kijelölt termékek mindig változnak majd. Az alapvető élelmiszereket 20 kategóriába kell besorolni, és az elmúlt 30 nap átlagához képest 10%-kal kell majd leakciózni. Emellett az árazást is szigorúbban fogják ellenőrizni, ami azt jelenti, hogy ennek keretében razziák is lesznek a boltokban. Az árfigyelő rendszer legkésőbb július 1-től lép majd életbe.

Címlapkép forrása: MTI/Balogh Zoltán

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02