Az idén nyáron bevezetett új kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer szabályai miatt az élelmiszerek csomagolásaira rakódó díjak jelentősen növekednek. A szennyező fizet elv szerint a termékeik csomagolásának hulladékká válási utáni költségeket – az uniós jogszabályok keretei között – eddig Magyarországon a környezetvédelmi termékdíj megfizetésével teljesítették az élelmiszergyártók is, csakúgy, mint minden más gyártó, vagy forgalmazó.

Idén július 1-től a környezetvédelmi termékdíj helyett az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) díjat kell a gyártóknak és forgalmazóknak megfizetni. Az új rendszerben azonban sokkal magasabbak a díjak, jellemzően háromszor-ötször akkorák, mint korábban, bizonyos csomagolóanyagokra pedig a korábbi díjtételek akár tízszeresét is be kell majd fizetni a gyártóknak.

Az új teher így volumenében is jelentős. A minden hulladékra vonatkozó, eddig mintegy 80 milliárd forintnyi, a gyártókra háruló teherből 40-45 milliárdot tett ki a csomagolóanyag, a többin olyan tételek osztoztak, mint például a gumiabroncsok, akkumulátorok után befizetendő díj. Ebből mintegy 25 milliárdot tett ki az élelmiszerágazatra háruló teher.

Július elsejétől a termékdíjon kívül az EPR is fizetendő, amely további 120 milliárd körüli összeget von ki az élelmiszeriparból éves szinten.

Monopolhelyzet – magas díjakkal

Iparági forrásaink szerint a rendszer legnagyobb hibái között a váratlanul magas díjak mellett a monopolhelyzetből fakadó problémakör az egyik legjelentősebb. A koncesszió keretében ugyanis jelenleg egy szereplő, a MOHU fogja össze a lakossági és intézményi hulladékok szelektív gyűjtését, szállítását, előkezelését, válogatását egészen a hasznosításra átadásig.

Eddig az intézményi hulladékok gyártóktól történő elszállítása a szabad verseny alapján működhetett. Egy élelmiszergyártó tetszőleges hulladékgazdálkodóval szerződhetett a termelésében keletkező hulladékok elszállítására.  

Most a monopolhelyzetbe hozott koncessziós társaság működése tulajdonképpen megismerhetetlen a rendszert finanszírozó gyártók és forgalmazók számára. Mindössze annyit látnak az élelmiszergyártók, hogy az eddigi termékdíj tételekhez képest jelentősen magasabb díjakon fog dolgozni a koncessziós társaság.

Az ágazat szerint azáltal, hogy egyszereplős lett a tevékenységek koordinálása, a piaci verseny számos pozitív hatása nem fog érvényesülni. A több szereplős rendszerek előnye ugyanis, hogy az árakat, jelen esetünkben a díjakat a lehető legalacsonyabb szinten tartja, hiszen a szereplők egymással versenyeznének a díjaikkal is.

A díj közös, a haszon nem

Az ágazatnak azzal is problémája van, hogy nincs lehetőség a díjcsökkentő tételek elszámolására a jelenlegi rendszerbem. A legtöbb unióban működő kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerben a szelektív gyűjtési és hasznosítási lánc végén létrejövő haszonanyagok értékesítéséből származó bevétellel csökkentik a gyártók és forgalmazók által fizetendő díjak mértékét. Vagyis amit a feldolgozás után eladnak újrahasznosított alapanyagként, az bevétel a hasznosítónak, ezt pedig az EU irányelve szerint figyelembe kell venni a díjak meghatározásakor, díjcsökkentő tényezőként.

A hazai szabályozás ehelyett a haszonanyagok értékesítéséből származó bevételekkel nem csökkenti a díjakat, kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a koncessziós társaság általi teljesítésért a gyártók által fizetendő pénzügyi hozzájárulás meghatározásakor a költségekből nem vonhatóak le a hulladék értékesítéséből származó árbevételek.

A feldolgozók még számolnak

Az élelmiszeripar a jelek szerint továbbra sincs teljesen felkészülve az év közben, ráadásul a nyár folyamán kihirdetett jogszabálya – mondta el az Agrárszektornak Vörös Attila, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének (FÉSZ) ügyvezető igazgatója.

Sok szereplő ma sincs tisztában azzal, hogy mit fog jelenteni ez pontosan, ez pedig érinti a gazdálkodás és az EPR-hez kapcsolódó adminisztráció folyamatait is. Egyelőre a cégek elemzik azt is, hogy a belső folyamatokat tekintve, például az alapanyag-beszerzés során keletkező csomagolóanyagok esetében hogyan fog alakulni a jogszabály végrehajtásának gyakorlata.

A szabályozás ugyanis természetesen nem csupán a kész termék csomagolására vonatkozik, hanem minden olyan csomagolóanyagra, amely a gyártási folyamat során szükségessé válik. „Nem csupán a becsomagolt termék esetében keletkezik díjfizetési kötelezettség, hanem a termelésben az alapanyagok csomagolásai, a göngyölegek esetében is.

Ezeket a díjtételeket kellene valahogy visszaosztani egységnyi termékre, hogy tisztán látható legyen a költségek emelkedése

– mondta el Vörös Attila, aki szerint a legtöbb élelmiszeripari szereplő még kalkulálja ezeket a feltételeket.

Az adminisztráció sem világos még

„Ráadásul nem csupán a számítás a kérdés, hanem annak a technikai megvalósítása is. Sok olyan kérdés felmerül most, amelyek során arra kell válaszolni, hogy a díjtételt hogyan kell lekönyvelni, bevallani, az egyes csomagolóanyagokat hova kell besorolni, hogyan zajlik ezek osztályozása. Itt több ezer cikkről is szó lehet. A teljesen új rendszer alkalmazásában igyekeztünk segítséget nyújtani a tagjainknak, hiszen egyfajta technikai megfelelési feladvány is adódik most, amely nagy nyomást helyez az érintett iparági szereplőkre.”

Az érintetteket nem kérdezték

Vörös Attila szerint már az is sokat segítene a rendszer alkalmazásán, ha az érintett élelmiszer-feldolgozókat bevonnák az érdemi egyeztetésbe, amely mindezidáig elmaradt. Az egyik legfontosabb kérdés ezen a téren éppen a díjak mértéke.

Jelenleg a rendszer úgy működik, hogy a MOHU valamilyen költségszintet kimutat egy csomagolóanyag-típus kezelését illetően, ez alapján a Magyar Energetikai és Közműhivatal (MEKH) kalkulál valamilyen javasolt díjat, majd a minisztérium ezt egy rendeletben közli.

Ez a díjmeghatározási folyamat egyszer már le is zajlott idén tavasszal. Valós költségek és tapasztalatok hiányában azonban becslések és ajánlatok alapján álltak össze tervezett költségek, amiből a 2023 II. félévére fizetendő díjakat meghatározták.

Se a koncessziós társaság, se a MEKH nem mutatta be a tervezett költségeket részletesen a gyártók számára, így iparági forrásaink szerint az ágazati szereplők számára nem világos, hogy a korábbi termékdíj összegekhez képest pontosan mi kerül most a többszörösébe.

„Hiányzik tehát az a láncszem, amelynél az élelmiszerszakma kontrollt gyakorolhatna a díjak alakulása felett, konkrétan nem látható a feldolgozók számára, hogy az egyes díjak miért úgy alakulnak, ahogy az végül a rendeletben szerepel” – hangsúlyozta az ügyvezető, aki szerint fontos érintettek maradnak így ki a díjak megállapításának folyamatából.

Például a Magyarországon már viszonylag jól működő papírhulladék-feldolgozás esetében is jelentősen nőttek az EPR-díjak, az ágazat számára azonban nem világos, hogy miért, hiszen ezen a területen nem kell nagyarányú fejlesztéseket finanszírozni.

Az a feltételezésünk, hogy a jelenlegieknél alacsonyabb mértékű díjakkal is lehetne jól működtetni a rendszert.

Mit hoz a jövő év?

Az élelmiszerágazat aggódik a jövő miatt is.

Egyelőre nem világos, hogy milyen díjakkal kell számolnunk jövőre. A mostani rendszer fél évre szól, de 2024-től új díjtételek lesznek érvényesek, ezeket novemberig el kellene fogadtatni, tehát feltehetően ezek a számítások már folynak. Szeretnénk beleszólást ezeknek a díjaknak a kialakításába

– szögezte le Vörös Attila.

Az átláthatóság tehát teljes mértékben hiányzik az EPR-rendszerből a FÉSZ szerint, márpedig a szisztéma egyik legfontosabb uniós követelménye épp a transzparencia lenne. Egy transzparensen átláthatóan működő, csak az indokolt költségeket elszámoló rendszer kellene, ez azonban most nem valósul meg – tette hozzá az ügyvezető.

Borítékolható az áthárítás

Az mindenesetre már a mostani számítások szerint az látszik, hogy az eddig kalkulált összeg az élelmiszerágazat 3500 milliárdos belföldi árbevételének 3-4 százalékát jelenti majd. Mindez azt is jelenti, hogy ha minden szereplő továbbhárítja a költségnövekedést - ami valószínű -, akkor akár 4 százalékkal is drágulhatnak az élelmiszerek csak emiatt a szabályozás miatt. Mindez azért is jelentős, mert egy forintnyi drágulás az önköltségben, egy forintnál többet jelent a fogyasztói árban a kereskedelem árképzése és az áfa miatt is.

Vagyis a szabályozás önmagában is könnyen eredményezhet 5 százalékos élelmiszer-drágulást is.