Az inváziós fajok jelenléte nem újkeletű dolog Magyarországon, nem biztos azonban, hogy mindenki tudja, mit is jelent pontosan ez a kifejezés. Inváziósnak azokat az idegenhonos, természetes elterjedési területükön kívül előforduló, ott megtelepedni képes, és térhódításukkal a természetes életközösségeket veszélyeztető fajokat nevezzük, amelyek minden esetben emberi közvetítéssel jutnak el természetes elterjedési területeiken kívülre - tájékoztatta az Agrárszektort az agrártárca. Ezen fajok azért is jelentenek komoly problémát többek között az őshonos élővilágra is, mert nagyon gyorsan terjednek és szaporodnak.

Önmagában az idegenhonosság vagy a megtelepedési képesség nem feltétlen jelentik, hogy egy faj invázióssá válik. Még ha egy faj a természetes elterjedési területén kívülre emberi közvetítéssel el is jut, csak akkor tud sikeresen megtelepedni, ha az éghajlati és élőhelyi feltételek adottak számára.  A faj a sikeres megtelepedést követően csak akkor válik invázióssá, ha valamely tulajdonsága erre alkalmassá teszi. Ilyen lehet a gyors szaporodóképesség, a környezeti feltételekkel szembeni tág tolerancia, jó versenyképesség vagy például az állományuk szabályozásában szerepet játszó kórokozóik, parazitáik, predátoraik helyi hiánya

- hangsúlyozta az Agrárminisztérium.

De hogyan kerülnek be az inváziós fajok Magyarországra?

Az idegenhonos fajok a leggyakrabban Észak-Amerika és Ázsia mérsékelt övi területeiről származnak, és onnan emberi közvetítéssel kerülnek Európa, illetve Magyarország területére - közölte az agrártárca. Bekerülésük szempontjából megkülönböztetjük a szándékos behozatalt és a véletlenszerű behurcolást, ezek szárazföldi, vízi és légi úton egyaránt történhetnek. Előbbire példák a különböző hasznosítási célokra (például akvarisztikai), a kereskedelmi utakon behozott állatfajok vagy egy károsító rovar elleni biológiai védekezésként betelepített fajok. Véletlenszerű behurcolás esetén pedig más, nem inváziós fajokhoz, illetve magához a szállító járműhöz kötődő „potyautasként” érkeznek hozzánk ezek a fajok.

A leggyakoribb invazív állatfajok hazánkban

A biológiai invázió megelőzése, valamint az idegenhonos inváziós fajok elleni védekezés az egész világon, így Európában is kiemelt fontosságú természetmegőrzési, gazdálkodási feladat. Az Európai Unió rendelettel szabályozza az idegenhonos inváziós fajok elleni közös és egységes fellépést, amely minden tagállamban - így Magyarországon is - közvetlenül hatályos és közvetlenül alkalmazandó

- hívja fel a figyelmet a tárca. A rendelet hatálya minden idegenhonos inváziós fajra kiterjed, ugyanakkor az Európai Unió Bizottsága azonban elfogadott egy listát, mely az egész Unió számára veszélyt jelentő fajokat sorolja fel (az unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzéke). Erre a listára egyelőre 41 növény- és 47 állatfaj került fel, a jegyzéken szereplő fajokra minden tagállamnak szigorú intézkedéseket kell hoznia és alkalmaznia. Mint a minisztériumtól megtudtuk, a magyar természetvédelmi ágazat elsősorban erre a 47 állatfajra fókuszál, közülük is elsősorban azokra, melyek hazánkban viszonylag gyakoriak. Ezek a következők: cifrarák, jelzőrák, ékszerteknős, fekete törpeharcsa, naphal, razbóra, nutria, nyestkutya, pézsmapocok és mosómedve. Mellettük természetesen vannak további idegenhonos, inváziósnak tekinthető fajok is, például a dámszarvas vagy a muflon, melyek szintén komoly természetvédelmi problémákat okozhatnak helyileg.

Komoly veszélyben lehetnek az őshonos fajok itthon

Az biztos, hogy az inváziós állatfajok károkozása jelentős, és erre számtalan példa a bizonyíték. Egyes fajok például más fajok egyedeinek elfogyasztásával, betegségek terjesztésével, míg mások az azokkal való versengéssel, akár ugyanazon táplálékforrás, szaporodó- vagy pihenőhely elérése, használata érdekében, vagy éppen a fajok közti kereszteződéssel okoznak károkat.

Az inváziós állatfajok által a természetes, illetve természetközeli élőhelyeken okozott problémák meghatározása, felderítése sokszor nehéz, összetett feladat, mivel az állatok esetében a hatások lényegesen összetettebbek

- emelte ki az agrártárca. Hozzátették azonban, hogy akad jó néhány példa a lehetséges hatásokra, az egyik ilyen, hogy az inváziós rákfajok a rákpestis terjesztésével fokozatosan kiszorítják élőhelyükről őshonos rákfajainkat, köztük a már eleve megritkult kövi rákot. Az ékszerteknős tágabb ökológiai tűrőképességű faj révén elfoglalja egyetlen őshonos teknősfajunk, a mocsári teknős életterét, de hasonló jelenség játszódik le az amuri géb és a lápi póc között is. A nyestkutya és a mosómedve minden földön élő élőlényt felfal, legyenek azok rovarok vagy földön fészkelő madárfajok tojásai.

Egyelőre nincs tudomásunk arról, hogy hazánkban egy idegenhonos faj végérvényesen kiszorított volna egy őshonos fajt, de sajnos a tendenciákat figyelve erre egyre nagyobb az esély. A házi macska esete speciális, itt egy domesztikált faj egyedei kerülnek folyamatosan a természetbe, és kereszteződnek a vadmacskával. Ebből az okból ma már egyre kevesebb tiszta génállományú vadmacska él az országban.

Invazív állatfajok a magyar mezőgazdasgában

A magyar természetvédelmi ágazat azokra a fajokra fókuszál, melyek elsősorban a biológiai sokféleségre jelentenek veszélyt, vannak olyanok is, amelyek a mezőgazdaságban is gondot okoznak. Jó példa erre a nutria, mely Olaszországban milliárdos mezőgazdasági károkat okoz, és habár Magyarországon a megtelepedése még a kezdeti fázisban van, most kellene megállítani az állományok terjedését, ez azonban nem olyan egyszerű. Hathatósan csak a kilövésükkel lenne erre lehetőség, amihez a tárca egyelőre keresi az együttműködés leghatékonyabb módját a vadgazdálkodási ágazattal - közölték.

A kifejezetten mezőgazdasági kártevő, inváziósnak tekinthető fajok jellemzően a termesztett hazai növényfajok őshazájából később kerültek be Európába, máskor az adott tengerentúli kártevővel szemben kevésbé rezisztens rokon európai növényfajra való áttelepedés indítja el a robbanásszerű elterjedést

- tájékoztatták lapunkat. Kiemelték a filoxérát, mely Magyarországon 1875-ben jelent meg, de megemlíthető a burgonyabogár is, mely más tápnövényfajokról adaptálódott a burgonyára először az USA-ban, majd onnan hurcolták be a 20. század elején Európába. Az amerikai kukoricabogár 1995-ben jelent meg nálunk, a szintén újvilági eredetű nyugati dióburok-fúrólégy első példányát pedig 2011-ben észlelték hazánkban, és azóta rohamos terjedésnek indult. Az amerikai szőlőkabóca - melyet 2006-ban mutattak ki nálunk először -  közvetve okoz kárt azáltal, hogy a szőlő aranyszínű sárgaságáért felelős kórokozót terjeszti. Ezek a példák mind azt mutatják, hogy valamennyi inváziós faj rövid idő alatt gyorsan el tud terjedni és jelentős terméskiesést okozhat egy adott termesztett faj esetében.

Mit lehet tenni a terjedésük ellen?

Leghatékonyabban az inváziós fajok ellen akkor tudunk fellépni, ha megakadályozzuk magát a bekerülésüket. Ennek egyik módja, ha az uniós rendeletben is alkalmazott szigorú tiltásokat léptetünk életbe, például, hogy a potenciálisan invázióssá váló állatfajokat nem hozzuk be az országba, illetve nem kereskedünk velük - tájékoztatta lapunkat az Agrárminisztérium. Kiemelték, a megjelenés korai észlelését támogatja a megfelelő felügyeleti rendszer kiépítése is, az idegenhonos inváziós fajok előfordulásáról gyűjtött adatok, felmérések, monitorozás útján. Ezt hazánkban elsősorban a nemzetipark-igazgatóságok, valamint a vármegyei kormányhivatalok természetvédelmi hatóságai látják el. A terjedés korai szakaszában lévő fajoknál a gyors kiirtási programok jó eredménnyel valósíthatók meg és a védekezés is nagyságrendekkel kisebb ráfordítást igényel.

Erre példa lehet hazánkban a nutria esete, a természetvédelmi ágazat munkatársai számos lokális állományt igyekeznek felszámolni, bár a szomszédos országokból érkező folyamatos utánpótlás rontja a sikerességet. Másik jó példa a nílusi lúd esete, mely Nyugat- és Közép-Európában elterjedt fészkelő madárfaj, rendkívül agresszív természete miatt kiszorít számos őshonos madárfajt fészkelőterületéről. Magyarországon először a 2016-os évben telepedett meg a vas vármegyei zsennyei bányatavon, de az állomány kiirtásra került egy évvel később. Minthogy felkerült a vadászható madárfajok listájára, a hazai vadásztársadalom is nagyban segítheti tartós megtelepedésének a megakadályozását

- tudatták. Hozzátették, vannak viszont olyan fajok, amelyek már hosszabb ideje jelen vannak hazánkban, és nagy területeket hódítottak meg, ezek a szélesen elterjedt fajok jelentik a legnagyobb problémát. A kereskedelmi, forgalmazási, tartási és kiengedési korlátozásokon túl, komoly ráfordítást igénylő, hosszú távú kezeléssel lehet ezeket a fajokat visszaszorítani, vagy legalább féken tartani. Kiirtásuk legtöbbször csak lokálisan, kis területen, elsősorban a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken lehetséges. A területek ezután is folyamatos kezelést igényelnek, míg természetes élőviláguk helyreállítása, restaurációja eléri azt az állapotot, amikor már az ökoszisztéma ellenállóbbá válik az inváziós fajok megtelepedésével szemben.

Nem meglepő módon az inváziós állatfajok kezelését illetően nemzetközi és hazai tapasztalatok is csekélyek, ennek ellenére már itthon is történtek olyan látszólag lehetetlen küldetések, mint egy adott víztér naphaltól, illetve egy adott folyószakasz inváziós rákfajoktól való megtisztítása. 

Egyre több idegenhonos faj jelenhet meg Magyarországon

Ahogyan az őshonos fajokét, úgy a klímaváltozás erősödése befolyásolhatja az idegenhonos fajok terjedését is, elősegítve ezzel a megtelepedésüket olyan új élőhelyeken, ahol korábban az éghajlati feltételek miatt nem tudtak túlélni és szaporodni - tudta meg lapunk a tárcától. Kiemelték azonban azt is, hogy vannak olyan mediterrán fajok, melyek a fokozatos felmelegedés hatására egyre északabbra terjesztik ki elterjedési határaikat, így ezeket az emberi közvetítés nélkül, spontán terjedő fajokat szigorú értelemben nem tekintjük idegenhonos inváziós fajoknak, bár okozhatnak így is problémákat. Ugyanakkor a klímaváltozás az ember által betelepített vagy behurcolt idegenhonos fajok túlélését és szétterjedését is segítheti.

Korábban például úgy gondoltuk, hogy a Dél-Amerika trópusi-szubtrópusi övéből származó nutria a hazai téli viszonyok között nem lesz képes áttelelni, ám az egyre enyhébb telek ezt lehetővé teszik számára.