Ezek a trükkök tényleg működnek: így szabadulhatsz meg könnyen a hangyáktól

Ezek a trükkök tényleg működnek: így szabadulhatsz meg könnyen a hangyáktól

agrarszektor.hu
A hangyák sok bosszús pillanatot okozhatnak a házunkban és a kertünkben egyaránt, ezért fontos, hogy megfelelően védekezzünk ellenük. Nem könnyű ugyanakkor felvenni ellenük a harcot, főleg nem akkor, ha mindezt természetbarát módon szeretnénk megtenni. A lényeg, hogy ne essünk pánikba, alábbi cikkünk segítségével könnyedé megszabadulhatunk a nemkívánatos vendégektől úgy, hogy még a környezetünkben sem teszünk kárt.

A hangyák a gyümölcsfákon, a zöldségféléken, a díszbokrokon és a rózsatöveken is megjelenhetnek, általában akkor, ha azokon levéltetvek is vannak. Ha azt látjuk, hogy a növényeken a hangyák le-fel járkálnak, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ott levéltetű károsít, és szívogatja a leveleket. Így tehát ahol a hangyák megjelennek, ott fel kell készülni a levéltetvek elleni védekezésre is. Ráadásul előbbi az otthonokban is fel-felbukkannak, sok bosszúságot okozva ezzel. A lényeg, hogy bárhol találkozunk velük, ne nyúljunk rögtön vegyszerekhez, hiszen számos házi, természetbarát praktika létezik. Mutatjuk, melyek ezek:

Ecetes spray

Az egyik legjobb módja, hogy távolt tartsuk a hangyákat az ecetes spray használata. Ha ezzel fújjuk be az ösvényt, az megtöri az útvonalukat és a hangyák társai nem találják meg majd az utat a táplálékforrás felé. A saját ecetspray elkészítése jó és olcsó módszer a hangyák kiirtására. Adjunk egyenlő mennyiségű ecetet és citromlevet egy spray-palackba, és alaposan keverjük össze. Ezután keressük meg a hangyatelepeket vagy fészkeket, és permetezzük rájuk.

EZ IS ÉRDEKELHET

Fahéj

Ha fahéjport szórunk a ház/lakás azon területeire, ahol a hangyák megjelennek, akkor távol tudjuk tartani őket. De fahéjrudakat tehetünk az ablakok és az ajtók közelébe is. Hatékonyságát fokozhatjuk, ha néhány csepp illóolajat is teszünk a rudakra.

Szappan

Készítsünk oldatot folyékony szappanból és csapvízből 1:3 arányban. Ezután permetezzük a hangyák által érintett területre. A szappant egyébként több dologra is használhatjuk a kertünkben, erről itt írtunk korábban:

EZ IS ÉRDEKELHET

Erősebb szagú növények

Léteznek olyan növények, melyek irritálják őket, ilyen például a levendula, a kakukkfű és a zsálya. Ezek ültetésével, valamint a fahéj és kávézacc bevetésével is távol tarthatjuk őket. Csalit is készíthetünk, melybe olyan anyagokat tegyünk melyeket nem tud megemészteni, ezáltal elpusztulnak. Ilyen a finomliszt, sütőpor. Egy kevés cukorral még ellenállhatatlanabbá tehetjük.

Ezeket mindenképpen kerüljük el!

Ha bóraxot vagy petróleumot találunk, nehogy használjuk! Súlyos egészségkárosító hatásuk miatt ezek az anyagok nem alkalmasak hangyairtásra a hiedelmekkel ellentétben. Veszélyesek az emberre és a háziállatokra, ugyanis vese- és májelégtelenséget okozhatnak, nagyobb dózisban halálos mérgezés is előfordulhat. Ha mégis a bolti hangyairtók mellett döntünk, akkor azt szakosodott üzletből szerezzük be! Ha pedig semmilyen módszer nem válik be, akkor érdemes lehet szakembert hívni. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?