Nem csitul a tüntetés Romániában: egyre többet akarnak a gazdák, fuvarozók

MTI
Romániában 76 pontosra bővített követeléslistát terjesztettek a kormány elé a hetedik napja forgalomlassítással tüntető gazdák és fuvarozók kedden, és bejelentették, hogy tovább folytatják az ország számos térségére kiterjedő demonstrációsorozatukat.

Erre azt követően került sor, hogy több - a spontán akciók szervezésétől elhatárolódó, de a tüntetőket szolidaritásukról biztosító -gazdaszervezet hétfőn egy 13 pontos intézkedéscsomagról állapodott meg a mezőgazdasági miniszterrel, vezetőik pedig bejelentették, hogy részükről a tiltakozás véget ért. A Bukarest egyik bejáratánál, Afumati térségében demonstrálók megválasztott szószólója, Andrus Danut azonban bejelentette, hogy a gazdák is folytatják a tüntetést, amíg a fuvarozók követelései nem teljesülnek, saját követeléslistájukat pedig "a román nép nevében" 76 pontosra terjesztették ki és átadták a kormánynak.

A listán szerepel, hogy az aszály okozta veszteségek állami kompenzálását a hektáronkénti 100 euróról 250 euróra emelje a kormány, és törölje el a gázolaj jövedéki adóját. Emellett a tiltakozók egyenlő versenyfeltételeket kérnek a szállításban, azaz egy olyan dömpingellenes törvényt, amely bünteti azokat a fuvarozó cégeket, amelyek önköltségi ár alatt kínálják a szolgáltatásaikat. Szükségesnek látják ugyanakkor egy minimális referenciatarifa bevezetését is Spanyolország és Magyarország mintájára. A listán szerepel még: 50 százalékos jövedelemadó-csökkentés a mezőgazdasági alkalmazottak számára, az elektronikus számla eltörlése az egymillió eurónál kisebb forgalmú cégek számára, a mezőgazdaságban használt gázolaj jövedéki adójának eltörlése, a földterületek külföldieknek történő eladásának megtiltása.

A mezőgazdasági miniszter kedden azt mondta: tiszteletben tartja a Bukarest bejáratainál tiltakozó gazdákkal tartott korábbi tárgyalásainak megállapodásait, de az újabb követeléseik teljesítésére nem hajlandó. Florin Barbu szerint az Afumatinál tüntető mezőgazdasági termelők nem gazdák, hanem "uszítók és tiltakozók". Azt üzente nekik: térjenek haza, mert a minisztérium minden szükséges forrást biztosított ahhoz, hogy 2024-ben Románia mezőgazdasága jól teljesítsen, az újabb követelések pedig "aberrációk".

EZ IS ÉRDEKELHET

A bukaresti körgyűrűnél tüntető gazdákat és fuvarozókat a rendőrség továbbra sem engedte be a városba, mondván, hogy a nehézgépek behajtásához külön engedély szükséges. Kedden ezért hivatalosan is kérvényezték, hogy a demonstrációt a kormány székháza előtt folytathassák, de Bukarest főpolgármestere ezt nem hagyta jóvá, a kérést elfogadhatatlannak nevezte. A tüntetők ugyanis azt kérték, hogy hétfőtől péntekig 15 ezer munkagéppel és teherautóval torlaszolhassák el Bukarest belvárosát.

Kedden országszerte több főúton folytatódtak a mezőgazdasági termelők és teherautósofőrök tiltakozó akciói, egyebek mellett a határátkelőkhöz vezető utakon is. Szeretvásár (Siret) központjában viszont mintegy 150 ukrán és török sofőr demonstrált kedden, mivel a gazdatüntetés miatt elakadtak a város bejáratánál. Az Agerpres szerint kedden mintegy 250 teherautó várakozott a szeretvásári határátkelőnél arra, hogy beléphessen Ukrajnába, de ebben megakadályozta őket a gazdák tiltakozása. A külföldi kamionosok egy része már hétfő reggeltől várakozik a határátkelő közelében.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/Robert Ghement

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?