Óriási tüntetés Görögországban: durva, mit terveznek a dühös gazdák

MTI
Tüntető gazdák vonultak kedden traktoraikkal és egyéb járműveikkel a görög fővárosba, hogy terveik szerint több hetes akciósorozattal tüntessenek az emelkedő termelési költségeik, valamint a külföldi mezőgazdasági termékek görög piacra való beengedése ellen.

A görög rendőrség közlése szerint az Athén utcáin dudálva átvonuló, majd részben a parlament épületével szemben leparkoló mintegy 130 munkagépet, valamint az őket kísérő több tucat furgont és teherautót a járókelők egy része vidám integetéssel fogadta. Hozzátették, hogy vidékről és Kréta szigetéről is sok gazda érkezett személyautóval a fővárosba, hogy így csatlakozzanak a traktorosokhoz. Noha a közlekedési káosz elkerülése érdekében a rendőrség biztosította a felvonulási útvonalakat, így is keletkeztek forgalmi torlódások.

A krétai Iráklio gazdáinak képviseletében érkező egyik tüntető az AFP-nek azt mondta, hogy "az európai politika kötél általi halálra ítélte az európai gazdákat, ezért a görög termelők szolidaritást vállalnak a többi európai tüntető gazdával"; egy Szalonikiből érkezett gazda pedig elmondta, hogy az európai átlagnál kisebb gazdaságokat működtető görög gazdák termelési, valamint műtrágya- és üzemanyagkiadásai egyaránt nagyon magasak. A gazdák tiltakozásának további oka, hogy a tavaly nyáron Thesszáliában tomboló és a termőterületek jelentős részét elpusztító tüzekre megítélt állami kártérítések folyósítása elhúzódik.

A görög gazdák januárban vonultak első ízben utcára az európai agrárpolitika elleni tiltakozásul, amelyre rendkívüli intézkedésekkel válaszolt a Kiriákosz Micotákisz vezette konzervatív kormány. A görög miniszterelnök a tavalyi 2-4 ezer eurós támogatáson felül további 5-10 ezer eurós támogatásra, tíz évre szóló rezsitámogatásra, valamint az állati takarmányra és a műtrágyára vonatkozó áfacsökkentésra tett ígéreteket. A keddi tüntetésre reagálva azonban kijelentette, hogy ebben a költségvetési évben már nem tud többet tenni a termelők érdekében; miközben a tüntetést szervező gazdaszövetség kinyilvánította, hogy kevesli az eddig meghozott kormányzati intézkedéseket, mivel a tavalyi év katasztrofális bevételkiesést hozott számukra az említett problémák miatt.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/ANA-MPA/Oresztisz Panajotu

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?