Konkrét segítséget kapnak a gazdák a talajművelésben

Konkrét segítséget kapnak a gazdák a talajművelésben

A fenntartható, eredményes talajgazdálkodás konkrét gyakorlati példáit osztja meg a termelőkkel a Soil-X-Change projekt, amely 9 ország 13 partnerének részvételével indul el. A nemzetközi példákat Magyarországra hozza, a hazai jó gyakorlatokat pedig megosztja más országok termelőivel, ráadásul ezt egyszerűen, közérthetően teszi – hangzott el a projektet bemutató sajtóeseményen. A talaj kiemelt fontosságú kérdés, a projekt ráadásul hozzájárul a vonatkozó szakpolitikák alakításához is.

Az egészséges mezőgazdasági talaj létrehozásához, a fenntartható élelmiszertermelési rendszerhez elengedhetetlenül szükséges a fenntartható talaj- és mezőgazdasági gyakorlatok elterjesztése a célja a Soil-X-Change projektnek, amelyet kedden sajtótájékoztató keretében mutattak be Budapesten.

Ennek eredményeként egész Európában az eddiginél gyorsabban, szélesebb körben terjednek majd az innovatív megoldások – ígérik a kezdeményezés elindítói. A Soil-X-Change célja intenzívebbé tenni az együttműködést az EU-országokban a kutatók, a gazdálkodók és más érintettek között, valamint hozzájárulni a hatékony mezőgazdasági tudás és innováció átadásához.

Kulcskérdés a talaj állapota

Az egészséges mezőgazdasági talaj létrehozásához, a fenntartható élelmiszertermelési rendszerhez elengedhetetlenül szükséges a fenntartható talaj- és mezőgazdasági gyakorlatok működtetése – hangzott el. Ilyen lehet a takarónövények alkalmazása, a minimális talajművelés vagy a termés diverzifikálása, amelyek javítják a talaj szervesszén-készleteit, a talaj szerkezetét vagy a vízmegtartási képességet, és amelyek egyben a fenntartható élelmiszertermelés és talajgazdálkodás mutatóiként szolgálnak az agrár-ökoszisztémákban.

A fenntartható növénytermesztési rendszerek óvják a természetes környezetet, javítják az erőforrások felhasználásának hatékonyságát, valamint környezetkárosító hatások nélkül integrálják az ökológiai, biológiai, fizikai és kémiai elveket.

Értékelik a jó kezdeményezéseket

Vicze Gábor, a konzorciumvezető innomine Group Kft. ügyvezetője mutatta be a projektet az eseményen. Mint elmondta, a Soil-X-Change projekt egy új kezdeményezés, amely egy újfajta nemzetközi innovációs hálózatot hoz létre. Napjainkban az élelmiszertermelés, az ellátásbiztonság jelentőségét nem kell magyarázni, ez minden országban elsődleges kérdés.

A konzorcium 9 országból 13 partnert fog össze, a projekt több mint 150 agrárinnovációs csoporttal áll kapcsolatban. Ez rálátást biztosít arra is, hogy a gyakorlatban mire van szükség. Azonosítani fogunk jó gyakorlatokat, kialakítunk értékelési szempontokat, amely figyelembe veszi a hatékonyságot, a skálázhatóságot és a fenntarthatóságot is. Legalább hatvan esetet fogunk megvizsgálni és ebből 18-at választunk majd ki, és részletesen ismertetjük, hogyan lehet ezeket más országokban is alkalmazni.

Fontos, hogy a kiválasztott jó gyakorlatokat nagyon egyszerűen, közérthetően kommunikálják, és a gyakorlatban is tesztelni fogják, valamint nemzetközi workshopok keretében mutatják be.

A projekt egyedisége az, hogy kifejezetten a talajegészségre koncentrál, nemzetközi, hiszen egész Európát érinti, és magyar szakemberek vezetik. Fontos az is, hogy az együttműködésre épül, minden érdekeltet igyekszik bevonni a közös munkába. A projekt keretében a magyar szereplők is hozzáférhetnek a naprakész nemzetközi tudáshoz – tette hozzá.

Másfél millió hektáron már váltottak

Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az eseményen a szaktárca prioritásairól és a Soil-X-Change projekthez kapcsolódásáról beszél. A talaj kiemelten fontos a fenntarthatóságot tekintve, és ha a termelőkre nem csak mint a probléma okozóira, hanem megoldójára is tekintünk, különös fontossággal bír – fejtette ki.

A gazdálkodók 2023-ban már új szabályok szerint gazdálkodtak, a legfontosabb célok között a talaj védelme és a tápanyag-gazdálkodás is szerepel. Összesen több mint másfél millió hektáron vállaltak a termelők olyan gyakorlatot, amely ezt szolgálja, a hazai 5 millió hektárnyi termőterülethez képest ez jelentős eredmény. A kötelezettségek és a támogatások ugyanakkor nem elegendőek ahhoz, hogy érdemi változást érjünk el, ehhez szükség van az agrárinnovációra és a tudásátadásra is, amely magában foglalja a digitalizációt és a képzést is

– tette hozzá.

Ez a projekt a meglévő tudásnak az értékelését és a minél szélesebb körű elterjesztését szolgálja. Erre óriási szükség van, hiszen a talaj az elsődleges közös nevező a fenntarthatóságban, ugyanakkor a jó talajgazdálkodás tudást igényel. Minden ilyen projektre nagy szükség van.

Formálható a szakpolitika is

Petri Bernadett, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezetője, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa a közvetlen EU-s források szerepéről és jelentőségéről, valamint a Soil-XChange program, mint jógyakorlat közvetlen forrásokhoz való kapcsolódásáról beszélt. Kijelentette:

Ez egy olyan jó gyakorlat, amely a mi munkánkat is segíteni fogja. Amikor a közvetlen forrásokról beszélünk, gyakran felmerül, hogy ez milyen előnyöket hordoz. Ez a projekt bemutatja azt, hogy az információ és az adat, amely a végrehajtás során keletkezik, fontos alapot jelent az Európai Bizottság számára a szakpolitika megalkotásában. Ebből ráadásul több más, új projekt is fakadhat majd

– tette hozzá.

A közvetlen források lehívási aránya mindeddig nagyon alacsony volt Magyarországon, összességében és lakosságarányosan egyaránt – ez egyébként igaz Közép-Európára is. Ebben a régióban a közvetlen forrásokból lehívott egy főre jutó összeg 15-16 euró, míg Nyugat-Európában ez 50-60, néhol több száz eurót tesz ki. A közvetlen forrás ugyanakkor hét évre mintegy 400 millió euró, ráadásul a pénznél is fontosabb, hogy ennek révén bele lehet szólni a szakpolitika-alkotásába is.

Jobban csinálhatjuk, mint a szomszéd

Goda Pál, az Agrárközgazdasági Intézet ügyvezetője az AKI kutatásairól és a projektben való szerepéről beszélt. Fontosnak nevezte, hogy értsük a kiírások logikáját, és ott legyünk annak megalkotásában is. Az AKI-nak közel húsz Horizon programja van, több, mint az összes felsőoktatási intézménynek.

A Soil-X-Change projekt olyan információkat, gyakorlatokat alakít ki, amelyek közvetlenül alkalmazhatók a gazdálkodási gyakorlatban, ráadásul kinövik az országhatárokat, vagyis a magyar gyakorlatok más tagállamokban hasznosíthatók, a nemzetközi megoldásokat pedig hazahozhatjuk – fogalmazott az ügyvezető. Amint fogalmazott:

a kezdeményezés célja, hogy lessük el, hogyan csinálják a szomszédban, és mi csináljuk jobban.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?