Óvatosak a gazdák, mindent felülír a költségcsökkentés

Óvatosak a gazdák, mindent felülír a költségcsökkentés

agrarszektor.hu
Azok a termelők teszik a legjobban a dolgukat, akik továbbra is óvatosak, és úgy próbálnak költekezni, hogy a végén nagy biztonsággal visszajöjjön a pénzük - mondta el Sík Imre, a RAGT Vetőmag Kft. country managere az Agrárszektornak az AGROmashEXPO-n. A szakember beszélt arról is, hogy az ukrán gabona beáramlása a hazai és az európai piacokra egy rendkívül nehéz helyzetet eredményezett, ahol nehéz értékesíteni, illetve elmondta, hogy jelenleg milyen kilátásai lehetnek a magyar termelőknek.

Sík Imre szerint nemcsak az elmúlt időszakban volt belőle gond, de várhatóan az idei év során is óriási probléma lesz az, hogy a háború nyomán Magyarországra érkezett az ukrán gabona. Mint fogalmazott, nemcsak az európai és a magyar termelők érzik ezt, hanem a hazai és a külföldi piacok is, és most nagyon nehéz értékesíteni.

A szakember szerint a kukorica ezen a téren egy kicsit nehezebb helyzetben van. Sík Imre az Agrárszektornak beszélt arról is, hogy az RAGT európai szinten a legnagyobb kalászosban, sörárpában, kukoricában és szójában, emellett Magyarországon is az egyik legelismertebb nemesítőház.

Az utóbbi néhány év ugyanis arról szólt, hogy az étkezési és a takarmánybúzák ára elég közel volt egymáshoz, ezért a termelők inkább a minél nagyobb mennyiségre törekedtek, a minőséggel pedig keveset foglalkoztak. Ez mostanra megváltozott.

Most azonban az ukrán búza minősége jellemzően nem volt túl magas. Tehát azokra a piacokra tudunk majd értékesíteni, ahol magas minőséget várnak tőlünk

- mondta el Sík Imre.

A szakember szerint a kukoricánál nem annyira a minőség javítására kell koncentrálni, hanem a termésátlagok javítására, valamint a költségek csökkentésére. Erre példa a növényvédelmi kezelések számának csökkentése, kifejezetten a kukoricánál pedig a gombaölős kezelések elhagyása lehet ilyen.

A RAGT Vetőmag Kft. country managere beszélt arról is, hogy azt ugyan még nem lehet látni, hogy az ukrán termés mikor ürül ki a hazai raktárakból, ahogy azt se, hogy a következő termésből mi kerül Magyarországra. A magyar termelőknek és forgalmazóknak az az elsődleges érdeke, hogy minél hamarabb rendeződjön ez a mostani kaotikus időszak - tette hozzá Sík Imre.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?