Elárasztotta az EU-t az ukrán tojás: tényleg ezt sózzák rá a vásárlókra?

Elárasztotta az EU-t az ukrán tojás: tényleg ezt sózzák rá a vásárlókra?

agrarszektor.hu
Ha valaminek, akkor kiegyensúlyozztnak nem lehet mondani a hazai baromfiágazatot, hiszen több probléma is sújtotta a termelőket. A madárinfluenza például Magyarországon is tombol, olyannyira, hogy számos harmadik ország vezetett be korlátozó intézkedéseket a magyar baromfira, illetve baromfitermékekre azóta, hogy 2020 januárjában megjelent a madárinfluenza. A tojáspiac sem fest éppen a legjobban, mint kiderült, az unió (EU27) tojás- és tojástermékimportja 89 százalékkal 83 ezer tonnára nőtt 2023. január-novemberben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ráadásul az import mintegy 74 százaléka Ukrajnából és az Egyesült Királyságból származott.

Az Európai Bizottság adatai alapján az unió (EU27) tojás- és tojástermékimportja 89 százalékkal 83 ezer tonnára nőtt 2023. január-novemberben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Mondhatni, hogy elárasztotta az EU-t az ukrán tojás, hiszen az import 74 százaléka Ukrajnából és az Egyesült Királyságból származott - írja az AKI kiadványában. Az export pedig csökkent, amit jól mutat az, hogy a közösség tojás- és tojástermékexportja 8 százalékkal 289 ezer tonnára esett vissza 2023. január és november között a 2022. év azonos időszakához képest. Az unió legnagyobb célországai:

  • Egyesült Királyság (44 százalék részesedés az exportból),
  • Japán (17 százalék),
  • és Svájc (12 százalék) együttesen 211 ezer tonna tojást és tojásterméket vásároltak a közösségből 2023 első tizenegy hónapjában.
EZ IS ÉRDEKELHET

Ezen kívül az Egyesült Királyságba 26 százalékkal, Svájcba pedig 3 százalékkal nőtt, míg Japánba 34 százalékkal csökkent a kivitel a megfigyelt periódusban. Az Európai Bizottság adataiból kiderült, hogy az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 226 euró/100 kilogramm volt 2024 első hét hetében, 9 százalékkal múlta alul az előző év azonos időszakának értékét.

Vegyes a kép Magyarországon

A baromfiágazat Magyarországon is kapott hideget, meleget, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a madárinfluenza mennyi gondot és pusztítást okozott a termelőknek. A KSH adatai alapján Magyarország 1 százalékkal több héjas tojást (32,7 ezer tonna), ezen belül csaknem 17 százalékkal több (17,8 ezer tonna) friss tojást vásárolt a nemzetközi piacról 2023. január-novemberben az előző év azonos időszakához képest. A héjas tojás exportja 17 százalékkal 10,3 ezer tonnára, ezen belül a friss tojás kivitele 19 százalékkal 1,3 ezer tonnára csökkent ugyanekkor.

EZ IS ÉRDEKELHET

Magyarországon a ketreces tartásból származó étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 53,67 forint/darab volt 2024 első hét hetében, ami 18,7 százalékkal maradt el a 2023. év azonos időszakának átlagárától. Ezen belül az M méretosztályú, dobozos tojás csomagolóhelyi ára 19,5 százalékkal 55,73 forint/darabra, az L méretosztályú, dobozos tojásé 16,9 százalékkal 68,08 forint/darabra csökkent. Az M-es tálcás tojás csomagolóhelyi ára 22,0 százalékkal 48,19 forint/darabra, az L-es tálcás tojásé 15,2 százalékkal 54,59 forint/darabra mérséklődött ugyanekkor. A mélyalmos tartásból származó étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 62,18 forint/darab volt 2024 első hét hetében, ami 16,5 százalékkal alacsonyabb a 2023. év azonos időszakának átlagáránál

- írja az AKI.

Ha már ketreces tartás… Érdemes megemlíteni, hogy ez a téma is nagy port kavar EU-szerte, és változás kezdődött hazánkban is. Ahogyan lapunk is megírta, a tojótyúkok hagyományos ketrecekben való tartását már több, mint tíz éve tiltják az EU teljes területén, de az úgynevezett kiépített tojóketreces tartás továbbra is megengedett. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament célja, hogy a tagállamok egyre kevesebb ketreces tojást hozzanak forgalomba, s 2027-re végleg megszűnjön árusításuk. Mindezt megerősítette, hogy a döntés előtti felmérések szerint 1,4 millió uniós polgár is ösztönözte az átállást. Az Európai Bizottság 2021-ben jelentette be, hogy javaslatot tesz a ketreces állattartás betiltásával kapcsolatos jogszabály megalkotására: az előzetes ígéretek ellenére azt 2023-ban mégsem terjesztették elő, a 2027-es céldátumon azonban nem változtattak. Mostanra pedig eljutottunk oda, hogy egyelőre tesztjelleggel, de az egyik nagy multi 2024. január végétől kizárólag alternatív-, ökológiai- és szabadtartásból származó tojást kínál, ketreces tartásból származó termékeket nem. Utóbbiakat eddig is fokozatosan vezette ki a piacról a vállalat.

EZ IS ÉRDEKELHET

Tiltólistán a magyar baromfihús?

Az AKI vágási statisztikai adataiból kiderült, hogy Magyarországon 684,6 ezer tonna (élősúly) baromfit vágtak le 2023-ban, 7,9 százalékkal többet, mint az előző évben. Ebből a vágócsirke 500,3 ezer tonnát (+9,1 százalék), a vágópulyka 73,1 ezer tonnát (-11,7 százalék) tett ki. Nemrégiben azonban az Agrárszektor beszámolt róla, hogy számos harmadik ország vezetett be korlátozó intézkedéseket a magyar baromfira, illetve baromfitermékekre azóta, hogy 2020 januárjában megjelent a madárinfluenza Magyarországon. Hiába telt el négy év, a járvány nem tűnt el hazánkból, a vírust a mai napig számtalan telepen azonosították már, és csak 2023 novembere óta több mint 1,5 millió állatot öltek le itthon. A Magyarországgal szemben hozott korlátozások mindaddig érvényben vannak, amíg az adott harmadik ország nem jelzi ennek ellenkezőjét.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?