Nagyon bonyolult kapcsolatrendszer köti össze a talajbiomot a magasabb rendű növényzettel, kölcsönösen segítik egymást: a növények táplálják a talajlakókat, cserébe azok is táplálják a növényeket. Szerves anyagok termelésével optimális talajszerkezetet alakítanak ki, mely kedvező vízháztartást eredményez, ez segít kivédeni a környezeti hatásokat és az időjárás szélsőségeit. Ha kézbe veszünk egy maroknyi talajt, akkor ezeket az aggregátumokat, talajmorzsákat láthatjuk, nem a talajszemcséket.
Hogyan alakulnak ki?
A legkisebb talajalkotó szemcséket a humusz, a talajlakó élőlények ürüléke, gombafonalak, baktériumtelepek, mindenféle nyákok és váladékok, valamint vegyi úton kivált anyagok elkezdik összetapasztani. Ezek a kis „csomócskák” utána hozzátapadnak a nagyobb talajszemcsékhez (kőzetliszt és homok) és egy sok-sok szemcséből álló aggregátumot hoznak létre.
Fontos tudnunk, hogy a valódi aggregátumok vízállékonyak. Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb esőzés sem mossa szét őket! Erről a különféle kötőanyagok gondoskodnak, melyek kémiai és biológiai úton tapasztják egymáshoz az apró szemcséket. Ilyen kötőanyagok a szerves anyagok - kiemelten a humuszanyagok, az agyagásványok, a karbonát, különböző mikroszervezetek telepei, vas-, alumínium- és mangán-hidroxidok, talajlakó szervezetek - kiemelten a gilisztafélék - ürülékei.
Ugyanakkor rossz hír, hogy mechanikai hatásra (= talajművelés) nem alakulnak ki stabil, tartós aggregátumok, ezek csak ideiglenesen maradnak meg, víz illetve terhelés hatására ismét szétesnek (ezért hívjuk őket „ál-aggregátumok”-nak). A legújabb kutatások szerint nem is a megfelelő növényi részek felelősek a jó minőségű humusz képződéséért, hanem a talajbiom jóléte.
A talajok művelésbe vonásával, az intenzív termeléssel azonban megbontjuk a talajéletet, ami hosszabb-rövidebb távon ahhoz vezetett, hogy a talaj biodiverzitása és regenerálódó képessége jelentősen lecsökkent, így gyorsabban pusztulnak, mint ahogy az építő folyamatok ezt ellensúlyozni tudnák. A megbomló egyensúly miatt csökken a talajok humusz- és szervesanyag-tartalma, ami a talajszerkezet romlását vonja maga után, ami viszont negatívan hat a talajok vízfelvevő és -raktározó képességére. Ez jelentősen növeli művelt talajaink klímakár-érzékenységét. Rossz hír, hogy a romló fizikai és biológiai tulajdonságok miatt a talaj kémiai tulajdonságai is romlásnak indulnak, ez egyértelműen kihat a növénytermesztésre: víz- és tápanyag-ellátási problémák jelentkeznek.
Mit tehetünk?
A növények tápanyagszükségletét kielégíteni viszonylag egyszerű: felvehető ionokra van szükségük. Egy természetes állapotú talaj esetében ez nem jelent problémát: egyensúly van a talaj eltartó képessége és a növényi tömeg között. Kultúrnövények esetében már nem ilyen egyszerű a helyzet: a növény igényei nagyobbak, mint a természetes vegetációé és mindezt egy csökkent tápanyagtartalmú talajon kell megoldani. Így kézenfekvő a tápanyagok pótlása. Ha felvehető tápanyagról van szó, akkor beszélnünk kell a tápanyagtőke fogalmáról. Ez a talaj teljes tápanyagkészletét jelenti, azonban ennek csak néhány százaléka felvehető a növények számára. Vagyis a növények nem férnek hozzá a talaj teljes tápanyagkészletéhez. Azok csak tápanyag-feltáródás révén (különböző kémiai, biokémiai és biológiai folyamatok) válnak felvehetővé.
Van tápanyag a szerves anyagban és az ásványok kristályrácsában - ezek nem felvehetőek, lebontás és mállás után szabadulnak ki a kötésekből. Ezek mennyisége szerves anyag és talajtípusfüggő: milyen a talaj fizikai összetétele, mennyi az agyagásvány-tartalma, mennyire jól ellátott szerves anyaggal. Találunk tápanyagot a humuszanyagok és az agyagásványok felszínéhez tapadva - ezek mobilizálásához többnyire savakra van szükség, így bekerülnek a talaj nedvességtartalmába. Ez a forma alapvetően kolloidtartalomtól függ, ami lényegében az agyagásvány- és a humusztartalmat jelenti. Ha van egy laza homoktalajunk, akkor kevés lesz a megkötött ionmennyiség.
És végül találunk tápanyagokat a talajoldatban, ezek gyors tápanyagforrások. Aktuális mennyiségük pH-függő. Ha semleges vagy enyhén savas a kémhatás, akkor optimálisak a körülmények az ionok oldódásához - de hogy mennyi oldódik be, az attól függ, hogy mennyi van a kolloidokon megkötve, ami meg attól, hogy milyen a talajunk és milyen kondiban van. Vagyis nem elegendő, hogy a talajba kerüljön a tápanyag - annak oldódnia kell a talajpórusokban lévő vízben (ezt nevezzük talajoldatnak). Az oldódás viszont a kémhatástól függ. A hatékony tápanyag-utánpótlás kulcsa a talaj állapota. Egy degradálódott talajban a jól oldódó műtrágya sem tud megfelelően hasznosulni, márpedig a hazai talajok többsége egyszerre több degradációs folyamattal is küzd (erózió, szerves anyag csökkenése, szerkezetromlás, savanyodás, szikesedés…).
Növénytáplálás
A trágyázás a növények fejlődését szolgáló tápanyagpótlás. A növénytáplálás ennél sokkal több: ide tartozik minden olyan eljárás, amely olyan fizikai-kémiai-biológiai állapotba hozza a talajokat, hogy azok segítsék a tápanyagok felvételét. Ezt a célt szolgálják a szerves trágyák és az ásványi nyersanyagok.
Szerves eredetű trágya alatt nem csak az érlelt istállótrágyát értjük. Ide tartoznak az állattartás híg termékei - trágyalé, hígtrágya - is, de a növényi eredetű szerves anyag is tökéletesen megfelel. A talaj nem válogat! Bármilyen szerves anyag beépül a talajba gond nélkül. Összetételükben van ugyan különbség - a tarlómaradványok például káliumban gazdagok -, de mindegyik jó: táplálják a talajbiomot, -szerkezetet és vízháztartást javítanak, morzsákat alakítanak ki, talajéletet pezsdítenek, kolloidként tápanyagot kötnek meg és segítenek azt felvenni a növényeknek, aszályérzékenységet csökkentenek. A műtrágyák kiváló tápanyagpótlók, de csak a növényeknek. Ionokból nem épül talajszerkezet, szerkezet nélkül viszont minden elromlik a talajban. A növény szempontjából teljesen mindegy, hogy honnan származik az ion, amit felvesz, a talaj azonban csak a szerves anyagot tudja hasznosítani.
A szerves anyagok rendszeres talajba juttatása utánpótlást biztosít, de emellett - a talaj erózió elleni védelme érdekében - érdemes a tarlómaradványokat - vagy kiskertben a fűnyesedéket, száraprítékot, mulcsot - a felszínen hagyni.
Talajjavító anyagok a tápanyagfelvétel szolgálatában
Elengedhetetlen a megfelelő kémhatás - ha ez nem az optimális enyhén savanyú-semleges tartományban van, akkor javítanunk kell. Savanyú közegben fokozódik a kimosódás, lúgos közegben csökken az oldhatóság. Amikor alacsony, akkor meszezünk. A meszezőanyag lényegében kalcium-karbonát (CaCO3) vagy kalcium-oxid (CaO), ritkán dolomit, régebben cukorgyári mésziszapot is használtak. Kijuttatási formájában vannak jelentős különbségek: a porszerű anyagtól a granulált verzióig sokféle termékkel találkozhatunk. Néhány fontos információ meszezéshez:
Mire jó?
- Javítja a tömörödött, cserepesedett, szerkezetileg leromlott talajokat.
- Ca-iont biztosít, ami a növények számára fontos tápelem.
- Javítja a kémhatást, kordában tartja a savas hatásokat.
- Segíti a tápelemek hasznosulását.
- Segít csökkenteni a klímakárokat - a kalciummal jól ellátott talaj könnyebben vezeti a vizet, a szerkezetileg jó állapotú talajban mélyebbre gyökereznek a növények.
A Ca hatása
A kalcium morzsaképző hatását könnyen és látványosan be lehet mutatni. A két üvegben azonos, mozsárban összetört száraz talaj van, melyet felöntöttem desztillált vízzel. A morzsák összetörésével kiszabadítottam az apró talajalkotókat - lényegében modelleztem az eróziós hatást. Ezek a pici szemcsék nagyon könnyűek, sokáig lebegnek a vízben - ez a talaj legértékesebb és eróziós szempontból legveszélyeztetettebb része! A két üveg közötti különbség az, hogy a jobb oldalihoz kalcium-oxidot kevertem. A vízben oldódó Ca2+ ionok összekapcsolták a különálló szemcséket és kolloidokat (humuszanyagok és agyagásványok), ezáltal azok nagyobb átmérőjük révén gyorsabban leülepedtek a vízben. Ez szerkezetképződés és erózióvédelem szempontjából is kulcsfontosságú.
Fontos, hogy a talajadatok ismeretében tervezzük a tápanyagpótlást és a talajjavítást, vagyis kezdjük a trágyázást egy talajmintavétellel!
A cikk szerzője: Dr. Hupuczi Júlia
