Ugyanakkor nem csak a vadászatra jogosultnak érdeke az, hogy minél kevesebb vad essen a mezőgazdasági munkálatok áldozatául. A takarmány tisztaságára nézve is fontos szempont, hogy csekély mennyiségű állati maradvány, hulla kerüljön bele. Így az nem rontja annak minőségét. Ugyanis a takarmányba kerülő állati származékok bomlásnak indulva botulizmust okozhatnak. Ezen felül, ha az elhullott egyed valamilyen betegségtől szenvedett, az bekerülhet az arra fogékony haszonállat szervezetébe is.
Arra, hogy a vadvédelem egy bizonyos szinten biztosítva legyen, számos lehetőség létezik. Az egyik a kiszorító kaszálás alkalmazása, és a megfelelő kaszálási szempontok szem előtt tartása. Az Agrár-környezetgazdálkodási Támogatási Rendszer (AKG) többek között olyan programokat kínál, melynek eredményeként az intenzív mezőgazdasági tevékenységek hatásait mérsékelni lehet, többek között az állatvilágra vonatkozóan is. Hazánkban az erre irányuló kutatássorozat 2014-ben zárult le. A felméréssel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatala a Vadvilág Megőrzési Intézetet bízta meg. A módszertani áttekintés a Tájökológiai Lapokban jelent meg 2015-ben. A legjobb indikátornak a mezei nyúl bizonyult, hiszen intenzíven reagál ez élőhelyváltozásokra, mutatja az extenzív gazdálkodás eredményeit. A területhasználat-vizsgálat mellett az Országos Vadgazdálkodási Adattár teríték- és állománybecslési adatait hasonlították össze az AKG-ban vizsgált parcellák adataival.
Az AKG hatása a vadfajok állományára egyelőre még nem tisztázott, ugyanakkor az ezzel járó szemléletváltásnak köszönhetően egyre többen ismerik be, hogy az intenzív termelés mellett mindenképpen szükség van az ökológiai szemlélet kialakítására is. Hovatovább megfontolni az extenzív gazdálkodásra történő áttérést.
Az AKG-ban számos kaszálási szabály van, ami egytől egyik a területen élő fajok megóvására törekszik. Hogy néhányat említsünk. Például a madárbarát kaszálás, amely nem csak a kaszálás módját, hanem annak idejét is behatárolja. Teszi mindezt a fészkelési, költési, utódnevelési időszakok figyelembevételével. A kiszorítókaszálás azt jelenti, hogy a traktorok a terület közepéről kifelé forogva haladnak, ennek eredményeként az állatok a hanghatások és zavarás elől nem a tábla közepébe menekülnek, hanem lehetőségük van egyre kintebb haladni, és végül kaszálatlan területre érkezni. Ekkora a jármű sebessége 8 km/h-ban limitálandó. Napkeltétől napnyugtáig nem célszerű kaszálni, hiszen ekkor az állatok legtöbbje a területen tartózkodik, pihen. Ezen felül kaszálás közben szükséges a riasztólánc és egyéb vadriasztók alkalmazása.
Tökéletes megoldást a vadriasztólánc sem nyújt, hiszen ebben az időszakban legtöbbször a gidák, földön fészkelő vadmadarak, és nyúlfiak esnek áldozatul. Ennek oka egyszerű. A gidák esetében az ellést követő néhány hétben a suta időközönként elfekteti a szaporulatot. Ez azt jelenti, hogy a gida egészen az anyja érkezéséig azon a helyen marad mozdulatlanul, ahol hagyták. Egészen az utolsó pillanatig nem hajlandó elmenekülni. Minél fiatalabb annál jobban ragaszkodik, ilyenformán még nincs kialakulva a menekülési reflex. Mivel a suta a megfelelő takarást nyújtó, biztonságosnak vélt helyeket részesíti erre a célra előnyben, így gyakran a kaszálókat, mezőgazdasági kultúrákat választja. Tehát ennek következtében a vadriasztólánc nem megfelelő az újszülött gidák megvédésére. Ugyanez a helyzet a fészkén ülő fácánok, foglyok esetében is. Gyakran csak az utolsó pillanatban kel fel tojásairól, amivel a kotló megmenekülhet, de a fészekalj bizonyára odavész.
Egyre elterjedtebb eszközök drónok, amelyek kiválóan alkalmasak a terület felderítésére. A kaszálandó területet felülnézetből leszemlézve, akár homogén kultúrákban is fellelhetik az elfektetett gidákat, jobb esetben a fészkeket. Ezen felül felmérhető vele egy nagyobb táblában a vadkár mennyisége anélkül, hogy a tábla közepébe kellene gázolni.
Ettől szokványosabb, hagyományosabb módszer a képzett, általában vadászkutyával történő lekeresés. Ennek legjobb módja az, ha gazda bejelenti a területileg illetékes vadásztársaságnak, hogy melyik táblát tervezi kaszálni, így a vadgazdálkodási szakember közvetlenül előtte lekeresi a területet, és ha szükséges szakszerűen eltelepíti onnan a fellelt gidákat. A megfelelő eljárás ebben az esetben is nagyon fontos, hiszen ha szakszerűtlen az áttelepítés, a suta magára hagyja a kicsinyét.
Számos technikai eszköz létezik ma már a vadriasztó láncon kívül is. Ilyenek az ultrahangos vadriasztók, amely az ember számára elviselhető, ugyanakkor a vad számára erős frekvenciájú hangokat bocsátanak ki, amik az utóbbit menekülésre késztetik. A 2020-as évben teszteltek olyan szenzoros prototípusokat, amelyek megoldást nyújthatnak a menekülésre képtelen, elfektetett őzgidák és nyúlfiak esetében. Ez egy olyan optikai szenzorokat tartalmazó, kaszára szerelhető rendszer, amely felismeri és érzékeli a megbújó vadat és a megfelelő beállítások mellett automatikusan kiemeli a frontkaszát.
A 2017-ben az Agritechnica-n ezüstéremmel díjazott fejlesztés működéséről annak leírásában talált információk alapján a következőképpen működik. A szenzorok által kibocsátott fény elektromos jellé alakul át, amely törés vagy akadályba ütközés esetén azonnal jelt ad a hidraulikus rendszernek így az kiemeli a kaszát. Ezzel egyidőben pedig jelt ad a gépkezelőnek is. Így ő meg tudja állítani vagy le tudja fékezni a traktort. Ekkor értelemszerűen két megoldása létezik. A gépkezelő vagy felemeli a kaszát és tulajdonképpen körül kaszálja a vadat, vagy egy nagyobb fűcsomóba fogva a gidát áthelyezi egy védett területre. Mindezt a fentebb említett okok miatt nagyon körültekintően kell elvégezni, hiszen ha a suta idegen szagot érez, elhagyja kicsinyét.
