Az ország egésze - bizonyos területeket leszámítva - vadászterületnek minősül, amelyeket vadgazdálkodási tájegységek fognak össze és határolnak be. Ezeken a tájegységi határokon a meghatározott vadászterület nem nyúlhat túl. Részletesebben tehát vadászterületnek minősül az a földterület, vízfelület, amelyet egybefüggően minimum 3000 hektáron kezelnek. A 3000 hektárt együttesen kell érteni. Továbbá, ahol a vad megtalálja az életfeltételeit és életvitelszerűen ott tartózkodik. Tehát a mezőgazdasági területek, függetlenül attól ki a tulajdonos és mekkora a területe, vadászterületnek minősülnek, melynek vadászati jogát a tulajdonos bérbe adhatja.
Váratlan meglepetés érheti a magyar gazdákat a földeken: ebből baj lehet
A vadászati jog a földtulajdonjog elválaszthatatlan része, tehát a mindenkori földtulajdonost illeti meg. Ugyanakkor, ha ő nem rendelkezik a vadászat gyakorlásához szükséges kvalitásokkal, bérbe adja azt. Amikor a vadászati jogot haszonbérbe adja a tulajdonos, akkor a vadászati jog a haszonbérlőt fogja megilletni. Ettől kezdve a vadászati jog hasznosításával és jogával kapcsolatos kötelezettségek és jogok teljesítése a vadászatra jogosult feladata lesz.
3. § (1) * A vadászati jog - mint vagyonértékű jog - a földtulajdonjog elválaszthatatlan részeként - a földtulajdon tekintetében fennálló haszonélvezeti jog esetén is - a vadászterületnek minősülő terület tulajdonosát illeti meg. (2) Amennyiben vízfelület is része a vadászterületnek, a vadászati jog a meder tulajdonjogának elválaszthatatlan része. 4. § (1) Ha a vadászterület a) kizárólag egy személy - ideértve a Magyar Államot is - tulajdonában van, e személyt a vadászati jog önállóan (a továbbiakban: önálló vadászati jog), b) több személy - ideértve a Magyar Államot is - tulajdonában van, a vadászati jog a vadászterület tulajdonosait közösen (a továbbiakban: társult vadászati jog) illeti meg. (2) Társult vadászati jog esetében a vadászterület tulajdonosainak egymás közti jogviszonyára a Polgári Törvénykönyv közös tulajdonra vonatkozó rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
A vad alapesetben az állam tulajdonát képezi, ugyanakkor attól kezdve, hogy a terület vadászati joga haszonbérbe lett adva, a vadászterületen elejtett, elfogott vad (ideértve annak trófeáját is), a hullajtott agancs, a szárnyas vad jogszerűen gyűjtött tojása, az elhullott vad teteme a vadászatra jogosult tulajdonát képezi. Amennyiben nem a vadászterületen, például temetőben, vagy vasútvonalon, vagy akár közúton talál rá valaki mondjuk egy hullajtott agancsra, tetemre akkor az azt a vadászatra jogosultat illeti meg, amelyiknek a területéről az állat vélhetően kiváltott. Ennek legtöbbször akkor van jelentősége, amikor nagyértékű vadászható vadfajt ütnek el, ilyenkor perdöntő lehet a kiváltás helye.
Bírság járhat ezért a magyar utakon: sok autós nem is ismeri ezt a szabályt
Ezek a törvényileg jól behatárolt feltételek. Ugyanakkor az egésznek van, vagy legalábbis kellene, hogy legyen egy etikai vagy emberi oldala is. Vadászként maximálisan megértem azt is, amikor a mezőgazdasági terület tulajdonosa felháborodik azon, hogy a vadászati tevékenység során a vadászatra jogosult terepjáróval keresztül-kasul tapos a kultúrában úgy, hogy még a művelőnyomot sem veszi figyelembe. Azt gondolom, hogyha mindkét fél megértené, hogy tulajdonképpen mindketten érdekeltek abban, hogy közös nevezőre jussanak, akkor ezek a felesleges incidensek elkerülhetőek lennének. A mezőgazdász érdeke, hogy a kultúra állapota megfeleljen a mindenkori legjobbnak. Ne legyen benne vádkár. Ne kelljen felesleges pénzt, időt és energiát fordítani arra, hogy peres úton érvényesítse az akaratát. A vadászatra jogosultnak pedig az az érdeke, hogy minél kevesebb vadkárt kelljen fizetnie, és minden körülmények között eredményesen tudjon vadásztatni a befigyelt vadra. Ennek egyetlen megoldása az, ha mindenki tiszteletben tartja a másik érdekeit és kölcsönösen segítik egymást a céljaik elérésében.
Hiába a figyelmeztetés és a büntetés, ezt sokan még mindig megteszik
Összefoglalva, a vadászok odafigyelnek arra, hogy feleslegesen ne tapossák a növénykultúrát, és megvédik azt a vadtól. Cserébe a gazdálkodó engedi, hogy legalább a művelőnyomokat igénybe vegyék addig, ameddig az nem okoz kárt a terményben. Normális esetben a vadászati szakszemélyzet addig vadásztat a kultúrákban, ameddig a vad még kilátszik belőle, egyszóval elbírálható. Ahogy a növény eléri azt a magasságot, ami ezt megakadályozza, maximum utánkeresés céljából kényszerül arra, hogy belemenjen.
Ezek csak egyszerű példák, hiszen ezeken felül számos szegmense van még ennek a problémakörnek. De a legfontosabb dolog, amivel ezeknek elejét lehet venni, az a kommunikáció. Főképpen azért, mert a vadászati jog bérbeadásával hosszútávú együttműködés lép életbe, ami mindkét fél számára akkor a legjövedelmezőbb, ha a konszenzus a cél.
