Megszólalt a szakértő: ez lendítheti fel a magyar géppiacot

Megszólalt a szakértő: ez lendítheti fel a magyar géppiacot

Vegyes képet láthatunk akkor, ha ránézünk a hazai géppiacra. Minden nehézség ellenére tavaly nem zártak rossz évet a vállalatok, ugyanakkor az idei év tartogathat bőven nehézségeket. Illés Zoltán, az Agrotec ügyvezetője az Agrárszektornak a NAK Szántóföldi Napokon, Mezőfalván elmondta, hogy idén valóban visszaesésre lehet számítani, viszont van, amivel fel lehetne újra pörgetni az eladásokat. Hogy mi ez pontosan, az az alábbi cikkünkből kiderül. 

Tavaly sikerült megvalósítanunk azt, amit előzetesen terveztünk. Az elmúlt 10 év viszonylatában a második legjobb évet zártuk 2023-ban, ez a forgalomra és a nyereségre egyaránt igaz, illetve a darabszámokra is. Ez sok mindennek köszönhető, de elsősorban a tavaly kifutó pályázati dömpingnek, ezen belül is a precíziós gazdálkodás pályázat zárásának. Ugyanakkor a tavalyi év utolsó harmadában már éreztük, hogy ez nem fog sokáig tartani, hiszen nagyon sok negatív hatás éreztette ezt

- mondta Illés Zoltán.

EZ IS ÉRDEKELHET

Lapunk nemrégiben megírta, hogy a 2023-as év óriási változásokat hozott a magyar mezőgazdasági gépforgalmazásban, hiszen kifutottak a gépbeszerzési támogató pályázati felhívások, ezzel együtt pedig a gépvásárlási kedv is jelentősen megcsappant. És bár a gépgyártók, gépforgalmazók tavaly a megelőző évekhez képest szerényebb eredményeket érhettek el, azért messze nincsenek olyan durván mínuszban, mint a tejfeldolgozók, vagy a vágóhidak.

Így lehetne felpezsdíteni az eladásokat

A szakember kitért arra is, hogy a terményárak piaci vesszőfutása sem segíti a helyzetet, rég nem látott alacsony szintre estek a terményárak. A szántóföldi gazdálkodóknak a pénztárcáját ez határozza meg, így a pénzköltési hajlandóságukat is. Mindez szintén rányomta a bélyegét 2023 utolsó negyedévére, egyben előre vetítette, hogy ezt várhatják az idei évtől is a forgalmazók és a gyártók.

EZ IS ÉRDEKELHET

Felröppentek olyan hírek is a kormányzati oldalról, hogy különböző beruházási támogatásokat fognak indítani, amik fel tudják pezsdíteni a mezőgazdasági géppiacot. Ez azonban a mai napig nem valósult meg, nem jött még ki egyetlen támogatási program sem. A mezőgazdaságban ugyanakkor sosem egy szezonra tervez az ember, így vagyunk ezzel mi is. Az idei évet türelmesen átvészeljük, kivárjuk. Már látni, hogy a terményárak is megindultak, a mélypont kezd elmúlni, optimistábbá kezdtek válni a gazdák is

- fogalmazott az Agrotec ügyvezetője.

Hozzátette, még néhány támogatási kiírás van tervezve, melyek vélhetőleg a jövő évi szezont fogják meghatározni. Ilyen például a precíziós pályázatok kiírása vagy éppen a kertészeti ültetvényes gépek támogatása. 

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?