Szomorú hírt kapott rengeteg termelő: ez ellen nem lehet mit tenni

Szomorú hírt kapott rengeteg termelő: ez ellen nem lehet mit tenni

agrarszektor.hu
Fokozódik az aszály az ország középső területein, pedig az aratásra száraz és meleg idő lenne az ideális. A nyári növényeknek sürgősen esőre lenne szüksége, amit úgy tűnik a folytatásban sem kapnak meg, hiszen a következő napokban újabb, ezúttal tartósabb hőhullám érkezik. Csapadékra a jövő hét végéig alig van esély Magyarországon. 

Meglehetősen változékony időnk volt az elmúlt egy hét során - írja legfrissebb agrometeorológiai előrejelzésében a HungaroMet. Múlt szerdán a Dunántúl középső, széles észak-déli, valamint az Alföld délkelet-északnyugati sávjában képződtek vonalba rendeződött zivatarok, melyekből ezeken a területeken 20-80 mm csapadék is lehullott, de komoly felhőszakadás volt a Dunakanyarban is. Szombaton és vasárnap napközben már újra országszerte száraz idő volt, majd vasárnap estétől újabb zivatarok alakultak ki. Hétfőn főleg északon, kedden pedig keleten fordultak elő akár heves záporok. Az elmúlt 10 nap során nagy területi változékonyság mellett többnyire 10 és 70 mm közötti csapadék hullott, a legtöbb a Dunántúlon és a Tiszántúlon, miközben egyes területek az országban csaknem teljesen szárazon maradtak. A 30 napos csapadékösszegben is nagy eltérések tapasztalhatók az országon belül, a Duna-Tisza közén, délnyugaton és helyenként a Tiszántúlon is 10-30 mm-el kevesebb hullott az ilyenkor szokásosnál, míg északnyugaton és északkeleten 20-70 mm-es csapadéktöbblet figyelhető meg.

10 napos csapadékösszeg 2024. július 3-ig (mm)10 napos csapadékösszeg 2024. július 3-ig (mm)
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2024. július 3-ig (mm)A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2024. július 3-ig (mm)

A felszín közeli talajréteg az ország nagyobb részén kellően nedves, a legszárazabb a fővárostól délre és keletre eső országrészben. A fölső 50 cm-es réteg nedvessége a Duna-Tisza közén, a Dunántúl keleti szélén, illetve a Maros-Körös-közének nyugati felén kritikusan száraz, de a mélyebb rétegek még elegendő nedvességet tartalmaznak. Ennek megfelelően aszályos körülmények jelenleg az ország középső részén vannak, helyenként már súlyos fokozat is előfordul.

Talajnedvesség a talaj felső 20 cm-es rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2024. július 2-án (%)Talajnedvesség a talaj felső 20 cm-es rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2024. július 2-án (%)
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2024. július 2-án (%)Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2024. július 2-án (%)
Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2024. július 3-ánNyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2024. július 3-án

A vegetáció, így ültetett növényeink is két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Az őszi vetések már beértek, zajlik az aratás. A csapadék árt a termés minőségének, megnő a szemnedvesség, a sokszor sáros, néhol belvizes táblákon nem lehet a gépekkel mozogni. A napraforgó és a kukorica virágzik, most igénylik a legtöbb nedvességet, havi 100 mm eső lenne az ideális. Az elmúlt napok csapadéka nagyon jól jött az állományoknak, már ahol jeget nem kaptak. A talaj hazánk nagyobb részén most elegendő nedvességet tartalmaz az optimális fejlődéshez, nagyobb gond a Duna-Tisza és a Maros-Körös közén van. Eddig jellemzően kedvezőnek mutatkoznak az állományok, a fejlettség időben valamivel megelőzi a szokásos szintet.

Számított (becsült érték) levélnedvesség-tartam (az az időtartam, amíg csapadékhullás következtében vizes a vegetáció levele) a 2024. július 3. reggel 8 órát megelőző 24 órában fásszárú növényekre (óra)Számított (becsült érték) levélnedvesség-tartam (az az időtartam, amíg csapadékhullás következtében vizes a vegetáció levele) a 2024. július 3. reggel 8 órát megelőző 24 órában fásszárú növényekre (óra)

A levélnedvesség időtartama a múlt héten keddtől péntekig, majd hétfőn nyugaton, kedden pedig keleten volt sokfelé magas, amikor tartósan, akár egész napra vizes állományok alakultak ki. Ekkor a párás időszak hossza is megnövekedett, éjszakánként és a csapadékos tájakon többfelé volt napi 5 órát meghaladó érték az országban. A gombás megbetegedések kialakulásának időjárási feltételei ezekben az időszakokban ismét kedvezővé váltak.

A következő napokban jó arató idő várható, záporok, zivatarok csak a jövő hét legvégétől alakulhatnak ki néhol, de nem ez lesz a jellemző. Területi átlagban a következő 6-8 nap során számottevő csapadék nem valószínű, így a talaj sokat fog száradni, az aszályos terület kiterjedése nőni fog, tartósabban vizes állományok nem várhatók. A hőmérséklet a pénteki 26-31 fokos csúcsértékekről tovább emelkedik majd, jellemzően 30 fok fölött, 35 fok közelében valószínűek a maximumok. Ez a hőhullám tartósabbnak ígérkezik, a hónap közepéig jó eséllyel kitart.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?