Ez most jó biznisz lehet itthon: nagyot szakíthat, aki ilyen növényt termel

Ez most jó biznisz lehet itthon: nagyot szakíthat, aki ilyen növényt termel

agrarszektor.hu
Magyarországon 2023-ban 1656 hektár volt a dísznövénytermesztésre használt összes terület, ennek szinte a teljes egészét a szabadföldi termesztés tette ki. A felhasznált összes terület 93 százalékán faiskolai tevékenységet folytattak, míg cserepes és hagymás, valamint a vágott virág és vágott zöld dísznövénytermesztés a maradék 7 százalékon osztozott. A hazai díszkertészetek 16,3 százaléka kizárólag vágott virággal, 14,1 százaléka pedig csak cserepes, kiültetésre szánt balkon- vagy hagymás növényekkel foglalkozott a tavalyi év során. A dísznövénykertészetekben foglalkoztatottak létszáma 2162 fő volt, ennek mintegy háromnegyede állandó foglalkoztatású alkalmazott volt, az ágazatra továbbra is a, mikro-, a kis- és a családi vállalkozások a jellemzőek. A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban 17,3 milliárd forintot tett ki, melyből a faiskolai növénytermesztés árbevétele 10 milliárd, a vágott virág és vágott zöld termékek árbevétele 1,9 milliárd, a cserepes, kiültetésre szánt és hagymás növényeké pedig 5,4 milliárd forint volt. A hazai dísznövényexport továbbra is az EU-tagországokba irányult, 2023-ban a legfontosabb exportpiacnak Szlovákia, Románia és Németország számított, míg az importvolumen csaknem kétharmada Hollandiából érkezett.

Magyarországon 2023-ban a dísznövénytermesztésre használt összes terület 1656 hektár volt, ebből a szabadföldi 1570, a fedett és fűthető 71, míg fedett, de fűtetlen 16 hektár volt. A dísznövénytermesztés az országban elsősorban a faiskolai és rózsatőtermesztést, a növényházi cserepes dísznövény és vágottvirág-termesztést, a szabadföldi évelőnövény-, a szárazvirág-, valamint a virágmagtermesztést foglalja magába - derült ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb jelentéséből. Dísznövényeknek azokat a növényeket nevezik, melyek alak és élettani tulajdonságaik alapján alkalmasak házikertek, lakások, épületek, közterületek, rendezvények díszítésére, emellett különféle alkalmakra és ajándékozás céljából is felhasználhatóak. A dísznövények termékköre időben és térben szüntelenül változik, mivel hatással van rá az aktuális divat, kultúra és a történelmi korok változása is, így egyes növények jelentősége csökken, míg másokat az emberek megkedvelnek.

A publikált adatok vizsgálatánál figyelembe kell venni az időjárási viszonyokat is: a középhőmérséklet országos átlagban az 1991-2020-as éghajlati normál közelében alakult 2023 tavaszán, a március melegebb, míg az április hűvösebb volt a megszokottnál. A csapadékos telet követően tavasszal is folytatódott a csapadékos időjárás. Országos átlagban mindhárom tavaszi hónapban több csapadék esett, mint a sokéves átlag, habár térben és időben nagyon változó eloszlást mutatott. Az időjárás mellett még a termelés során jelentkező növénybetegségek, továbbá a piaci anomáliák határozták meg az elmúlt éveket. A termesztők hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a termékeik iránti magánkereslet az időjárás függvényében folyamatosan változik évről évre, viszont azzal nehezen tudtak előre tervezni, hogy a magas energiaárak és az infláció milyen hatást fejtenek ki a 2023-as termelési évre.

Az áprilisi nagy hideg miatt a kültéri növények értékesítését kisebb mértékű volt, majd a májusi enyhülés felélénkítette a vásárlási kedvet az egynyári és balkonnövények iránt. A növényházi termesztés energiaigénye magas, e területen nem lehet eltekinteni az energiafüggőségtől, vagyis az energiaárak alakulása jelenleg is és a jövőben is óriási kihívást jelent a termelők számára. A megújuló energiaforrások bevonása csak kiegészítő megoldásként jöhetne szóba, hisz a növényházi fűtésnek a téli időszakban állandóan működnie kell. A termálvízzel történő fűtés esetén nincs ilyen probléma. A szabadföldi termesztők számára az üzemanyagár az egyik legnagyobb gond, mivel a szállítmányozás, a munkagépek üzemeltetése egyre költségesebb.

A közös agrárpolitika hazai beruházási intézkedései közül a II. pilléres támogatások között szerepelt a „Díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása” című kiírás is 2023-ban. Ennek lényege a mezőgazdasági pálya vonzóvá tétele volt a fiatal mezőgazdasági termelők és egyéb új mezőgazdasági termelők számára, továbbá e termelők ágazatban tartásása, valamint a fenntartható vállalkozásfejlesztés előmozdítása a vidéki térségekben. Az intézkedés további céljai között szerepel a foglalkoztatásnak, a növekedésnek, a nemek közötti egyenlőségnek - és többek között a nők mezőgazdasági tevékenységekben való részvételének -, a társadalmi befogadásnak és a helyi fejlesztésnek az előmozdítása a vidéki térségekben, a körforgásos biogazdaságot és a fenntartható erdészetet is beleértve.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mindent visznek a faiskolák

A dísznövény-termékcsoportok közül a faiskolai növények termelésére használt terület volt a legnagyobb 2023-ban 1426 hektárral, ami a használt terület 93%-át tette ki. A faiskolai növények termesztése szinte teljes egészében (99,3%-ban) szabadföldi területen történt, a fedett terület aránya mindössze 0,1% volt 2023-ban, ahogyan a korábbi években is. A dísznövénytermesztésre használt összes terület 2,6%-án vágott virág, vágott zöld, míg 4,3%-án cserepes és hagymás dísznövénytermesztés történt. A vágott virágok területének 40,5%-a fedett, fűthető, 47,1%-a szabadföldi, míg a maradék 12,4% fedett, fűtetlen terület volt. A cserepes növények termesztésére 8%-ban szabadföldi, 87,8%-ban fedett, fűthető és csak 4,2%-ban fedett, fűtetlen területet használtak 2023-ban az adatszolgáltatók jelentései alapján.

Az adatfelvétel keretein belül beérkezett és feldolgozásra került adatok szerint a díszkertészetek 16,3%-a kizárólag vágott virággal, 14,1%-a csak cserepes, kiültetésre szánt balkon- vagy hagymás növényekkel foglalkozott 2023-ban. Az adatszolgáltatók 51,1%-a fő profilként faiskolai termelést végzett, de az egy gazdaságon belül különféle csoportba tartozó dísznövények termesztésével foglalkozó termelők aránya is 5,6%-ot tett ki.

A kkv-k és a családi vállalkozások dominálnak az ágazatban

A dísznövénykertészetekben foglalkoztatottak létszáma - a beérkezett adatok szerint - 2162 fő volt, ebből 1308 főt (60,5%) teljes munkaidőben, 311 főt (14,4%) pedig részmunkaidőben alkalmaztak dísznövénytermesztési feladatokra 2023-ban. A díszkertészetekben dolgozó alkalmi munkavállalók állománya meghaladta az 540 főt, ezen kívül még 90 fő dolgozott a kertészetekben segítő családtagként. A dísznövényágazatra jellemző gazdálkodási formák a mikro- és kisvállalkozások, illetve a kis családi gazdaságok. A megfelelő szakképzettséggel vagy jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalók alkalmazása a vállalkozások számára elengedhetetlen, hiszen ez biztosítja a fogyasztók hosszú távú elégedettségét és az ebből fakadó bizalmát. Ugyanakkor a díszkertészetekben a szezonális és kézimunkaerő-igényes munkafolyamatok miatt sok esetben csak szakképzetlen vagy betanítható munkaerőt tudnak alkalmazni. A kertészetek többnyire vidéken találhatóak, ahol fontos szerepet töltenek be a helyi népesség foglalkoztatásában is.

EZ IS ÉRDEKELHET

A hazai virágforgalmat az ünnepnapok határozzák meg

A dísznövényágazat termékeit egyszeri felhasználásra a virágkereskedelmen keresztül, továbbá a lakosság részére értékesítik, vagy a szolgáltatás (kertépítés) hasznosítja. A hazai virágforgalomra a szezonális ingadozás jellemző: az ünnepnapokon megnő a kereslet, az árak a nagy- és kiskereskedelemben is megemelkednek. Ez jellemzően novembertől május-júniusig terjedő időszak, majd a nyári időszakban szünet következik, és a kereslet visszaesik. Ezért a dísznövénytermesztésben időzített termesztés (termin kultúra) alkalmazásával állítják elő a növényeket, különböző módszerekkel szabályozzák a virágzás idejét.

A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett adatok szerint 17,3 milliárd forintot tett ki, amelyből a faiskolai növénytermesztés árbevétele 10 milliárd (57,7%), a vágott virág és vágott zöld termékek árbevétele 1,9 milliárd (11,2%), a cserepes, kiültetésre szánt és hagymás növényeké pedig 5,4 milliárd forint volt (31%). A nettó árbevétel szempontjából a dísznövénycsoportok közül 2019-2023 közötti időszakban a faiskolai tevékenység volt a meghatározó, melynek értéke folyamatosan emelkedik. A vágott virág és vágott zöld termékeké pedig továbbra is a legkisebb. A faiskolai tevékenység nettó árbevétele 2023-ban 4,6%-kal, a vágott virág és vágott zöld termékeké pedig több mint 21%-kal emelkedett egy év alatt.

A cserepes, kiültetésre szánt balkon- és hagymás, rizómás növények nettó árbevétele a 2017-2019 közötti időszakban 3-3,4 milliárd forintos eredményt hozott a termelőknek. Majd ezt követően 2020-ban némi csökkenés volt megfigyelhető, amikor is 3,1 milliárd forintot tett ki. A 2021-2022-es évben pedig 4,4-4,9 milliárd forintos eredményt tudhatott magáénak a termékcsoport. A megfigyelt évben tovább bővült az árbevétel értéke, közel 9,5%-kal, így az eddigi legnagyobb bevételt, 5,4 milliárd forintot ért el.

EZ IS ÉRDEKELHET

A vágott virág és vágott zöld termékek nettó árbevétele a megfigyelt 2023-as évben 1,9 milliárd forintot tett ki, ami a 2022-es évi 1,6 milliárd forinthoz viszonyítva több mint 21%-os növekedést jelentett, de a kimagasló árbevételt eredményező 2018-as évinél még így is kisebb volt, ugyancsak 21%-kal. Az egy hektárra vetített nettó árbevétel a faiskolai termelésnél 7 millió forintot tett ki 2023-ban, ami az előző évhez képest szinte nem változott, amikor is 6,9 millió forintos árbevétel keletkezett. A vágott virágok egy hektárra eső nettó árbevétele 47,7 millió forintot ért el, ami 26,6%-os emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A legmagasabb (80,4 millió forint) egy hektárra vetített nettó árbevétel 2023-ban a cserepes, kiültetésre szánt balkon- és hagymás, rizómás növények esetében mutatkozott, ahol is 10,8%-kal bővült a nettó árbevétel egy hektárra számítva.

Uniós szinten nem jelentős a magyar dísznövényágazat

A külkereskedelmi forgalomban az importérték aránya a dísznövénytermékeket magába foglaló termékcsoportok közül a vizsgált évben 67%-ot tett ki, ami az egy évvel korábbihoz képest 8%-kal erősödött, és a 2018-2020 közötti magas szintet is meghaladta, amikor is 64-66% körül alakult. A hazai dísznövényexportban az arányok tekintetében változatlanul a faiskolai termékek részesedése a legnagyobb, de ezenkívül jelentős volt még a friss vagy kezelt, vágott virágok exportértéke is. A friss vágott virág importértéke az elmúlt néhány évben jelentősen felülmúlta az export értékét, így a külkereskedelmi egyenlege a 2023-as évben 1,4%-ot javult az előző évhez képest.

A faiskolai termékek közül a fa-, bokor- és cserjefélék külkereskedelmi forgalma 2023-ban 23,9%-kal esett vissza, exportértéke 21,2%-kal, importértéke pedig 26,6%-kal csökkent: így az egyenleg értéke 142 millió forinttal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. A kivitel értéke 2021-ben 4027 millió, 2022-ben 3304 millió, 2023-ban viszont 2603 millió forintot ért el. A behozatal 2021-ben 3281 millió forint, 2022-ben 3164 millió, 2023-ban pedig 2321 millió forint volt. A friss vágott virág kivitele 592 millió forint exportárbevételt produkált, amely 24%-kal maradt el a 2022. évitől, az import több mint 6 milliárd forintos értéke 6,4%-kal volt alacsonyabb a 2022. évi szintnél.

A hazai dísznövényexport alapvetően EU-tagországokba irányul, meghatározó partnerországaink között szerepelt rendszerint Szlovákia, Románia, Németország, melyeknek nagyrészt csak a sorrendje változik. Annak ellenére, hogy Szlovákiába szállítottunk 2023-ban a legnagyobb értékben dísznövényt, menynyiség szempontjából Románia volt az elsődleges partnerországunk. A vizsgált évben Szlovákiába 16%-kal, Romániába 14%-kal, Németországba 44%-kal múlta alul a kivitt dísznövények értéke az előző évi árbevételt. Az első öt legnagyobb exportpiacunk - Szlovákia (292 millió forint), Románia (245 millió forint), Németország (95 millió forint), Svájc (66 millió forint), Ausztria (45 millió forint) - együttes részesedése a dísznövénykivitelből 96,5% volt 2023-ban.

Import szempontjából mind értékben, mind mennyiségben három ország tartozik a legnagyobb beszállítóink közé: Hollandia, Szlovénia és Németország. Hollandiából érkezett a legnagyobb volumenben dísznövény hazánkba 2023-ban, 1947 tonna 3486 millió forint értékben.

A dísznövényágazatban az európai országok közül évről évre Hollandia tölti be a vezető szerepet a termelési érték tekintetében, 2022-ben 32, 2023-ban pedig 30%-os részesedése volt a vizsgált országok között. Azonban vezető szerepe 8,6%-kal csökkent egy év alatt a spanyol, a francia és az olasz termelési érték arányának növekedése miatt. A jelentősebb dísznövénytermelő országok közül Németország 2023-ban 11%-kal, míg a megelőző évben 13%-kal részesedett a termelési értékből. Spanyolország 15%-os, Olaszország és Franciaország 12-12%-os, míg Magyarország 0,7%-os részesedéssel volt jelen 2023-ban a termelési érték viszonylatában.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?