Az adventi időszak két legnépszerűbb szobanövénye a mikulásvirág és a karácsonyi kaktusz, ám sokan csak addig gondozzák ezeket, amíg szépek és mutatósak, utána pedig egyszerűen kidobják őket. Pedig egy kis odafigyeléssel évről évre a téli ünnepkör ékei lehetnének. Ráadásul nem csak ez a két növény hozhat karácsonyi hangulatot otthonunkba: a színpompás amarillisz, a különleges bromélia vagy a flamingóvirág is remek választás lehet. A HelloVidék ennek kapcsán Kósa Dániel kertészmérnökkel beszélgetett, aki hasznos tanácsokat adott a gondozásukról.
Karácsonyi kaktusz: Származását tekintve trópusi éghajlaton őshonos, fákon élő növény. Örökzöld évelő, melynek szára a leveleiből áll. Rövidnappalos növény, tehát a virágzásához napi ciklusokban általában 12 órányi sötétségre van szüksége. Ez azt jelenti, hogy ha nem tudjuk biztosítani számára a megfelelő óraszámban a sötétséget, vagy túl sok a fény nélküli órák száma, a virágrügy-képződés gátolt, tehát nem fog virágozni. Ha nincs olyan szoba, amely elég sötét, takarni is lehet például egy papírdobozzal - mondta el Kósa Dániel
Tudni kell azonban, hogy a karácsonyi kaktusz fénykedvelő, de nem bírja a tűző napot! Fontos betartani ezt, hogy ne égjenek meg a levelei, ugyanis a sérült részek lassan gyógyulnak. Hőmérséklet-igénye alapján inkább a hűvösebb helyet kedveli; melegebb szobákban rövidebb ideig virágzik.
Vízigénye kicsi, mivel származási helyén a fák törzséről veszi fel a vizet és a tápanyagot. Ezzel ellentétben a magas páratartalmat kedveli, ezért szükséges a párásítás, főleg a nyugalmi időszakban (júliusban és augusztusban). A virágzási fázisban növelhetjük az öntözővíz mennyiségét, de ügyeljünk arra, hogy két öntözés között a talaj megszikkadjon. Tápanyagigénye szintén alacsony. A nyár végi időszakban a bő virágzás érdekében vonjuk meg tőle a tápanyagot, majd a virágzás alatt az öntözővízzel együtt növelhetjük a tápanyag-utánpótlást is.
Hogyan gondozzuk, hogy sokáig virágozzon? Ezzel kapcsolatban Kósa Dániel elmondta, hogy a karácsonyi kaktusz ciklusai több szakaszra oszthatók:
- Nyugalmi időszak: Ez előzi és követi a virágzást. A virágzást megelőző nyugalmi időszak szeptember-október hónapokra esik. Ilyenkor keveset öntözzük, és kevés tápanyagot adjunk neki. Ekkor biztosítsuk számára a napi 19-08 óra közötti sötétséget, valamint a páradús, hűvös környezetet. Az optimális hőmérséklet 10-15 Celsius-fok. Ez a szakasz a virágrügyek megjelenéséig tart.
- Virágzási időszak: Ekkor növeljük a víz és tápanyag mennyiségét. Fényesebb helyre is tehetjük, de ügyeljünk arra, hogy a hőmérséklet növekedésével arányosan csökken a virágzás hossza. Virágai piros, fehér, rózsaszín vagy lilás színben pompázhatnak.
- Második nyugalmi időszak: Ez februárban kezdődik és márciusban ér véget. Ekkor kevés vízre és tápanyagra van szüksége, de sötétítésre nincs.
- Növekedési időszak: Április és június között zajlik. Ekkor 1-2 hetente öntözzük és tápoldatozzuk. Meleg, fényes helyre tehetjük, akár a kertbe is, de ne tűző napra. Szeptembertől kezdjük el csökkenteni a víz- és tápanyag-mennyiséget, ezzel biztosítva a következő nyugalmi időszakot.
Mikulásvirág: Ennek a különleges virágnak az őshazája Mexikó, ahol cserje formájában akár 4 méter magasra is megnőhet. Ahogy Kósa Dániel elmondta, fényes, szobahőmérsékletű, párás helyen érzi jól magát, de nem bírja a huzatot. Rövidnappalos növény, ezért virágoztatásához 12-14 órás sötétség szükséges este 5 és reggel 8 óra között.
Hőigénye mérsékelt, nyáron azonban kihelyezhető a kertbe, de tűző nap ne érje. Vízigénye közepes: télen és tavasszal a talaj legyen enyhén nedves, míg nyáron és ősszel hagyjuk kiszáradni két öntözés között. A pangó vizet kerülni kell, mivel gyökerei oxigénhiányos állapotba kerülhetnek. A párás klímát kedveli, ezért időnként permetezzük.
Savanyú, tőzeges talajt igényel, és tápoldatozni kéthetente elegendő. Emelt tápanyagra a növekedési és virágzási időszakban van szüksége.
Hogyan gondozzuk, hogy sokáig virágozzon? A mikulásvirág ciklusai is több szakaszra oszthatók:
- Nyugalmi időszak: Szeptember-október környékén kezdődik a sötétítés, amely addig tart, amíg a jellegzetes színes fellevelek meg nem jelennek. Jó gondozás esetén februárig hozza a virágait, és színes leveleit áprilisig megtartja.
- Elvirágzás utáni időszak: Ekkor vissza kell vágni nagyjából 15 cm magasan, ügyelve arra, hogy a tejnedve mérgező, ezért kesztyűben dolgozzunk. Csökkentsük a víz- és tápanyag-mennyiséget.
- Növekedési időszak: Nyáron új leveleket és hajtásokat hoz. Kitehetjük a kertbe, de ne érje tűző nap.
- Nyár vége: Vigyük hűvös helyre, és kezdjük el csökkenteni a fényt, hogy előkészítsük a következő nyugalmi időszakot.
Van élet a mikulásvirágon és a karácsonyi kaktuszon túl is
Ha nemcsak ezzel a két növénnyel szeretnénk díszíteni az adventi időszakban, érdemes amarilliszt, broméliát vagy flamingóvirágot is beszerezni, amelyek tovább szépítik otthonunkat. Megfelelő gondozással ezek a növények is hosszú ideig díszíthetik a lakást, és akár következő években is visszavirágozhatnak - mondta el Kósa Dániel.
Amarillisz: Az amarillisz (Hippeastrum) az egyik leglátványosabb téli dísznövény, amely nagy, tölcsér alakú virágai miatt közkedvelt. Hagymás növény, amely a téli ünnepi időszakban is könnyen virágzásra bírható.
Fénykedvelő, de közvetlen tűző napfénytől védeni kell. A növény meleg szobahőmérsékleten érzi jól magát. Virágzás előtt és alatt rendszeresen öntözzük, de figyeljünk, hogy a talaj ne legyen vízben álló. Virágzás után csökkentsük az öntözést. Virágzás után hagyjuk, hogy a levelei kifejlődjenek, mert ezek táplálják a hagymát a következő szezonra. Nyár végén érdemes pihenőt biztosítani neki, majd az ünnepek előtt újra virágzásra bírhatjuk.
Bromélia: A bromélia (Bromeliaceae) a trópusi esőerdők színes, egzotikus növénye, amely a téli időszakban különleges hangulatot kölcsönöz otthonunknak. Ez a növény a fényes, de közvetlen napfénytől védett helyet kedvel.
Meleg és párás környezetet igényel, ezért a szobahőmérséklet ideális számára. Vízigénye mérsékelt, de nagyon fontos, hogy a levelei között található „tölcsért” is töltsük meg vízzel. Ne hagyjuk a talajt túl nedvesen, mert gyökerei érzékenyek a pangó vízre. Virágzása után a főrozettája elpusztulhat, de közben oldalhajtásokat hoz. Ezeket leválasztva új növényt nevelhetünk.
Flamingóvirág: A flamingóvirág (Anthurium) elegáns, fényes leveleivel és feltűnő, színes felleveleivel a beltéri növények egyik klasszikusa. Virágai akár hónapokig is díszíthetik a lakást.
A flamingóvirág világos helyet igényel, de kerülni kell a közvetlen napsütést. A növény a meleg, 18-25 Celsius-fokos környezetet kedveli. Vízigénye mérsékelt: a földjét tartsuk enyhén nedvesen, de ne áztassuk el. A magas páratartalom szintén fontos, ezért időnként permetezzük a leveleit. Enyhén savanyú, jó vízelvezetésű talajban fejlődik legjobban. Havonta egyszer tápoldatozzuk, hogy egészséges maradjon.