2024. október 1. kedd Malvin
Szalmonellás csirkehúsok miatt tettek bejelentést: ezt jobb, ha te is tudod

Szalmonellás csirkehúsok miatt tettek bejelentést: ezt jobb, ha te is tudod

agrarszektor.hu
2023-ban több mint 8700 bejelentést rögzítettek a tagállamok a Riasztási és Együttműködési Hálózatban (ACN), de változatlanul a RASFF rendszer értesítéseinek száma a legmagasabb. A 2023-ban közzétett csaknem 4700 élelmiszerbiztonsági bejelentésből 4199 kötődött élelmiszerekhez. A legtöbb probléma az EU-n belül a lengyel és holland termékekkel, míg az EU-n kívül a török és kínai eredetű árukkal volt. Magyarország 220 ügyben szerepelt érintettként

A nemrég közzétett 2023-as összefoglaló alapján továbbra is RASFF bejelentésből van a legtöbb, azonban a korábbi évekhez képest nőtt az AAC és az FFN rendszerekben jelentett ügyek száma. A PHN rendszer a tavalyi évben kezdte meg működését, amely adatait már tartalmazza a 2023-as jelentés - olvasható a Nébih oldalán.

RASFF

A tavalyi évben összesen 4695 RASFF ügy jelent meg a rendszerben. Ahogy a korábbi években, úgy most is az élelmiszerekkel kapcsolatos bejelentések száma volt kiemelkedően magas (4199 db). Csupán a bejelentések töredéke szólt takarmányokról (303 db) és élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyagokról (193 db). A legtöbb ügyet, azaz a bejelentések 40%-át „tájékoztatásként” indították, 33%-át „határ-visszautasításként” és 27%-át „riasztásként”, míg „hírként” az esetek kevesebb mint 1% -a jelent meg. A bejelentések érdemi része határ-visszautasítás alapján indult, azonban szintén nagy volt a hatósági ellenőrzés vagy a vállalati önellenőrzés miatt tett értesítések száma. 

Az értesítések többségét Németország, Hollandia, Franciaország és Olaszország indították. Az Európai Unión belül leggyakrabban a lengyel és a holland termékekkel volt probléma. 2023-ban a leggyakoribb élelmiszer-kifogások a peszticiddel szennyezett török zöldségek és gyümölcsök, a szalmonella-szennyezett lengyel baromfihús és az abból készült termékek, valamint a kínai élelmiszerrel érintkező anyagok kioldódása miatt keletkeztek. 

EZ IS ÉRDEKELHET

A jelentés azt is részletezi, hogy összességében a tavalyi évben a legjellemzőbb élelmiszerveszélyt a nem engedélyezett növényvédő szer maradékok (klórpirifosz, acetamiprid), a kórokozó mikroorganizmusok (Salmonella 65%, Listeria monocytogenes 15%) és a mikotoxinok (aflatoxin) jelentették. Takarmányok tekintetében leginkább a kórokozók (Salmonella), az egyéb mikrobiológia szennyezők (penész jelenléte) és a mikotoxinok (aflatoxin B1) kapcsán merültek fel problémák.  Az élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyagok esetében a kioldódások (formaldehid, PAA, illékony szerves vegyület) és a nehézfémek jelenléte volt jellemző. A 220, Magyarországot is érintő RASFF-ügy nagy része baromfihúshoz és abból készült termékekhez, étrend-kiegészítőkhöz és zöldségekhez, valamint gyümölcsökhöz kapcsolódott. Ezek közül 207 élelmiszerhez, 7 takarmányhoz és 6 élelmiszerrel érintkező anyaghoz kötődött, 34 esetben pedig hazai gyártású termékkel szemben fogalmazódott meg kifogás. A magyar hatóságok 46, kockázatos élelmiszer kapcsolódó ügyet indítottak.

A RASFF fontos szerepet játszik a problémás termékek nyomonkövetésében, forgalomból kivonásában és a visszahívásokban.  A hazai lakosságot is érintő ügyeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelten kommunikálja a Termékvisszahívás adatbázisban annak céljából, hogy a vásárlók minél szélesebb köre mihamarabb értesülhessen az élelmiszer-biztonsági problémákról.

EZ IS ÉRDEKELHET

AAC

A segítségnyújtási hálózat ügyeinek száma folyamatosan növekszik (3166 db), a legtöbb megkeresést (29,3%) Németország kezdeményezte, az ügyek 86,6%-a élelmiszerekkel függött össze. 
A rendszeren keresztül a tagországok gyakran kértek segítséget zöldségek és gyümölcsök (peszticid), élő állatok (szállítási, dokumentációs probléma), étrend-kiegészítők és egyéb speciális élelmiszerek (nem engedélyezett egészségügyi állítások), gabona és pékáruk (nem megfelelő összetétel), hús és hústermékek, valamint hal és halászati termékek miatt. 2023-ban Magyarországot 106 AAC (64 élelmiszer, 33 élő állat, 6 takarmány) bejelentés érintette, amelyet 11 esetben hazánk kezdeményezett. A megkeresések között előfordult jelölési probléma, adategyeztetés kérése, dokumentációs hiányosság, mikrobiológiai kifogás és illegális kisállat-kereskedelem.

FFN

A tavalyi évben az élelmiszercsalással foglalkozó rendszerben mintegy 758 bejelentést regisztráltak. A hálózaton a kisállatok illegális kereskedelme bizonyult kiemelkedőnek (414 eset), emellett többek között lovak illegális szállításával/kereskedelmével kapcsolatos ügyletek, nem megfelelő takarmány, nem engedélyezett növényvédő szer és haszonállat kereskedelmi dokumentumainak hiánya miatt indult bejelentés. 2023-ban Magyarországot 122 hamisítás gyanúját felvető ügy érintette, amelyből 17 esetben hazánk volt a bejelentő. A magyar hatóság által tett bejelentések okai a következők voltak: kis kedvencek illegális szállításával/kereskedelmével kapcsolatos ügyletek, nem engedélyezett összetevőjű halliszt, nem megfelelő takarmány és hamisított olívaolaj. 

EZ IS ÉRDEKELHET

PHN

A hálózat legfrissebb tagjaként, 2023. májusában jött létre a növényegészségüggyel foglalkozó rendszer. A legtöbb értesítés-kezdeményezés ültetésre szánt növényekről és alátétfákról szólt, ezen belül is a fenyő (Pinus sp.) és a burgonyafélék (Solanum tuberosum) álltak az első helyen. A legtöbbet jelentett problémák között a növényi károsítók és nem megfelelő növényútlevelek szerepeltek. Belgium, Spanyolország, Franciaország és Csehország indított legtöbbször ügyet a rendszerben, amelyen keresztül összesen 128 bejelentésre került sor. Az első évben Magyarország felé még nem érkezett megkeresés.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. október 1. 13:29