Itt a megoldás? Így spórolhat 25 millió forintot egy tejgazdaság évente

Itt a megoldás? Így spórolhat 25 millió forintot egy tejgazdaság évente

agrarszektor.hu
A tejgazdaságok hígtrágyatárolóiból származó metánkibocsátás a korábban becsültnek akár az ötszöröse is lehet egy új kutatás szerint. Mindez pedig nemcsak környezetvédelmi kockázatot jelent, de egyben hatalmas lehetőséget is kínál a megújuló energiaforrások terén. A tanulmány szerint ugyanis a kibocsátott metán értékes erőforrássá válhat, ha azt felfogják és biogázzá alakítják - írja a ScienceDaily.

Két cornwalli tejgazdaság mérésein alapuló kutatás eredményei arra utalnak, hogy az országok által jelentett kibocsátási adatok nem feltétlenül megbízhatóak. Kiderült ugyanis, hogy az adott farmok tényleges kibocsátása évente tehenenként 145 kg, illetve 198 kg volt, ami négyszer-ötször magasabb az Egyesült Királyság nemzeti nyilvántartásában hivatalosan jelentett 38 kg-os értéknél.

Neil Ward professzor, a University of East Anglia kutatója az eredményekkel kapcsolatban elmondta:

Úgy tűnik, hogy a szabványos nemzetközi módszertan alábecsüli a hígtrágya tárolásából származó metánkibocsátást. Szerencsére azonban megvan a technológia, amellyel ezt a problémát üzleti lehetőséggé alakíthatjuk a gazdálkodók számára, akik csökkenthetik az energiaszámlákat és energiafüggetlenné válhatnak, ha a metánt üzemanyagként hasznosítják.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?