Elárulta a terveket Nagy István: erre készül a magyar elnökség

Elárulta a terveket Nagy István: erre készül a magyar elnökség

MTI
Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége olyan agráriumot szeretne, amely versenyképes, válságálló és fenntartható, gazdabarát és tudásalapú - jelentette ki a magyar agrárminiszter hétfőn Luxembourgban. Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára érkezésekor arról beszélt, hogy Magyarország számára cél a további környezetszennyezés megakadályozása és a biodiverzitás megőrzése.

Nagy István, a Környezetvédelmi Tanács ülését megelőzően közölte, a hétfői megbeszélésen a fenntarthatóságon lesz a hangsúly, hiszen ennek jegyében mind a mezőgazdálkodás, mind az erdőgazdálkodás nagymértékben járul hozzá a minőségi élettér megteremtéséhez, valamint ahhoz, hogy az Európai Unió teljesíteni tudja a klímavédelmi célkitűzéseit. Elmondta, a december végéig tartó magyar elnökség ideje alatt számos nemzetközi esemény foglalkozik majd a biológiai sokféleséggel. A miniszter ezek között az ENSZ október 21. és november 1. között Kolumbiában megtartani tervezett Biológiai Sokféleség Egyezmény Feleinek 16. konferenciáját (COP16) említette, amellyel kapcsolatban a tanácsnak közös uniós álláspontot kell kialakítania.

Raisz Anikó érkezési beszédében emlékeztetett: a magyar uniós elnökség prioritásait a versenyképesség és a környezetvédelmi célkitűzések határozzák meg. Magyarország számára az átfogó versenyképességi szempontok mellett cél a további környezetszennyezés megakadályozása, a biodiverzitás megőrzése, valamint a megfelelő lépések megtétele a klímaváltozással összefüggésben - emelte ki. Közölte, a tanács egyebek mellett az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozási, Azerbajdzsánban tervezett novemberi konferenciája (COP29) előkészítéséről tárgyal, ahol hangsúlyos lesz továbbá a november végén Dél-Koreában tervezett kormányközi tárgyalóbizottság 5. ülésére (INC-5) történő felkészülés is.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK

Bemutatkozik a Hunduna (x)

Valószínű hogy már találkozott a Hunduna cég és a kezdetek óta ügyvezetőként dolgozó Nadobán Erika nevével, mivel lassan rendületlenül 30 éve jelen vannak a magyar erdészeti területen.

KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?