Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az árhullám levonulása után azonnal megkezdte a vízpótlási munkálatokat. Ennek során számos tározót, mederszakaszt és holtágat töltöttek fel a Dunából és mellékfolyóiból származó vízzel. A kisalföldi Holt-Marcal, a győri Rabkerti-tó, a tatai Öreg-tó és a Ráckevei-Soroksári-Duna-ág is részesült a vízpótlásból. Emellett öntözőcsatornák és halastavak is kaptak frissítést a Duna völgyében. A Tolna vármegyei holtágrendszer, beleértve a Faddi-Holt-Dunát, a Tolnai-Holt-Dunát, a Bölcskei-Holt-Dunát és a Bogyiszlói-Holt-Dunát, szintén jelentős vízmennyiséget fogadott be. Az Alsó-Duna-vidéki igazgatóság a Kiskunsági-főcsatornába és a Duna-völgyi-főcsatornába is juttatott vizet, összesen mintegy ötmillió köbméter mennyiségben. Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője szerint azonban a vízügy erőfeszítései önmagukban nem elegendőek.

A vízügyeseknél is egyértelműen látszik az elmozdulás a vízmegtartás irányába, de meg van kötve a kezük. Az egész vízgazdálkodási rendszerünk alapvetően a túl sok víz kezelésére van berendezkedve

- mondta. Hozzátette, hogy a mai napig folyik a vizes élőhelyek lecsapolása, és 42 ezer kilométernyi belvízcsatorna vezeti el a természetesen megjelenő vizet a tájból.

Az éghajlatváltozás következtében megváltozott csapadékeloszlás új kihívások elé állítja a vízgazdálkodást. Bár az árvizek látványosabb problémának tűnnek, az elmúlt évtizedben az aszálykárok nagysága egyre inkább meghaladta az ár- és belvízkárokét. Ez is jelzi, hogy a vízelvezetés helyett a vízmegtartásra kellene koncentrálni.

Dedák Dalma szerint a természetalapú megoldások, mint például az árterek egy részének szabályozott visszakapcsolása a folyóhoz, nemcsak hatékonyabbak, de gazdaságosabbak is lennének.

Az nem a természetvédők ábrándja, hogy a természet segíti a klímaváltozás szélsőségeihez való alkalmazkodást, hanem egy tudományosan igazolt tény

- hangsúlyozta a szakértő.

A mezőgazdasági gyakorlatok átalakítása is kulcsfontosságú lenne. Sok területen, ahol rendszeresen váltakoznak a belvizek és aszályok, fenntarthatóbb lenne a vízmegtartásra összpontosítani. Ehhez azonban megfelelő támogatási rendszerre és ösztönzőkre lenne szükség a gazdálkodók számára. Szilágyi Sándor építőmérnök szerint már érezhető némi változás a szemléletmódban. Egyre több település és civil szervezet szeretne vizet juttatni holtágakba és kiszáradt medrekbe. A szakmai fórumokon is középpontba került a vízmegtartás és -gazdálkodás kérdése. 

Az OVF már tud pozitív példákat felmutatni, mint például a Keleti-főcsatorna üzemvízszintjének megemelése vagy az Ormánságban létrehozott Ős-Dráva projekt, ahol a vízkészlet megőrzését, a tájhasználatváltást és ökológiai szempontokat is figyelembe vevő vízgazdálkodási rendszer működik. Összességében elmondható, hogy bár történtek előrelépések a vízmegtartás terén, még hosszú út áll előttünk. A szemléletváltáshoz szükség van a politikai akaratra, a támogatási rendszerek átalakítására és a társadalom széles körű együttműködésére. Csak így lehet hatékonyan felkészülni a klímaváltozás okozta kihívásokra és biztosítani a fenntartható vízgazdálkodást Magyarországon.