Bárki rábukkanhat erre a kincsre a magyar erdőkben: százezreket ér kilója

Bárki rábukkanhat erre a kincsre a magyar erdőkben: százezreket ér kilója

agrarszektor.hu
A szarvasgomba igazi kuriózum, bár talán többen ismerik áráról, mint ízéről. Elterjedt tény, hogy több százezer forintba kerül kilója, viszont érdemes szem előtt tartani azt, hogy ebből a gombából grammokra van szükség ételek elkészítéséhez, nem pedig kilókra. Csorbainé Dr. Gógán Andrea szarvasgomba-termesztési szakértő segítségével annak jártunk utána, hogy miért kell ennyit fizetni ezért a gombáért, valamit annak is, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki gyűjteni és értékesíteni is szeretné. Mindemellett megtudtuk azt is, hogy egyre többen vágnak bele a termesztésébe, ugyanakkor nagyon jelentős mennyiség nem a hazai, hanem a külföldi piacokon landol az értékes termésnek.

A szarvasgombák a föld alatt teremnek, épp ezért mi magunk nem tudjuk megtalálni, hiszen nem látjuk. Legalábbis nagyon ritka, amikor kilátszanak, ezért mindenképpen segítségünk van valakire, aki segít megtalálni ezeket a föld alatti gombákat. Ez a valaki Magyarországon a kutya lehet. A hazai szabályozás az előírja, hogy Magyarországon föld alatti gombakereső kutyával lehet csak föld alatti gombát keresni és több mint 150 ilyen faj van. Ebből csak a gazdaságilag értékes, vagyis a gasztronómiailag értékes fajokat hívjuk szarvasgombának. A kutya mellett a malac is alkalmas lehet a keresésre, eredetileg őket használták erre a célra, az évek alatt azonban ez változott.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mint megtudtuk, régen a franciák malaccal keresték a szarvasgombákat, innen ered a hagyomány. Mára ez nehézkessé vált, hiszen többnyire autóval mennek terepre a keresők, amibe nehezen tudnak betenni egy vagy akár több malacot. Arról nem beszélve, hogy nagyon nehéz meggyőzni őket arról, hogy ne egyék meg azt a gombát, amit kitúrtak. A kutya feladatnak fogja fel a keresést, nem is szeretné megenni, könnyen tanítható és a kocsiba is kompatibilisebb. Csorbainé Dr. Gógán Andrea kitért arra is, hogy nem lehet minden kutyából keresőeb. A képzeletbeli listán előkelő helyet foglalnak el a labradorok, hiszen munkakutyák és nagyon könnyű a kiképzésük, emellett stabilak és hihetetlen a munkakedvük. De a vizslák - magyar és német egyaránt - is jól alkalmazhatóak, valamint egy olasz fajta, a Lagotto Romagnolo.

A Laggottókkal kapcsolatban érdekes, hogy azért is népszerű fajta, mert hipoallergén, és az emberek rájönnek, hogy velük bizony lehet szarvasgombát is keresni. Ebből adódóan sokan felbátorodnak, megveszik őket házikedvencként és kiképeztetik a keresésre, illetve a gazdik is leteszik a vizsgát. Ugyanis ahhoz, hogy Magyarországon szarvasgombát gyűjthessen valaki, ahhoz több mindennek kell megfelelnie. Van egy 2012-ben napvilágot látott rendelet, ami ezt szabályozza. Ennek az egyik legfontosabb alapköve, az egyrészt az, hogy csak kutyával lehet gombászni, a másik pedig, hogy a kutyát le kell vizsgáztatni. Fontos, hogy ne csak keresni tudjon, hanem az erdőt se zavarja, tehát, például ne kergesse a vadakat vagy éppen az embereket sem

- fejtette ki kérdésünkre a szakember.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ezt tegyük, mielőtt szarvasgomba-vadászara indulunk

A szarvasgombáknak szükségük van a fákra, cserjékre, mint gazdanövényükre, és az sem mindegy, milyen közöttük a távolság, az aljnövényzet. Legjobban az idős tölgyesekben, bükkösökben érzik magukat, ahol a fák 8-10 méterre állnak egymástól, a lágyszárú aljnövényzet pedig szegényes. Előnyös a laza, humuszos, meszes talaj, a homokos vagy a köves talajszerkezet, illetve egyes fajtáknak kedvez nekik a hűvöskés, csapadékosabb nyár is. Ezért érdemes első körben ilyen területeken keresni őket.

Fontos, hogy nem lehet csak úgy odamenni egy adott területre. Első körben a terület tulajdonosától vagy az erdőgazdálkodóktól kell engedélyt/hozzájárulást kérni. Az összegyűjtött gombákat haza lehet vinni, ha valaki bevállalja, hogy saját maga eldönti, alkalmasak-e a fogyasztásra vagy sem. Sok föld alatti gombafaj létezik Magyarországon, és ugyan nincs köztük nagyon mérgező, de egyes fajok komoly gyomorrontást okozhatnak. Éppen ezért érdemes profi szakemberekkel megvizsgáltatni a „gyűjteményt”. Viszont, ha valaki el szeretné adni a szarvasgombákat, akkor minden esetben egy gombavizsgálónak kell odaadnia. Van egy úgynevezett gyűjtési napló is, abba bele kell írni, hogy hol, mikor találták a gombát, hány gramm stb.

EZ IS ÉRDEKELHET

Miért olyan drága?

A szarvasgombát a legtöbb ember vagy a jellegzetes ízéről vagy az áráról ismerik. Ugyanakkor ez nem teljesen állja meg a helyét, hiszen valóban nem olcsó, de nem is vásárolnak belőle a fogyasztók kilókat - ami több százezer forint is lehet -, mint például egy csiperkéből. Nem véletlen, hogy ezt a gombafajt grammra, és nem dekára, kilóra adják. Emellett, mint ahogyan az már kiderült, viszonylag körülményes, munkaigényes a keresése, ami szintén megmutatkozik az árban.

A sáfrányt vagy akár a borsot sem kilószámra vesszük. Ezek az árak persze, hangzatosak, de ha leosztjuk őket grammokra, ahogyan vásároljuk őket, akkor már máshogy fest a helyzet. Egy családnak 3-5 ezer forintnyi szarvasgomba elegendő egy nagyobb étkezéshez, ami tulajdonképpen egy jobb minőségű bor ára.

EZ IS ÉRDEKELHET

Egyre többen vágnak bele a termesztésbe is, de a legtöbb gomba külföldre kerül

A szarvasgomba termesztése bonyolult művelet, ugyanis nem lehet létrehozni koedukált gombatelepeket, ahol hím és nőstény nemű gombák együtt szaporodnak, ugyanis a gombatelep egy idő után újra egyneművé válik. Emellett számos környezeti tényezőre kell odafigyelni: ilyen a klíma és a szarvasgomba fajtájának megfelelő talaj (többnyire a humuszos, meszes talajt kedvelik, de nem mindegy, milyen mikroelemek vannak benne és milyen a C/N aránya) - a természetet nehéz utánozni.

Csorbainé Dr. Gógán Andrea elmondta, hogy most már több száz hektárra tehető a hazai ültetvények vagy erdők, tehát szarvasgomba termesztési céllal létrehozott erdőknek a száma. Szerinte egy nagyon jó vidékfejlesztési eszköz, és egy nagyon jó befektetési lehetőség - a türelmesebbeknek, mivel elég sokat kell várni ahhoz, hogy megtérüljön a beruházás. A helyzetet pedig nehezíti az is, hogy jelenleg nem áll rendelkezésre semmilyen támogatás, amit ezek a termelők igénybe tudnának venni.

Ugyanakkor itthon nem túl nagy rá az igény, a hazai termés kb. 90-95%-a exportra megy. Szállítanak a szomszédos országokba, még a tengeren túlra is, de kerül Németországba és Olaszországba is.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?