A tógazdasági haltermelés Magyarországon jelentős hagyományokkal és elvben nagy potenciállal rendelkező ágazat, amely azonban az elmúlt években egyre több kihívással szembesült és ennek negatív hatásai érezhetők is a szektor teljesítményén. Az ágazatot sújtó változó időjárási körülmények, a gazdasági nyomás és a szóba jöhető támogatások korlátozott mivolta idén különösen nehézzé tették a haltermelést és annak fenntarthatóságát.
2024-ben a haltermelők komoly problémákkal néztek szembe, amelyek jelentős hatással lehetnek az ágazat jövőbeli kilátásaira, ha a jelenleg még gazdálkodó generáció abbahagyja, akkor a hazai tógazdasági haltermelés lassú kimúlásával számolhatunk.
- mondta el az Agrárszektornak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. A szakember szerint ugyanakkor az év elején még ígéretesen indult az esztendő. Mint kifejtette: tavasszal a Dunántúli tavak felteltek csapadékkal, ami jó kilátásokat ígért, különösen az előző év aszályos időszakához képest. A Tiszántúli halászat a vízellátás szempontjából mindig előnyösebb helyzetben volt, mivel a Tisza gravitációs vízellátása segített kivédeni az aszálykáros hatásait.
Azonban a hideg tavasz akadályozta a plankton képződést, amely természetes és olcsó táplálékforrást jelentett volna a halak számára.
Nagy a baj a magyar halágazatban: már a termelők is tehetetlenek
Jött a súlyos kánikula
Júniustól pedig erős hőség és a párolgás növekedése kezdődött, ami augusztusra elérte a napi 2,5–3 centiméteres vízveszteséget is.
A hőség nemcsak a tavak vízszintjét csökkentette drasztikusan, hanem a halak anyagcseréjét is felgyorsította. Ez a gyors emésztési tempó azonban nem járult hozzá hatékony tömegnövekedéshez, mivel a takarmány gyorsan áthaladt a halak szervezetén. Augusztusra az oxigénszint erősen lecsökkent a meleg miatt, és több tavon már a kényszerhalászat is elkerülhetetlenné vált a sekély víz miatt, amelyben a halak életkörülményei romlottak.
Terített asztal a haltermelők kontójára
A helyzetet tovább súlyosbította a védett halevő madarak és más állatok növekvő száma, amelyek a vízhiány miatt zsugorodó élőhelyekről a halastavakra vándoroltak, hogy élelmet találjanak. A halgazdaságok így egyfajta „terített asztal” szerepét töltötték be, ám a halfogyasztók okozta károk elleni védekezés a védettségük miatt korlátozott.
A hazai természetes vizek, mint a Duna és a Balaton, valamint kisebb patakok halgazdálkodása különösen nagy kihívásokkal néz szembe. Az említett mintegy 168 ezer hektárnyi vízterület, amelyet a Magyar Horgászszövetség kezelésében van, nehezen tudja fenntartani a halállományt a természetes környezetben meglévő feltételek mellett.
A természetes vizek halállományának sűrűsége mindössze 30-50 kilogramm hektáronként, a tógazdaságokban ezzel szemben hektáronként 200-300 kilónyi hal kerül a tavakba kihelyezésre, amely szeptemberre már eléri a 600-700 kilós hektáronkénti mennyiséget. Ez valóban bőséges táplálékforrás a halra vadászó emlősök és madarak számára.
Jelentős hátrányban
Lévai Ferenc elmondta azt is: az egyik legfontosabb kihívás az, hogy Magyarország számára az EU csupán 15 százalékos támogatást engedélyez az uniós alapokból, amely jóval elmarad a környező országok támogatásához képest.
Míg hazánkban ez az összeg 100 euró hektáronként, addig Horvátország, Németország vagy Lengyelország esetében ez akár 300-700 euró is lehet. Ez a különbség erőteljes versenyhátrányt jelent, különösen az export területén, ahol a hazai halgazdaságok nem tudják felvenni a versenyt a magasabb támogatottságú országokkal.
Az európai országokban általánosan magasabb összegekkel segítik a halászati ágazatot. Ennek oka, hogy az évszázadok óta változatlan extenzív tógazdálkodás igazi értéke az a mezőgazdaságban másutt már nem található faji sokszínűség. A ma még meglévő természeti érték megőrzés legfontosabb területe a tógazdaság. Figyelembe véve, hogy a halastavak nem csupán haltermelési szempontból értékesek, igazi „társadalmi” értékeik az ökoszisztéma egyedülálló változatossága, a vízmegtartó képesség, fenntarthatóság, a tájképi turisztikai elemek. Lévai Ferenc leszögezte:
Magyarországon 15 milliárd forint kellene ahhoz hét év alatt, hogy az ágazat támogatási szintje elérje a szántóföldi növénytermesztés támogatásának alsó határát. Ez évente mindössze 2 milliárd forint pluszt jelentene.
Már a haltermelésbe is jönnek a vendégmunkások?
Visszaszorulóban az ágazat
A magyar halastavak területe a fentiek miatt folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, és bár 30 ezer hektár a hivatalosan halastóként nyilvántartott terület, jelenleg mindössze 26500 hektáron folyik tényleges halgazdálkodás – mondta el Lévai Ferenc. Hozzátette:
ellentétben a földforgalommal, a halastavak iránti kereslet rendkívül alacsony, amely a hozzávetőleg 4 százalékos jövedelemtermelő képességgel is magyarázható.
Így támogatások híján kevés gazdálkodó lát potenciált a halastavi termelésben. Míg a mezőgazdaság más ágazataiban jelentős jövedelempótló támogatásokkal találkozunk, addig egy halgazdaság 40 ezer forintnyi támogatásra számíthat hektáronként természeti értékmegőrző képesség javítása címén.
Mindez tovább csökkenti a befektetési kedvet. Ezt a minimális támogatást is nagy adminisztratív teherrel lehet csak igényelni, amely különösen a kisebb gazdálkodók számára jelent akadályt
– tette hozzá Lévai Ferenc. A szóvivő hangsúlyozta: a hazai tógazdaságok jövőjét illetően kiemelt fontosságú lenne a halastavak természeti érték fenntartó szerepének támogatása, valamint a természetvédelmi alapokból érkező összegek igazságosabb elosztása. Ez nemcsak az ágazat versenyképességét növelné, hanem lehetővé tenné a halastavak ökológiai szerepének megőrzését is, ami a biodiverzitás, a vízgazdálkodás, és a helyi közösségek megtartó erejének szempontjából jelentős értéket képvisel.
A kevésből nehéz előrelépni
A hazai haltermelők többsége egyetért abban, hogy a jövőbeni sikerekhez, a versenyképességhez elengedhetetlen lenne a modern technológiai megoldások alkalmazása. Az innovációk közé tartoznak az intelligens takarmányozási rendszerek, a vízminőség folyamatos ellenőrzése és az automatizált berendezések bevezetése, amelyek segíthetnek a költségek csökkentésében és a termelékenység növelésében. Ezek a fejlesztések ugyanakkor jelentős befektetést igényelnek, amelyeket a legtöbb szereplő nem engedhet meg magának. Lévai Ferenc úgy fogalmazott:
Az innováció és a technológiai fejlődés elkerülhetetlen, ha fenn akarjuk tartani az ágazat versenyképességét. Ehhez olyan gazdálkodási keretek kellenének, amelyek nem évi 4 százalékot eredményeznek, mert ebből nem lehet önerőt képezni. Ez még a szinten tartáshoz is kevés.
