Vannak öntermékenyülő gyümölcsök, de olyanok is melyeknek más pollenadó fajtársaikra is szükség van a jó terméshozamhoz, ez genetikai tulajdonság. A virágok lehetnek egyivarú-, vagy kétivarúak, szél-, vagy rovarmegporzásúak a növények pedig egylakiak, vagy kétlakiak. Utóbbi esetben külön egyeden találhatók a porzós és termős virágok, ezeket egyedül ültetve egyáltalán nem hoznak termést. Vagy csak a szerencsének köszönhetően, ha a környéken valaki másnak a kertjében megtalálható a „partner” növény. Erre azonban nem jó alapozni.
A hazánkban termesztett gyümölcsfajok közül szél porozta a dió, a mogyoró és a gesztenye. Ezeknél a szél juttatja el a virágport a termős virágokra. E növényfajok óriási mennyiségű virágport termelnek, hiszen a szélbeporzás egy pazarló folyamat, hiszen, ha a pollen nem kerül termős virágokra, akkor kárba vész. Hogy a megfelelő mennyiségű beporzás és termékenyülés mégis megtörténjen ezért e növények akár 2000-szer több pollentermelő hímvirággal rendelkezhetnek, mint termőssel. A szél porozta növények virágai nem látványosak, és rengeteg pollent termelnek a rengeteg célba nem jutó pollen ellensúlyozására.
A rovarmegporzásúak virágait onnan ismerjük fel, hogy szépek, gyakran színesek, illatosak, hiszen csalogatniuk kell a rovarokat, melyek egyik virág porzójáról eljuttatják a virágport a másik termőjére. Ez sokkal célzottabb és kevésbé virágpor pazarló folyamat, tehát e fajok kevesebb pollent is termelnek. Mindebből következik, hogy allergiát inkább a szél porozta fajok okoznak az embernek és nem a rovarmegporzásúak.
A gyümölcsfáink többsége az említett kivételekkel rovarmegporzású (de az újabb kutatási eredmények szerint a légmozgás itt is bír némi jelentőséggel). Hogy tovább bonyolódjon a növények „nemi élete” attól függően, hogy a virágpor mely növény egyedéről származik, beszélhetünk önmegporzásról, vagy idegenmegporzásról. Első esetben egyazon (kétivarú) virágban képződött virágpor képes megtermékenyíteni ugyanahhoz a virághoz tartozó petesejtet, és így nincs akadálya gyümölcs kialakulásának. Idegen megporzást igénylő (önmeddő) növényeknél az adott virág bibéjében a saját virágpora nem képes lejutni a petesejtig. Erre csak másik, ugyanolyan fajú egyed virágpora alkalmas.
Kiskertünkben a gyümölcsfa ültetések tervezésénél fontos tudnunk, hogy egy fajta öntermékenyülő, vagy önmeddő, azaz idegenmegporzásra van-e szüksége a gyümölcs kialakításához. Amennyiben csak ugyanazon faj, de másik fajtájának a virágporával lesz eredményes a termés kialakulása, akkor megporzó növényről is kell gondoskodnunk. Ez a gyakorlatban azért nem ennyire pronlémás kérdés, mert ha elültetünk egy egyébként idegenmegporzást igénylő almafajtát a kertünkben, a környéken valószínűleg lesz másnak egy olyan almafája, mely más fajtájú, mint a mienk, de virágzása ugyanarra az időre esik: így egymásnak kölcsönösen jó megporzói lesznek. Kivik esetén vannak már önporzós fajták, de vannak kétlakiak is, ahol nem is egy növényen vannak a hímivarú és a nőivarú virágok. Ebben az esetben kisebb az esély, hogy a környékről megoldódik a beporzás egyszerűen azért, mert kivije kevesebbeknek van, mint almája.
Így lesz jó a termésünk
Több környezeti és egyéb tényező befolyásolja azt, hogy virágzást követően mennyi termés alakul majd ki a virágokból. Ha jól sikerül a termékenyülés és a terméskötődés, a terméseket leritkíthatja a szárazság, vagy a tavaszi fagyok is. Biztonsági alapon jóval több virágot fejlesztenek a fák, mint amennyiből termés képződik. Almánál, ha a virágok 25-30 százalékából, meggynél, cseresznyénél 10-12 százalékából, szilvánál a 15 százalékából termés lesz, az már jó eredménynek számít. De a középút a legjobb.
Ha túl kevés virág termékenyül meg, akkor alig lesz gyümölcsünk. Amennyiben pedig túl sok, akkor gyümölcsritkítás nélkül rengeteg apró szemű gyümölcsöt szüretelhetünk majd.
Az almafélék közül az újabb fajták esetén már vannak jól öntermékenyülő fajták, ám a régebbiek más fajták virágporával termékenyülnek jól. Tehát biztos, ami biztos, legjobb, ha egynél többet ültetünk almából, de olyan fajtákat válasszunk, melyek egy időben virágoznak. A birs öntermékenyülő, ezért, ha csak a mi egy szem birsalmafánk árválkodik a környékben, akkor is jó termésre számíthatunk. A körtéket önmeddőnek kell tekintenünk, tehát több fajtát kell ültetnünk, vagy célszerű feltérképezni, hogy a közelbe vannak-e a mienkével egy időben virágzó körtefák. Egyes körte fajtákon megporzás nélkül is lesz gyümölcs, ennek ellenére körték esetén a termesztés biztonsága inkább a több fajtából összeállított, kölcsönösen egymást porzó csoportok ültetését diktálja.
A cseresznyék is többségében önmeddők, tehát több egyszerre virágzó fajta egymás közelében fokozza a termésmennyiséget. A meggyek közül pedig a nagy gyümölcsű változatok némelyike szintén önmeddő, sőt virágporuk más fajták termékenyítésére is alkalmatlan. Az apró szemű cigánymeggyek öntermékenyülő meggyek, és ezek virágpora minden más meggy, és cseresznye megporzására és megtermékenyítésére alkalmas. Ezért mindenképp érdemes egy cigánymeggyet is tartanunk, ha valamelyik szomszédunk ezt nem tenné meg helyettünk. Bár ezek gyümölcse kicsi, ízre sem a legjobb, ám remek ételszínezék, és kompótnak is felhasználható elsődleges feladatuk mellett - ami nemes fáink jó termésének biztosítása. A kajszibarackok többségében a birshez hasonlóan öntermékenyülők. A szilvák, és az őszibarackok esetén fajtája válogatja, hogy saját, vagy másik egyed pollenje alkalmas a termésképzést megindítani. A szamócák, málnák, piros ribiszkék öntermékenyülők, a feketeribiszke fajták között találunk öntermékenyülő és önmeddő fajtákat is.
A lényeg, hogy egy kerti gyümölcsös fajtasorának kialakításakor, ismerjük meg az adott fajták termékenyülési viszonyait, és még figyeljünk az érési időkre is. Hiszen az sem jó, ha az összes almánk és szilvánk egyszerre érik, és nem győzzük szedni a gyümölcsöt. Ehelyett válasszunk korai nyári almákat is, közép érésűeket is és kései, jól tárolható fajtákat is, így a betakarítás időben elnyújtható, azaz hosszú ideik mindig tudunk gyümölcsöt szedni a fákról.
Ahol külön van „fiú és a lánynövény”
Abban az esetben, ha virágon belül megtalálható a termő (nőivarú) és a porzó (hímivarú) is azok kétivarú virágok. Ha egy virág csak hím, vagy csak nőivarú, akkor azok egyivarú virágok. Ha a kétféle egyivarú virág egy növényen helyezkedik el, akkor azt egylakinak nevezzük, míg, ha az adott faj egyik egyedén csak hím, vagy csak női virágok vannak, akkor pedig kétlaki növényről beszélünk. A dió és a gesztenye virágai például egyivarúak, de mivel mind a kétféle ivarú virág jelen van ugyanazon a növényen, ezért egylakiak. Ez is sok mindent befolyásol termesztés szempontjából.
Egylaki növények esetén nem sokban, kétlakiaknál annál inkább. A homoktövis, vagy a hagyományos kivi (az újabb fajták már öntermékenyülők) kétlaki növények. Egyik egyeden csak hímvirágokat találunk, másikon csak nőivarú virágokat. Ezeket mindenképp párban kell ültetnünk ahhoz, hogy termést hozzanak, hiszen itt már nem csak a virágok egyivarúságáról beszélhetünk, hanem a növény egyedeinek is van ivari jellege: van egy porzós virágú hím növény és egy termős női egyed. A homoktövis esetén általában nem csak virágzás és termés alkalmával tudjuk megkülönböztetni a különböző ivarú egyedeket. A homoktövis női egyedei ritkásabb ágrendszerűek, hosszú kesze-kusza ágaik vannak, míg a hím egyedek kompaktabbak, rövidebb ágúak. Így aki homoktövist szeretne kertjébe, jól teszi, ha a díszkertbe ülteti a szebb, hímivarú egyedet, míg a haszonkertbe a gyümölcsök közé a kevésbé látványos ám termést hozó női példányokat. Természetesen kétlaki növények esetén egy hímivarú egyed több termős példány virágpor-ellátásáról képes gondoskodni.
