Nyugatra vinné a dél-korai cég ezeket a nálunk gyártott élelmiszereket

Nyugatra vinné a dél-korai cég ezeket a nálunk gyártott élelmiszereket

MTI
Dél-Korea legnagyobb élelmiszeripari cége Magyarországon építi fel első közép-európai gyárát, kétszáz új munkahelyet teremtve ezzel Dunavarsányban - jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a CJ Foods dél-koreai élelmiszeripari cég új, zöldmezős beruházása keretében készételgyártó üzemet és raktárközpontot hoz létre Dunavarsányban. A mintegy 31 milliárd forint értékű fejlesztést az állam 5,3 milliárd forinttal támogatja, kétszáz új munkahely jön létre első körben. Beszédében rámutatott, hogy az itt előállítandó termékek túlnyomó többsége Nyugat-Európában kerül majd a piacra, miközben a vállalat alapvetően magyar gazdálkodóktól és beszállítóktól fogja beszerezni az alapanyagokat.

Majd közölte, hogy Dél-Korea legnagyobb élelmiszeripari cégéről van szó, amelynek világszerte hatvan gyára van, így a beruházást éles versenyben sikerült elnyerni. Ezt követően kiemelte, hogy az utóbbi években a világgazdasági hangsúlyok nyugatról keletre tolódtak, számos területen már az ázsiai szereplők diktálják a tempót.

A cég MTI-nek küldött közleménye szerint a 14 000 négyzetméteres élelmiszeripari üzemben 2026 második félévében kezdik meg bibigo márkanevű Mandu (koreai töltött tésztapárna), és sültcsirke termékek gyártását, amellyel CJ Foods tovább növelheti gyorsan növekvő európai piacait. A CJ CheilJedang egy dél-koreai székhelyű, globális élelmiszer- és bioipari vállalat, a CJ Food tulajdonosa 2024 februárjában CJ Foods Hungary Kft. néven alapított magyarországi leányvállalatot. A gyártóegység létesítésével a CJ Foods tovább növelheti európai vásárlóinak és fogyasztóinak körét. A cég Dél-Korea legnagyobb élelmiszeripari vállalataként 2023-ban mintegy 7,5 milliárd eurós forgalmat bonyolított, (honlapjának adatai szerint 434 millió eurós működési eredményt ért el), 60 telephelyet üzemeltet világszerte.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?