Rejtélyes dolog történik a magyar erdőkben: országos vizsgálat indult

Rejtélyes dolog történik a magyar erdőkben: országos vizsgálat indult

agrarszektor.hu
A Dél-Alföldön, köztük Csongrád-Csanád vármegyében is, aggasztó mértékű őzpusztulás tapasztalható, amelynek pontos okait még nem sikerült feltárni. A jelenség hátterében álló tényezők felderítésére országos szintű vizsgálatok indultak, miközben a helyi szakemberek is keresik a megoldást - közölte a delmagyar.hu.

Soós László, a Maros-Csongrád Tájegység fővadásza a helyzet összetettségére hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint a probléma nem korlátozódik egyetlen régióra:

A két-három éve megjelent probléma lényegében Békés, Csongrád-Csanád vármegye keleti felét, valamint Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyéket is érinti.

A szakember hangsúlyozta, hogy valószínűleg több tényező együttes hatása áll a jelenség hátterében. Az őzállomány drasztikus csökkenése statisztikailag is kimutatható. Csongrád-Csanád vármegyében két év alatt 20 százalékkal csökkent az egyedszám, míg a Maros-Csongrád Tájegységben még súlyosabb, 30 százalékos visszaesés tapasztalható. Ez a tendencia komoly aggodalomra ad okot a vadgazdálkodási szakemberek körében. A lehetséges okok között szerepel az intenzív mezőgazdasági termelés, amely korlátozza az őzek természetes táplálékforrásait. Soós László rámutatott:

Az őz pákosztos állat lévén gyors emésztésű, naponta többször táplálkozik, és változatos étrendet keres. A mai nagytáblás, intenzív mezőgazdasági kultúrában ezt azonban nem találja meg.

Az éghajlatváltozás és az aszályos időjárás szintén hozzájárulhat a problémához. A tartós hőség és légköri aszály miatt a növények nem tudják megfelelően felszívni a növényvédő szereket, ami az őzek szervezetében toxikus anyagok felhalmozódásához vezethet. Emellett az élőhelyek romlása, a vízhiány és az újonnan megjelenő kórokozók is veszélyeztetik az állományt. A vadgazdálkodási szakemberek igyekeznek javítani az őzek életkörülményein.

Az állomány védelme érdekében a természetes élőhelyeket - részben pályázati forrásokból - folyamatosan fejlesztjük: csendereseket telepítünk, itatókat helyezünk ki, vadföldeket művelünk, és gyérítjük a ragadozókat

- mondta Soós László. A probléma megoldása érdekében a vadászatra jogosultak csökkentették az őzhasznosítást, és további vizsgálatokat végeznek a pusztulás okainak feltárására. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a vadállomány védelme nemcsak az őzeknek, hanem más védett állatfajoknak is kedvez, így a probléma megoldása szélesebb körű ökológiai jelentőséggel bír.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?