Ha hinni lehet a híreknek, akkor ismét felvirradhat a magyar rizsnek. Napjainkban, a rendszerváltás óta először megy végbe jelentősebb fejlesztés a hazai rizsföldeken, mely részben a termesztők önerejéből, illetve uniós támogatással történik. Hazánkban főleg a nagykunsági tájkörzetben van hagyománya a rizstermesztésnek.
– Az itt látható gépek, akár a föld elszállítását végző Caterpiller, illetve a talajmunkálatokat végző John Deere erőgép, illetve a kotró mind világszínvonalú technika – mutat körbe Nagy Péter, az Oryza-Carex Kft. ügyvezető igazgatója.
– Ennél korszerűbb eszközökkel nemigen rendelkeznek más üzemek se. Sőt, az ázsiai országokban sokkal kisebb kalitkaméretek, kisebb parcella méretek vannak, mint nálunk.
Az 1980-as évek végén mintegy 27 000 hektáron termeltek rizst hazánkban, szinte kizárólag mezőgazdasági nagyüzemekben. Összeomlásuk után, 2004-ben az Európai Unió 3 200 hektárt hagyott jóvá támogatott rizstermesztő területként. Jelenleg még ez a keret sincs kihasználva.
– Tavaly 72 ezer forintos tonnánkénti nyersrizs-árakról tudtunk beszámolni, az idei árak sajnos, ennél valamivel szerényebbek – közli Nagy Pál Ferenc, a Mentesz Zrt. elnök-vezérigazgatója. - Ami igazából az EU 15-ben nem jelent gondot, csak nálunk, ugyanis nálunk a támogatás mértéke lényegesen alacsonyabb. Ők 2300 euró támogatást kapnak tonnánként és hektáronkénti, ezzel szemben mi csak 300-350 eurót. Ma 2500-2600 hektáron folyik fehérrizs-termesztés, de ez várhatóan bővül a következő években. Úgy látom, hogy mind hazai, mind pedig nemzetközi vonatkozásban nyílnak a kapuk.
A hazai rizstermesztés évi tízezer tonnás termésével nem meghatározó a mezőgazdaságon belül. Azonban a termelők számának növekedése, és a beruházások fokozódása szükségszerűvé tette a szakma érdekképviseletét, a rizsszövetség megalapítását.
– Szövetségünk 2006-ban alakult – mondja Veres János, a Magyar Rizsszövetség elnöke. – Tagjai közt a termelők, feldolgozók, kereskedők egyaránt megtalálhatók. Feladatunk a szakmai érdekek képviselete.
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/Eledezik_a_hazai_rizsagazat