Előzetes becslések szerint 600 zsák krumpli gyűl majd össze az alcsíki és felcsíki gazdák jóvoltából a Hargita Megye Tanácsa által kezdeményezett karitatív gyűjtési akción, amelyet a Békés Megye Önkormányzata gyermekvédelmi szakellátási rendszerébe tartozó gyerekek javára szerveztek.
A február 18-án indult adománygyűjtés első állomása Csíkszentkirály polgármesteri hivatala volt, ahol a helyi lakosok adományait vették át a Hargita megyei önkormányzat munkatársai, a sajtó jelenlétében.
A településen egy tonna burgonya gyűlt össze. Az eseményen résztvevő Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke elmondta, Hargita megye testvérmegyéjének, a magyarországi Békés megyének a gazdasági válság miatt problémát okoz a gyermekvédelmi szakellátási rendszerébe tartozó gyerekek mindennapi étkeztetése, ezért Hargita Megye Tanácsa vállalta, hogy összegyűjti és a helyszínre szállítja az alcsíki és felcsíki gazdák krumpliadományát, így segítve szorult helyzetben lévő testvérmegyéjén.
"A testvérmegyei kapcsolatnak a kölcsönös segítségnyújtás területén is meg kell nyilvánulnia, hiszen nem felejtettük el, hogy a 2005-ös árvízkor a Békés megyeiek is segítő jobbot nyújtottak az itt élő embereknek" – jelentette ki a megyei önkormányzat elnöke.
A mai nap folyamán két teherautó járja az alcsíki falvakat, és a polgármesteri hivataloktól, vagy egyenesen a gazdák portájáról gyűjti be a pityókát. Az adományozók adatait rögzítik, hogy ezzel is bizonyítsák a termék származási helyét.
Pénteken, február 19-én Felcsík falvaiban folytatódik a gyűjtés. A pityókát Csíkszeredában raktározzák el, és remélhetőleg már a jövő héten megérkezik Békés megye ellátóközpontjaiba.
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/husz_tonna_pityoka_bekes_megyenek_